Húsvét és Pünkösd között!

Felele Jézus: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna a z én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való. Én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra”. Jn 18, 36-37

Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!

Emlékezzünk csak! Mintha Nagypéntek és Húsvét között megállt volna az idő. Jézus „elvégeztetett” utolsó szava a keresztfán, mintha az emberi értelem és érzelem teljes megsemmisülésére tette volna reá a pecsétet.  Hová lett a Mester által oly sokszor hirdetett felebaráti szeretet? Hová lett a megbocsátás minden emberi gyűlöletet legyőző ereje, de mindezeken túl Testvéreim, a legdrágábbnak, az Istentől kapott életnek a  tisztelete?

            Aztán az örökélet ünnepének a kétségbeesés béklyóiból való kiszabadító hatása, a lélek feltámadásának időt és teret túlhaladó Istentől származó törvényszerűsége arról győzött meg mindannyiunkat, hogy bár a rossz, az emberi kicsinyhitűség, az önérdek, a hatalomvágy személyes féltése, ideig-óráig győzedelmeskedhet, végül is önmagára kell találjon az Ember. Reá kell ébredjen küldetésének, megbízatásának céljára, fontosságára, arra, hogy bár  a testet megölhetik, a lelket meg nem ölhetik sem Heródesek sem  Pilátusok, sem semmiféle rendszer hatalmaskodói.

            És lassan ocsúdva, tanulva, vagy még inkább: felejtve, reánk „szakadnak” a mindennapok és újra be kell állni az „igába”. Újra vinni kell a keresztet, törölni a könnyeket, erősíteni kellene a gyengéket, felemelni az elesetteket, segíteni a magukra maradottaknak, szállást adni a Mária és József szerű vándoroknak fényes nappal és sörtét éjszakában egyaránt.

            Tehát itt vagyunk Testvéreim a mindennapokban, amelyek tulajdonképpen nem csak meghatározzák, de  a legnagyobb arányban ezek töltik ki életünket. És egyszer csak felsír lelkünkben a valóság, mintegy hatalmas figyelmeztető táblán a z írás úgy áll előttünk Jézus megállapítása: „Az én országom nem e világból való” Összerezzenünk e kijelentésen! Valóban így van? A levegőben szétpukkanó buborékká lett az ünnep körüli megváltozást ígérő sok-sok fogadkozásunk? És a valóság könyörtelenül ráeszméltet minket arra, hogy Jézus szava igaz! Az ő országa nem e világból való , ahol újra és újra hajba kapnak az emberek, ahol valósággal várják, hogy vége legyen az ünnepnek, hogy ismét bele tudjanak temetkezni önös dolgaikba. Ahol az erő a hatalom, és a személyes érdek a meghatározó. Ahol a mindig is hatalomvágy utáni hajsza, az „engem válasszatok” időszerűsége nem ismer sem tisztességet, sem becsületességet. Ahol e földi világ a maga szélsőséges különlegességeivel megpróbál határt szabni, az amúgy Isten rendelései szerint szabad szárnyalással rendelkező emberi léleknek, az értelemnek és az érzelemnek is.

            Az emberibb, Isten gyermekéhez méltóbb életre vágyó embermilliók vajon bele nyugodhatnak-e, beletörődhetnek-e e világ kínálmányaiba? Van-e egyáltalán kivezető út, létezik-e csak egy parányi fény az Isten gyermekéhez méltóbb élet megéléséhez?

            Gy9trő kérdések ezek Húsvét és Pünkösd között, akkor, amikor nem vehet rajtunk erőt testvéreim, a valamikori tanítványi kétségbeesés Testvéreim! De annál inkább tenni kell, cselekedni kell, ki kell tölteni  az 5o napot a két ünnep között, úgy hogy azok ne csak számszerűleg sokasodjanak egyik a másik után, de lelki tartalmuk is legyen.

            Jézus, a Mester, kijelentése után: „Az én országom nem e világból való”, e földi világ történéseire tesz utalást. Az előbb elhangzottakat folytatva mondja: „Ha e világból való volna a z én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak”.

Valóban, itt e földi tereken nagyon sokan vannak, akik a kihasználta alkalom lehetősége folytán, szinte elérhetetlenekké alakultak át. Igen, mert nem eltűntek, ha nem a fizika törvényei szerint csak átalakultak és kitudja hányadszor teszik ezt. Ők azok, akiket „vitézek” vesznek körül, ezek pedig parancsszóra és jól megfizetve eladnák apjukat és anyjukat, képesek kiirtani önnön nemzetiségüket is, csak felszedegethessék a megbízójuk asztaláról lehullott morzsákat.

            De testvéreim az emberi lélek és jóakarat ennél többre hivatott. És pedig arra, hogy felvállalja és magáévá tegye Isten t9rvényeinek megvalósítását.  Ezt ne csak elméletben tegye, de annál inkább átvigye azt az alkalmazás területére, a mózesi tízparancsolat minden szavát betartva és abból ne engedjen egy jottányit sem. Sem érdeknek, sem hatalomvágynak. És ide nem vitézek kellenek, a harcban megizmosodott, a gyilkolásban megkeményedett szívű, Isten gyermekének semmi kép nem nevezhető akárkik, ha nem alázatos lelkületű, a jézusi tanítványságot vállaló és azt megélő emberek. Aki azért születnek és azért jönnek e világra, hogy bizonyságot tegyenek az igazságról. Akik csakis az isteni igazságot tartják életcéljuknak.

            „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra”, mondja Jézus. De az igazságból valók vagyunk-e mi? Elég erősek vagyunk-e nem csak fizikailag, de lelkileg, hogy sziklaszilárdan kitudjunk állni a jézusi tanítások igazsága mellett? Mi unitárius keresztények Jézust embernek tartjuk, és így mi is az állandó tökéletesedés lehetőségének a birtokában és tudatában, képesnek tartunk mindenkit, minden „teremtés koronát” az igazság megélésre.

            Testvéreim! Az élet, a világ sok-sok zajos csábítása ne terelje el figyelmünket a jézusi tanításoktól. Hallgassunk az ő szavára, hogy ne legyen csak puszta időtöltés a mi itt létünk e földi tereken, de annál inkább töltsük meg jézusi tartalommal: igazsággal, békességgel, szeretettel, megbocsátással. Lelki érétkekkel! Adja Isten, hogy mondhassuk el mindannyian jézusi lelkülettel: „Én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról”  Ámen.

 Benedek Jakab