„Az embernek minden úta igaz a maga szemei előtt, de a szívek vizsgálója az Úr”. Péld 21,2
”A ki megtartja a parancsolatot,
megtartja életét”. Péld
19,16
Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!
A Bibliát olvasgató ember, ha a Példabeszédek Könyvére esik tekintete, nyomban észreveheti, hogy az, sok-sok megszívlelendő jó tanáccsal látja el a kedves érdeklődőt. Valóban „példás” tanítások vannak benne, mintha, - és, bizonyára ennél a megfogalmazásnál valószínűbb, - nagy élettapasztalattal rendelkező vetette volna papírra gondolatait.
Az első felolvasott versünk ugyancsak első része: „Az embernek minden úta igaz a maga szemei előtt”, az önvizsgálatból fakadó személyes, bizonyára szóbeli és cselekedetbeli tetteink saját magunk általi, megítélésére utal. Itt akarva-akaratlanul, mintha azt a közmondásunkat sugallná e vers, hogy: „minden szentnek maga felé hajlik a keze”. Ezen az alapon, valahogy az embernek önmaga mindig kedvesebb, mint bárki más. És ezt így bárki is állítja, megfelel a valóságnak. Mert mi emberek, - tisztelet a kivétel -, önös bűvkörünkből csak nagy erőfeszítéssel tudunk kilépni.
Túllépve Testvéreim az elvont filozofálgatáson, pillantsunk bele a mindennapokba. Önmagunkat nézve, - és még tükör sem kell, csak egy kis működőképes lelkiismeret, - rögtön reájövünk arra, hogy mennyire mi vagyunk a leg-ek. Életvitelünk a leghelyesebb, tanácsaink a legjobbak, tetteink a legépítőbbek. Igen, környezetünkben minden szuper. Körünkben pedig, - amely persze másoktól elválaszt, - mi vagyunk a zsenik. Vajon mindenki ezt így látja? A válasz: persze, hogy nem. Hiszen a legtöbb embert ugyanolyan bűvkör vesz körül, mint minket. Ez pedig egy nagy akadály tisztán látni a dolgokat!! És így épül fel e világ „földi társadalma”, ahol pontosan a felsoroltaknak okán, mivel ezek a leg-ek, mi emberek, egy azon pólusúak lévén, nem csak a fizika, de sajnos az alkalmazásban levő lelki törvények szerint is, taszítjuk egymást. Ma azt mondják a közszereplésben, hogy összeférhetetlenek vagyunk. Ez a „saját szemeink előtti” ahogy a péld. írója fogalmaz - , emberi magatartás, - mondjuk ki őszintén -, a legtöbb esetben nem vezet jóra. Sőt előbb vagy utóbb, de egyszer biztosan, felébreszti bennünk a zsarnokság szunnyadó, de támadásra mindig kész érzését. Ha pedig tovább fűzzük ezt a gondolatot, akkor azt mondhatjuk a világra kitekintő tapasztalatainkból, hogy az ilyen magatartás súlyos következményekkel jár emberre és anyagiakra nézve egyaránt.
Néhány gondolattal előbb azt állítottuk, hogy saját érdemeinket nem mindenki ítéli meg hasonlóan, mint önmagunk. És erre az „igazságra” utal az első versünk második része: „Az embernek minden úta igaz a maga szemei előtt, de a szívek vizsgálója az Úr”. Unitárius hitigazságaink alapvető tételeként jelentkezik tanításaink között ez a megállapítás: „A szívek vizsgálója az Úr”. Minden időkben érvényes volt ez a tanítás, ma is az, és az is lesz az elkövetkezőkben is!! Bármennyire is megelégedett az ember önmaga állításaival, cselekedeteivel, azokat minden időben valaki felülbírálja. Ez pedig úgy működik, hogy, ha tudomásul vesszük ezt, ha nem, Testvéreim: „Isten megítéli életünket és minden cselekedetünket, a jót jutalmazza, a rosszat bünteti. Életének és cselekedetének következményeit, mindenkinek viselnie kell”. (Unit. Káté 43. kérdés) Ha másért nem is, de a „Mit értünk azon, hogy Isten igaz” káténkban található kérdésünkre az előbb elhangzott válaszban foglaltakért, érdemes kiszélesíteni, kibővíteni a magunk által elképzelt bűvkört.
Mennyire másabb lenne Kedves Atyámfiai ez az Isten teremtette, minket körülvevő világ, ha mások által is „átláthatóak és átjárhatóak” lennének gondolataink, cselekedeteink megítélése. Azt hiszem, sokkal egyensúlyba hozhatóbb lenne ez a szétzilált világ, ha az önzés gátoló és gátlásos gondolatai helyett, győzedelmeskedne az egyetemes, a mindent átölelő, a jézusi megfogalmazás szerinti Istenországát építő eszme.
„A ki megtartja a parancsolatot, megtartja életét”.
Lehet Testvéreim, hogy egy kissé erőltetetnek, fogalmazhatnék így is, hogy erőszakosnak tűnik, de valahol az első verssel egybekapcsolható ez a második versünk. Abba a világba akarja kormányozni és megtartani életünket, ahol minden az életről szól! Arról az életről, amely Isten parancsolataiban, Isten törvényeiben teljesedik ki. E verset megelőző részben, sok ugyancsak tapasztalatból fakadó meglátás olvasható. Ezeket is részletezhetnők, de most eltekintünk ettől. Figyelmünket itt inkább az Újszövetségben található, Jézus által összefoglalt nagy parancsolatokra összpontosítjuk. Isten és emberszeretet!! Ezek, az életet megtartó és jövőt ígérő parancsolatok. Alapvető feltételek az Isten teremtette világra nézve, a folytonosság érdekében. Ezekben a parancsolatokban minden benne van, ami az embert, Isten egyre jobb, igazabb, tökéletesebb gyermekévé teszik. Ezeknek a parancsolatoknak a megtartása már nem az én, ha nem a mi, a te és valamennyien, a minden, amire Isten, -emlékezzünk csak, - a teremtés hajnalán azt mondta, hogy „jó”! 1Móz 1,31
Ezeknek a parancsolatoknak megtartása többet vár el tőlünk, mint önmagunk szolgálata. Itt a lelki fény az embertársra, itt a lelki fény Istenre vetődik. A hívő ember számára ez az életnek a kiteljesedése! A mások önzetlen szolgálata! Ez az a magaslat, ahova el akarunk jutni.
Kedves Testvéreim! Ezekben az összefüggésekben vizsgáltuk ezen a vasárnapon a felolvasott szentírási verseket!
Adja Isten, hogy az elmondottak találjanak meghallgatásra mindannyiunk életében. Ámen
Benedek Jakab