Boldogok, akik hisznek!!!

„És nyolc nap múlva ismét bennt valának az ő tanítványai, Tamás is ővelök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek”.

„Monda  néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek”. Jn 20, 26,29

Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!

Egy héttel Húsvét ünnepe után, misztikus, az idegen szavak szótárában magyarra így fordított: rejtélyes, titokzatos világba hívom a kedves gyülekezetet,  e felolvasott bibliai versek által.

Amúgy, nemcsak húsvét után rejtélyes ez a világ, de minden időben, ha valós üzenetét sohasem akarja megérteni Isten gyermeke.

Túl vagyunk Testvéreim a húsvétot megelőző szombat reggeli diadalmas örömhíren: „nincsen itt feltámadott” mondják az asszonyok, „a hír pedig szárnyon jár”, mondja a közmondás, és így tudomására jut sokaknak: a megrémült tanítványoknak, a mámorból bizonyára még fel sem ocsúdó főpapoknak, és eljut a bizonytalanság ködében élő követőkig is. Bizonyára mindenki összezavarodik a hír hallatán, hiszen semmi kép sem a János evangélista tudósítása szerint képzelik el a keresztre feszítés utáni eseményeket. Nyolc nap múlva – ahogy kezdődik e mai  szentírási üzenet -  persze az előbb elmondottak függvényében meg kell haladni a húsvéti ünnepkörhöz tartozó evangéliumi tudósításokat is. Igen, itt és most, a Jézus munkásságában feltétlenül hívő, abban maradéktalanul bízó emberekkel lehet csak tovább folytatni ezt a rejtélyesnek „ígérkező” utat.

Tehát abban az állapotban vagyunk Kedves Testvéreim, amikor  - mai modern szóval élve összejöttek a tanítványok - , tehát újra megtalálták egymást, már legalább van annyi bátorságuk, hogy ismét találkozzanak. És egyszer csak, amikor a tanítványi „sereg” nyugodt, hogy senki sem zavarhatja őket, végre biztonságban vannak, egyszer csak ott terem Jézus: és köszönti őket! Akaratlanul is egy humoros történetet mondok el. Valaki a moziban egy keleti filmet néz. Már jó ideje szőnyegen repülnek a szereplők, a filmrendezők mindenféle filmes  trükköket vonultatnak fel, amikor egyszer a filmet néző barátunk felkiált és azt mondja: én ezt nem hiszem. (és földhöz veri kalapját). (persze más nyelvről van a vicc lefordítva, és a viccet hallgató ember elneveti magát)

Azonban itt és most jogosan tevődik fel a kérdés: hogyan lehetséges ez? Igen….,  hogyan lehetséges az, hogy Jézus a zárt ajtón is belép és szól?

Erre a rejtélyesnek tűnő kérdésre éppen a Mester az, aki válaszol, a tanítványnak:  boldogok, akik nem látnak és hisznek.

Testvéreim! Azt is mondhatnám, hogy a hívő ember számára Jézus nem mond semmi újat. Mégis, szent meggyőződéssel állítom, hogy minden hívő ember életében meghatározó jelenség, meghatározó lelki szükséglet a jézusi kijelentés, boldogok, akik nem látnak és hisznek.

Semmi, a lélek világához tartozó átélés és megérzés nem valósulhat meg hit nélkül. Igazából hitünk,  - befolyásolva vallásos meggyőződésünktől – vezet rá olyan titokzatos dolgokra, mint, amilyen a húsvét utáni történet, amelyet átéltek, és amelyből erőt merítettek az evangéliumot, a jézusi örömüzenetet tovább adó és azt megélő  tanítványok.

De még egy pár gondolat erejéig visszatérek a jézusi köszöntésre. Református testvéreink így köszöntik egymást, pontosabban a lelkészt: Békesség Istentől!!

Testvéreim! Ahhoz, hogy a tanítványok, de egyáltalán az ember, - és én mindig hangsúlyozom prédikációimban: Isten gyermeke -,   meg tudja élni a teremtőjétől kapott küldetését, ahhoz feltétlenül szüksége van a békére, a kékességre. A béke az egy általános fogalom. De nem jelentéktelen!!! Az egész teremtett világra vonatkozik, ahol és amelyben  mindenkinek joga van közösségi alapon kifejteni Istenországát építő munkáját. A békesség az már személyesebb. Sajnos, ez a jézusi kívánság a tanítványok felé, alig nőtte túl a mindenkori, „egyszemélyes”  emberi szíveket. De bárhogy is éljük meg a békét, a békességet: kiinduló forráshelye: maga Isten, a forráshelynél örökkön örökké jó volt, ma is jó és mindig jó is lesz. 

Azonban önmagunkra vetítve, akár hogy is vizsgáljuk, ez a csodálatos köszönési forma, ez a valószínűleg egész világra kiterjesztendő mindenkor érvényes egyik legjobb jézusi kívánság, ma még szegényes, zártkörű és a gyakorlatban a világ össz- szintjén szinte  százaléktalan. De figyelemre méltó. Figyelemre méltó és létezésünk alapfeltételeként minden idők egyik legfőbb megvalósítandó feladata  a mindenkori  embernek.

Ezen, fentebb említett  gondolatvilágunkból  tovább haladva, hogy a jézusi jókívánság a mindenkori tanítványok felé szól,  - egyénekre és a világmindenségre kiterjedően - ,  érkezük el Testvéreim, addig a pontig, hogy, igen, lehetségessé válhat a mi életünkben is a jézusi üzenet: boldogok, akik nem látnak és hisznek.

            Kimondottan, ez a mindenkori húsvétok utáni, a nem csak  Tamásokhoz szóló üzenet erősíthet meg minket Istenben, Jézus tanításaiban, a húsvét utáni, de egyáltalán életünk további folytatásában.

            Testvéreim! Látható világunk:  sokszor kegyetlen, sokszor közömbös, sokszor figyelembe sem veszi irányába végzett, minden erőnket igénybe vevő munkánkat. Szinte kivétel nélkül a tamási vélemény bűvkörében élünk. „Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegel helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmi képen el nem hiszem”. Jn 20, 25

            Azonban,  a bibliai versek záró üzenete kiragad minket az anyagi, „a mindenképp a két kezünkkel"  belekapaszkodó”  világból.

            Arra buzdít, hogy van egy másik világ is. Ez Isten világa, ahol az ő akarata szerint mindannyian az ő gyermekei kell legyünk.

            Ebben a világban pedig, mint fényes nappal, tisztán látható a jézusi akarat, elérhető és megvalósítható a jézusi tanítás. A hit lámpása elégséges fény nyalábot sugároz arra a területre, ahol nekünk meg kell látnunk és meg kell élnünk Isten akaratát.

            Testvéreim! Meg vagyok győződve arról, hogy amit elmondottunk, az a hívó embernek, Isten gyermekének, Jézus tanítványának mégsem  rejtély, mégsem titokzatosság. Csupán egy mindenkori figyelmeztetés, amely jókor jön, ha netalán erről gondjaink közepette megfeledkeznénk. Talán ezt szolgálta ezt a mai istentisztelet is. Bár így lenne!! Ámen.

Benedek Jakab

2006. április 22.