Ők, egy akarattal együtt valának!

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának”. ApCsel 2,1

            Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim!

            Pünkösd a Szentlélek kitöltésének ünnepe és egyben az első Keresztény Egyház megalakulásának ünnepe is. Egyént és közösséget formáló erővel bírt kétezer esztendővel ezelőtt az első Pünkösd és ezt a hatást szeretnők vizsgálni és megtapasztalni a múlt és jelen viszonylatában. Azt már mindenképen megállapíthatjuk, hogy a múlt és jelen állapotából kiindulva lehet csak pünkösdlelkületű jövőképet alkotni!!

            Testvéreim! A Szentléleknek, Isten eme csodálatos, emberre kisugárzott erejének, meghatározó szerepe volt a teremtett világ minden időszakában az emberre nézve.       

            Az, hogy az ószövetség világában Isten eme csodálatos erejének szószerinti megfogalmazása nem az volt, ahogyan mi ezt ma emlegetjük, semmit sem csökkent annak fontosságán, hogy Isten, lelkének jelenlétével mindig ott volt a teremtés koronájával: az Emberrel! Túlságosan elkalandoznánk akkor, ha ezen az áldott ünnepnapon aprólékosan vizsgálni kezdenők a Léleknek munkálkodását milliók és milliók egyéni életében. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy mindig az egyénből indul ki a közösségformáló erő, ahogyan azt akár az ószövetségi, akár az újszövetségi próféták, apostolok esetében is láthatjuk.

            Igen! Isten elhelyez egy lélekparazsat

kiválasztott gyermeke/-i lelkében, hogy az, az értelem és érzelem fuvallatára lánggá legyen, fényével és melegével hasson ne csak hordozójára, de másokra is.

            Hogy mennyire fontos e lélekparázsnak önmagunkban való hordozása, ezt bizonyítja az első tanítványok Húsvét és Pünkösd közötti lelki állapota is. Hidegzuhanyként érte a tanítványokat a mester elvesztése. Tudjuk magatartásukból, hogy lelkük hűlni kezdett, az öntudatra ébredésük időszakáig a félelem és a rettegés vett erőt rajtuk. Az emmauszi úton történt lelki találkozás a Mesterrel, volt az a pillanat, amikor ez a lélekparázs lobbanásra képes „szelet”  kapott.

            Testvéreim! Saját életünkből tudjuk, hogy mennyire fontos, - mindennapi szóhasználattal élve – tartani a lelket önmagunkban és másokban is. A tanítványokéhoz hasonló állapot naponként rengeti meg lelkünk. Egyik pillanatban, erőseknek, bátraknak érezzük magunkat, és a másik pillanatban már erőtlenek és kétségbeesettekké leszünk. Ehhez hasonlóan éreztek a tanítványok is. Ami mégis a többletet jelentette számukra, az nem volt más, mint, hogy maguk mellett tudták lélekben a Mestert, és maguk mellett tudták a Jézus által hirdetett, a mindenkire gondot viselő Isten, az Atya jelenlétét is.

            Nem mintha Isten nem lett volna mindig mellettük, de ennek a csodálatos alkalomnak, napnak kellett eljönnie, hogy befogadókká váljanak Isten Lelke iránt.

            Ezt is, ha önmagunkra vonatkoztatjuk, akkor mi is elmondhatjuk, hogy mi sem vagyunk minden pillanatban képesek Isten lelke fogadására. Csak különleges érzelmeink „lelki állapotaink” tudnak ráhangolni minket Isten ügyének megértésére és megcselekvésére.

            Ilyen pillanat volt az első Pünkösd. És a tanítványok készen álltak a cselekvésre. Nem kételkedtek, nem vártak egy újabb, esetleges lehetőségre. Ha mindezek után még mindig kérdés, hogy honnan merítettek erőt: csak ismételni tudjuk a forráslehetőséget: Istennek mindenkire sugárzó LELKÉBŐL!!

            Testvéreim! Pünkösd első napi ünnepi üzenetünk  a Biblia szavain keresztül túlmutat a csak egyéni lélekerősödéseken. „Mindannyian egyakarattal együtt valának”!

            Idilli állapot! Mondhatnók ma a 21. század egyre elmagányosodó világában. Akkor, amikor az egyéni érdekek  éleslövészetet vívnak egymással. Amikor, aki tudja marja alapon sokakat rég nem érdekel a közösségnek a sorsa,  az első pünkösdi egyakaraton levés.

Az ünnep ma nagyon időszerű üzenetet hozott magával. A mai tanítványi lelkületnek, a kétezer évvel ezelőttivel való összehasonlítására, és az ebből fakadó magállapítások számbavételére buzdít mindannyiunkat. Megmaradásunk – és ez már  a jövő – érdekében feltudjuk-e vállalni EGYÜTT Istenországát? Az első pünkösdhöz hasonlóan van-e bátorságunk hirdetni a keresztény eszméket? Megérint-e minket lelkünk sivatagos útjain Jézus megannyi hívó, intő, figyelmeztető szava? Önös érzelmeinket és abból fakadó indulatainkat le tudja-e csendesíteni szeli hangja, amikor így szól hozzánk: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket”!

            Ünneplő Testvéreim! Mára már nem csak a gépek zakatolnak és dübörögnek, de sajnos ezt teszi  a lélek is. És ebben a zajban alig ha lehet hallani a Isten szavát! Pedig Isten keres minket. És éppen a Pünkösdöt ajánlja fel egy lehetőségnek, amikor reá figyelhetünk. Amikor megajándékozhat minket,  - nem múló értékekkel, ahogyan mi sokszor tesszük egymás iránt, - ha nem életünkben jelenlevő, ott maradó, azt  mindig többre serkentő áldott kinccsel: Szentlelkével!!

            Vegyétek a Szentlelket! Üzeni az ünnep. Erre bíztat az ünnep! Istenfiúságunk útján tudnánk-e ennél szebb ajándékot adni egymásnak, mint amit Isten, Pünkösd ünnepével, hangulatával, lelkületével ad nekünk?

            Ne csak ezekben a napokban, de életünk minden pillanatában vegyük közösséggé formálódásunk legszebb ajándékát: a SZENTLELKET!!

                                   Ámen 

Benedek Jakab

2008. május 11. pünkösdje