„de íme élek örökkön örökké”

„Halott voltam, de íme élek örökkön örökké”. Jel 1,18

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim!

Húsvét ünnepére készülve a nagycsütörtök éjszakáján történt, Jézussal kapcsolatos esemény, pontosabban elárulása foglalkoztatott. Júdás, amint tudjuk,  - egy a tizenkét tanítvány közül, -  áruba bocsátotta Mesterét. Talán nem is kellene meglepő legyen e lelkében összeroppant tanítvány magatartása, ugyanis ő sem nem az első, és nem is az utolsó, aki pénzszerzésre használja az embertárs eladását. Akár a rabszolgasorsra gondoljunk, akár a mai modern emberkereskedelemre, mindig nagy „piacot” jelentett ez az „elfoglaltság”, mindig „értelmet” láttak ebben az „illetékesek”.

Ami talán meglepő ebben a történetben, az az, hogy egy olyan embert ad el 30 ezüstpénzért Júdás, aki vele és tanítványtársaival mindig úgy viselkedett, mindig úgy viszonyult hozzájuk, mint  testvér, sőt sokszor, mint szerető atya.  Persze azt tudjuk, hogy sem a testvéri szeretetben, sem az atyai szeretetben, nem  találják meg sokan mindazt, amit ettől a kapcsolattól várnak. Valószinüleg ez történhetett Júdással is. Valamiért csalódott a Mesterben és egész tanítványságában és talán ennek tudható be emberinek semmiképp sem nevezhető tette.

De, ha matematikailag fogalmazunk, akkor az mondhatjuk, hogy Júdás valamit elszámított.

Elszámította a közvetlen kora és az utókor megítélését viselt dolgai iránt. Az, hogy pillanatnyilag elégtételt szolgáltatott az írástudóknak és a zsidó főpapoknak, ehhez nem fér kétség. Viszont ő már nem érhette meg,  azt a Húsvéti üzenetet, amely nem csak az akkori tanítványi és követői hitéletre nyomta reá bélyegét, de végképp meghatározta a kereszténység születése körüli állapotokat és annak most már, több mint kétezer éves gyarapodását, fejlődését. Nem érhette meg ezt a húsvétreggelen az emberi lélek és értelem mélyéig ható üzenetet: „Halott voltam, de íme élek örökkön örökké”.

            Az is igaz, hogy túlzás lenne általánosítani, és ezt a bibliai verset korlátlanul mindenkire érvényesíteni még a kereszténység nagy családján belül is. Mert sem a múltban, sem a jelenben, nem mindenki hangolódott és hangolódik reá manapság sem erre a bátorító és egyben bíztató üzenetre. És nem hangolódik reá mindarra, amit Jézus maga és tanításai jelentettek és jelentenek Isten gyermekévé való formálódásunk útján.

            De kár lenne nekünk itt és most általánosságokkal tölteni az időt. A Szentírás ezen üzenetét saját magunkra kivetítően kell megvizsgálni, és aztán értelmezni.

            Testvéreim! Húsvét nem csak külsőségében kell fontos legyen a mi számunkra, de annál inkább lelkiekben is. És ezt a lelki feltöltődést éppen ennek a szentírási üzenetnek a fénykörében találhatjuk meg. Igen, ez az „íme élek örökkön örökké” húsvéti „fénycsóva”, magát a lelket világítja meg, és mint egy nagy kivetítőn úgy próbálja láthatóvá tenni ezt mások számára is. Éppen ezért így is fogalmazhatunk, hogy magunkban hordozzuk az ünnep mai üzenetét, de nem öncélúan, ha nem másokért is. Külön-külön és összesen, éppen lelkünk mélységében van elrejtve ez a titok. Az örökélet titka. Amely a felszínre kívánkozik!!!

            Gondolhatná valaki, hogy mennyire elvont fogalmak ezek, talán értelmetlenek és egyben értelmezhetetlenek is. De nem Testvéreim! Könnyen érthető és ugyanilyen könnyen valóra váltható. Csak ehhez minduntalan vissza kell kanyarodni, vissza kell térni a kiinduló ponthoz: Jézushoz. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy nem céltalan visszakanyarodás ez, és nem sziszifuszi út.

            Éppen látható világunk kényszerít arra, hogy Jézust keressük. Igen, látható világunk, amely sok embertársunk életében láthatóan: jézustalan. Bár szorgalmas világ ez egyénekre és közösségekre vonatkoztatva egyaránt, ehhez semmi kétség sem fér, hiszen ha, megvizsgáljuk azt láthatjuk, hogy az öncél érdekében nagy eredményekre képes. De ez még csak meg sem közelíti azt a jézusi örökkön-örökké élő világot, amelynek az első húsvéttól lakója és lankadatlan munkása lett a Mester.

            Ezért kell  Jézussal haladni az úton. Ezért kell őt keresni, és megfogni az ő kezét. Mert csak így, a közös munkában, a vele való közös szolgálatban válhat hozzá hasonlóan a  mi életünkben is valóra: íme élek örökkön örökké” húsvéti üzenet.

            Ünneplő Gyülekezet! Mindannyian tudjuk, hogy mi legtöbbször a temetők világában döbbenünk reá életünknek már itt a földön elérhető értelmére és céljára. Egy-egy embertársunk, szeretett hozzánk-tartozó életén és példáján át világosodik meg előttünk mindaz, amit Jézus életével példáz a mi számunkra.

            Mindig kérdés volt és kérdés is marad, hogy mi mennyire tudjuk valóra váltani a Mester álmát. Mennyire tudjuk megélni ebben a rohanó világban Isten akaratát, örökkévalóságunk földi zálogát: a jó cselekedeteket!

            Félő, hogy sokan csak a halál kapujába jutunk el, és számunkra lezárul a továbbhaladás lehetősége. Félő, hogy sokszor éppen tetteink, cselekedeteink akadályoznak meg abban, hogy: íme élek örökkön örökké” ünnepi bátorítás, bíztatás megvalósulhasson testi, fizikai  halálunk után.

            Ezért nem szabad állandóan lehangolt állapotban élnünk. Ebből a letargikus helyzetből éppen Húsvét ráz fel minket. Éppen a diadalmas örökélet üzenetével próbál ez ünnep a jóra serkenteni mindannyiunkat. Arra, ami maradandó e földi világból való kilépésünk után is. Tehát összegezve az elmondottakat, a jézusi szeretet kell áthassa egész valónkat. Az őt követni akaró lelki érzés kell elhatalmasodjon rajtunk. Éppen ezért a jézusi eszmét nem elárulni kell júdási módra, ha nem védelmezi, megélni és átadni az utókor számára is.

            Anélkül, hogy most felsorakoztatnók magunk előtt a múlt csodálatos, örökéletűvé vált példáit, bíztassuk Testvéreim önmagunkat ezen a példák követésére. Bíztassuk egymást a családban, a gyülekezetben, nemzetünk megmaradásáért kifejtendő munkánkban, az élet minden területén, hogy nem múljanak a napok maradandó értékek nélkül. De annál inkább az örökkévalóság, az örökélet elérésében teljesedjenek ki. Ezt hozza el számunkra és az egész keresztény világ számára 2006. Húsvétja.  Ámen