A csend jótékony hatása az emberre, Isten gyermekére!!

Mély csend és ilyen szót hallék: Vajon a halandó igaz-é Istennél, az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?  Jób 4, 16c-17

Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!

Zavarban vagyok! A csendről szeretnék elmélkedni ezen a vasárnapon, és a Bibliában nem találok kedvemre való utalást ezzel kapcsolatban. Segítséget is kértem, de az Szentírásban, ami meg van írva, az meg van írva. Így nincsen sem több, sem kevesebb a csendről, mint amit beszédem alap gondolataként felolvastam. Pedig, most úgy érzem, hogy nagy szűkségben vagyok! Némi megnyugvást az a kiinduló pont ad számomra, amit néhány héttel ezelőtt a helyi katolikus templomban hallottam a Szent József napi búcsú alkalmával. Mint meghívott vehettem részt életem első búcsús istentiszteletén, miséjén. Ott nagyon érdekes összefüggésben a Gyulafehérvárról érkezett teológiai tanár, József az ács és Názáret csendjéről beszélt. Kapcsolatba hozta ezt a csendet, mint nélkülözhetetlen alapot, a Jézusi lelkület növekedéséhez és növekedésével. Azóta is sokat gondolkodtam ezen az egyik igazában lelki �csermelyen�, de még most sem vagyok biztos abban, hogy sikerül-e átadjam egész valómat ennek a csodálatos, nyugalmat biztosító forrásnak, vagy pedig valami ismét megzavar.

Azzal kezdem Testvéreim, hogy ülök a szobámban, csendben, egyedül és megállapítom önmagamnak, hogy most  valóban csendre van szükségem!!  Arra a csendre, amelyet nélkülöz Isten teremtett világa, már a teremtés hajnala óta. Mert mindenütt zaj és hangoskodás vesz körül minket. A váróteremben recept, gyógyszer után  sorukra türelmetlenül váró, zsörtölődő emberek. Az utakon dübörögnek a járművek, kiabál mindenki. Emlékszem, amikor a gyárba dolgoztam és valamilyen oknál fogva -  persze, hogy tudtuk az okokat is a 70-es években � elvették a villanyáramot, a hirtelen reánk törő csend valósággal kétségbe ejtett valamennyiünket. Sajnos a csend manapság még a temetőket is elkerüli, mert nehézgépek zajával háborgatják még ott is a megpihent  lelkeket.

Az, hogy a csend sok minden �jó és rossz - melegágya lehet, ha valaki ilyen alkalmakat tud találni magának, gondolom,  ehhez nem fér kétség. Én itt és most  a jóra irányító, jóra vezető hatását próbálom vizsgálgatni és csak az Újszövetség, a jézusi időkig megyek vissza gondolatban. Visszaemlékszem a néhány gondolattal előbb említett tanár által mondottakra, miszerint Jézus kétszer ment vissza Názáretbe, az ottani csend jótékony hatását magába szívni. És arra gondolok Testvéreim, hogy mennyire fontos az ember számára a család csendje!! Az a hely, ahol önmagam lehetek, az a hely, ahol távol maradnak tőlünk a külső káros hatások, és, ha hívő, vallásos emberként keresem a csendet, akkor a család az a hely, ahol Isten dolgaira is tudok összpontosítani. Ne hogy valaki félre értsen, ez nem az elmagányosodás kezdete, a mindentől való elzárkózás kiinduló pontja. Nem! Csupán annak az alkalma, amikor lelkünk munkálkodásához keressük a feltételeket. A Mester számára a család és Názáret csendje ahhoz volt nélkülözhetetlen, ahhoz volt létfontosságú, hogy Jézus el tudjon indulni az isteni úton, egy egészen új lelki magaslat felé. Bár pontosan nem tudhatjuk, de a külső világ, az Őt körülvevő környezet bizonyára akkor is elég izgága lehetett. Az emberek értetlenkedése, az új tanítás okozta zűrzavar még a tanítványok lelkében is, nem egyszer a Mester türelmét is próbára tette. De Jézus mindig megtalálta az a lelki csendet, ahol egyensúlyba hozhatta gondolatait Isten gondolataival.

A megpróbáltatások, a szenvedések sorozata előtt álló Jób, a csendben halja a következő kérdéseket: Vajon a halandó igaz-é Istennél, az ő teremtője előtt tiszta-é az ember? 

Igen! A csend arra is jó, hogy az ember ezeken a kérdéseken is elgondolkodjon. Lelki mérlegre tegye önön magát, és szint valljon Isten előtt. Erre a rohanásban, a mindennapi kenyérharcban, az érvényesülési tülekedésben nincsen lehetőség. Ide valóban csendre van szükség. Az önmagunkba fordulásra, az önvizsgálatra. Vajon mindig igaznak nyilvánítja-e Isten tetteinket, cselekedeteinket? Vajon tiszta lelkiismerettel állunk-e Isten előtt, amikor imádságunkban, könyörgéseinkben hozzá, feléje fordulunk?

Igaz-e Testvéreim, hogy milyen kevésszer adatik meg nekünk, az ilyen és hasonló önvizsgálatra lehetőséget adó csend? Igaz, bizony. A napokban elhunyt, 2oo5 április 8-án eltemetett II. János Pál pápa sokszor beszélt a békéről. Nagyon sokszor. Szívügye volt a béke. A lelkek békéje és a nagyvilág békéje egyaránt! De megállapították az arra figyelmesebbek, hogy pápasága ideje alatt egy percig sem szünetelt a fegyver ropogás a Föld különböző részein. Nem volt csend Testvéreim, sem a világban, sem az emberi szívekben. És most sincs!! Ezért azt is mondhatjuk, hogy ahhoz, hogy megváltozzon a mostani helyzet,  ahhoz, hogy feloldódjon  a világban tapasztalható feszült hangulat, ahhoz, hogy békejobbot tudjon nyújtani egymásnak Isten megannyi gyermeke, ahhoz elsősorban csendre van szükségünk. Belső lelki csendre. Jézus lelkületű csendre. Arra a csendre, amelyben Isten megadja nekünk a jóra törekvés gondolatát. Arra a csendre, amelyben Isten megadja nekünk az Ő országát építő cselekedeteinkhez az erőt,  a lelki erőt. Mert nem elég izompacsirtának lenni Testvéreim, ha lelkünk erőtlen!!

Isten ezt a csendet hozza el a világnak, nekünk és  mindenkinek. Ámen.