„Mert Isten parancsolta ezt: Tiszteld Atyádat és
anyádat”. Mt 15,4a
Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim!
Isten parancsolatai minden időben érvényesek. Isten parancsolatai minden időben igazak. Valahogy ilyen és hasonló véleménnyel vagyunk minden isteni kinyilatkoztatás felé, mi, tetemtő Atyánkban hívő és bízó emberek. Gondolom Testvéreim így vagyunk ezzel a felolvasott bibliai verssel is ebben az ünnepi órában, ha általában valamelyest megszívleljük Isten felénk elhangzó parancsait.
Ugyanis a felolvasott vers betartása, megélése, erről való bizonyságtevésünk a mindennapok alkalmával, olyan örök érvényű gyermeki feladatot ró reánk, amely nélkül teljességgel lehetetlen lenne a családi élet megélése. És mert a társadalom legfontosabb alapintézménye a család, ezt Isten a férfi és a nő házasságában alapozta meg. Mert pontosan meghatározott, sajátosan egyedi szerepet osztott Isten a nőnek és a férfinak, az anyának és az apának a családon belül, ezért jogos az a keresztényi, a valamit is magára adó egyházi hivatkozás, hogy Isten törvényei elleni „merénylet”, ezen az intézményen belüli az anyai és apai szerepeket felcserélni, illetve azonos neműekre átruházni.
Ugyanakkor Isten: Tiszteld Atyádat és anyádat - parancsolatának a megszegése, olyan súlyos következményekkel jár, amely nem csak a közvetlen abban résztvevők életére hat ki nagyon károsan, de a romlás irányába sodorja Istennek a teremtéskor megálmodott szép világát is.
Az elmondottak Testvéreim, olyan általános tudnivalók, amelyeknek a betartása, erős alapul, erős fundamentumul szolgálnak, az Istennek tetsző élet megéléséhez.
Mindezeket figyelembe véve, tudva azt, hogy az elmondottakhoz, azoknak betartásában, mekkora szerepe van a szülőknek, a mindenkori anyáknak - mert ma anyák napja van - beszédem az elkövetkezőkben egy érdekes fordulatot vesz.
Egy olyan kérdéskört indulok el körbejárni, amelynek folytatását a mindennapokban aztán rábízom valamennyiünkre, itt levőkre és távol maradottakra egyaránt.
Igen, most egy hagyományostól eltérő próbálkozásba kezdek. Párhuzamot vonok - a teljesség igénye nélkül, mert ebben az esetben az én felfogásom szerint ez lehetetlen is, kimeríteni a lehetőségeket, olyan széles skálán mozognak, - a jó és kevésbé jó édesanya között. Úgy gondolom Testvéreim, hogy már az ilyenszerű meghatározás, hogy jó és kevésbé jó - ezt az utóbbit nem akarom más szóval jellemezni - mély megrendülést okoz lelkünkben. Ugyanis, akkor, amikor az édesanyákról beszélünk, akkor mindig a legcsodálatosabb érzések, a legnemesebb gondolatok, a legmélyebben érintő emlékek elevenednek meg bennünk. Emlékeket említettem! Itt egy pillanatra megállok. Valami azt sugallja, hogy egy keresztúthoz érkeztem. És lehet, hogy ennél a keresztútnál találom meg a magyarázatot az előbb elhangzó, „megrázó” kijelentésre: a jó és kevésbé jó édesanyákkal kapcsolatban? Igen.
Az egyik úton az emlékek ezt mondatják: Az én édesanyán a legdrágább világon. Ezt mondom én, ezt mondod te, ezt mondják nagyon sokan Testvéreim. Mert az én édesanyám, a te édesanyád megélte azt a hívatását, küldetését, amivel Isten őt felruházta az anyai szerep vállalása alkalmával. Ezek az édesanyák az isteni jóságot csepegették lelkünkbe, hogy egyre inkább hasonlítsunk ahhoz, - Istenhez - aki a teremtés hajnalán megálmodta az embert. És itt engedjétek meg Testvéreim, hogy azokról az én szememben édesanyákká vált asszonyokról is szóljak, akik valamilyen egészségi okból nem szülhetnek gyermeket, de gyermek vállalással édesanyává nemesednek.
Valamennyien, a fent említett édesanyák jók. Számunkra, mindenkori gyermekek számára a legjobbak. Hiányuk örökös fájdalom a mi számunkra. Tőlük mindig hangzik felénk Isten parancsolata: „Tiszteld Atyádat és anyádat”. Ennek az isteni parancsolatnak a megélése a jó édesanya nevelése, szeretete folytán sohasem szenved csorbát.
A másik úton az emlékek nehezen tudják szóra bírni az emlékezőt. Könnyek hullnak és fáj a lélek. Ezek az anyák soha nem hallhatják gyermeküktől ezt a szót: édesanyám. Mert legtöbb esetben a gyermek nem ismeri meg édesanyját. Itt nem a fizikai halál okozza a soha be nem gyógyuló sebet, ha nem a lelki halál. A szeretet halála. Mert itt ilyen is van. A modern világ még be is segít ebbe. Feltétlenül jóindulatú minden kapualji inkubátoros elképzelés. Itt kimondottan a gyermek életéről van szó. Az élet pedig a legfontosabb. Azonban a szomorú az, a megrázó az, az egyre elszomorítóbb az, hogy mind többen élnek ezzel a lehetőséggel. A kapualji inkubátornak adják át az édesanyai szerepet. Az pedig csak meleget ad a gyermek túléléséhez, de édesanyai szeretete soha, soha nem tud adni.
Ugyanezen az úton a családot kalandvágyból elhagyó anyákkal is találkozunk. Csellengőkkel. Akiket hazavárnak. Ezektől nem lehet hallani isten parancsolatát: Tiszteld Atyádat és anyádat!. Itt a jövőkép ilyen vonatkozásban nagyon szomorú.
Azt mondta beszédem egy szakaszánál, hogy: Egy olyan kérdéskört indulok el körbejárni, amelynek folytatását a mindennapokban aztán rábízom valamennyiünkre, itt levőkre és távol maradottakra egyaránt.
Igen, sok sok választ maga az élet ad meg.
Anyák napja van. Anyák, édesanyák, nagymamák, leendő szülők.
Adja Isten, hogy rátok emlékezve emlékeink mindig szépek legyenek, mert akkor ti számunkra örökkön örökké, jó, drága, a legdrágább édesanyák lesztek. Ámen
Benedek Jakab
2005. május 4.