Isten, a  mi menedékünk.

És menekülnek menekültjeik és lesznek a hegyeken.  Ez 7,16
Bízzatok ő benne mindenkor ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a  mi menedékünk...  Zsolt 62,9

 

Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!

 

Június 20-a,  a Menekültek Világnapja. Akarva, akaratlanul elborzad az ember, amikor kiejti ezt a szót: menekült. Ha körül akarnám írni, hogy mit is értek, vagy mit ért az emberiség e fogalom alatt, akkor valahogy én erre gondolnék:  olyan fizikai vagy lelki állapot, amely teljesen ellentétes Isten akaratával. Olyan állapot, amikor Isten teremtménye kiszolgáltatva mások erőszakot gyakorló hatalmának, nem önmaga által meghatározott tér és időhatárok között kell le élje életének egy szakaszát, vagy annak teljes időtartamát. Persze, a menekült státusz, - ahogyan manapság ezt jogi formába öntve így hallani Tv-ben, vagy olvasva újságokban � bizonyos nyugalmat és biztonságot jelent az azért folyamodónak. Igen, azt is mondhatni, hogy ez  egy szusszanásnyi állapot, amelyben az ember elgondolkodhat múltján és jövőjén.

De, Testvéreim túl a szavak jelentőségén, pillantsunk a �falak mögé�.

Amikor menekültekről van szó, minden esetben, összetört lelkületű embereket látunk, akik a megszokottból, a mindennapi normális életvitelből kitaszítva vagy kiszakítva keresik a puszta megmaradáshoz vezető utat.  A történelem bármelyik időszakában és helyén, a menekült állapotot vizsgálva, aligha fedezhet fel az érdeklődő valami olyat, amelyben a menekült otthonosan érezhetné magát. Az elhagyott vidék, lakóház, talán családtagok, rokonok, ismerősök minduntalan visszatérő emlékei eleven és fájdalmas sebként vannak jelen az ilyen sorsra jutott emberek életében.

            Még mielőtt felsorolásba kezdenék a menekülés különböző okait kutatva, fontosnak tartom ismételten hangsúlyozni, hogy a menekült állapot soha sem téveszthető össze azzal, amikor valaki önszántából, valami meghatározott szándékkal hagyja ott környezetét, szülőföldjét, családját stb.

            Testvéreim! Lehet, hogy sokan csak hallásból, de még többen, különösen az idősebb korosztályból saját életükben kellett megtapasztalják a menekülés iszonyatos érzését.

            A teljesség igénye nélkül a menekülés néhány okára szeretném felhívni a figyelmet:

- beszélhetünk háború okozta menekültekről, akik a legtöbbször hatalmi, vagy etnikai viszályok miatt kényszerülnek elhagyni otthonaikat.

- beszélhetünk természeti katasztrófa okozta menekültekről.

- beszélhetünk igazságszolgáltatás elől menekültekről,

- de beszélhetünk,  és nem utolsó sorban, Isten és lelkiismeret előli menekültekről is.

 Az első két,  létszámban felbecsülhetetlen nagyságrendű menekültekről, joggal és találóan mondja Ezékiel próféta: �És menekülnek menekültjeik és lesznek a hegyeken�� Ez 7,16

És mondhatjuk mi is, hogy,  igen, végelláthatatlan sorokban, mindenüket odahagyva, gyilkoló fegyverek elől és különös hangot hallató földindulás elől a világ minden táján milliók menekülnek hegyekre és völgyekbe. Annyira váratlan és annyira kegyetlen állapotok uralkodnak az ilyen helyeken, hogy a legfelkészültebb,  az ilyen helyzetekre szakosodott szervezetek sem tudnak a legtöbbször megfelelni a feladatoknak. Ebben az értelmileg és érzelmileg teljesen zavart körülményben, csak síró és jajveszékelő embereket látni, akiket � és joggal � nem tud vigasztalni sem kiló liszt, sem liter olaj, sem használt se  új ruhanemű, lábbeli. Ezeknek a menekülteknek tekintetéből csak a rémületet lehet kiolvasni és azt, hogy bennük egy olyan világ omlott össze végképp, amelyet szépnek és jónak reméltek. Anélkül, hogy szaporítanám a szót Testvéreim, most két képet elevenítek fel: az annyi áldozattal járt, de ki tudja végképp befejeződött-e? volt Jugoszlávia területén dúlt mindenféle indíttatású háborút, vagy a még most is véget nem érő Bánsági árvizet. A soha senki által meg nem válaszolt kérdés ez minden hasonló esetben: Miért?

A következő eset már a különössége miatt is �izgalmasabb�: az igazságszolgáltatás elől menekülők. Ha számukat akarjuk meghatározni, akkor így mondhatjuk: számuk nem kevés. Ezek azok, akik már elvégezték az életeket és anyagi javakat tönkretevő tettüket. Azonban a legszomorúbb az, hogy addig, amíg cselekedetüket száz és százezrek fájdalma, gyásza, szenvedése igazol, addig ezek lelkiismeretüket végképp elaltatva, vagy azt is menekült státuszba kergetve, szemrebbenés nélkül, érdemeiket hangoztatják pártfogóik oltalma alatt.

Igen, alvó lelkiismeretről, vagy ennek is menekült állapotáról beszéltem az előbb. Az ilyen körülmények között, amikor az ember elveszítette kapcsolatát önmagával és Istennel is, az ilyen helyzetben levőkhöz, az Isten és lelkiismeret elől menekültekhez a Zsoltáros így szól:  Bízzatok őbenne mindenkor ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a  mi menedékünk�...  Zsolt 62,9

Igen, a zsoltáros átérzi az önmagával viaskodó, a még teljesen el nem veszett ember állapotát. Zörgetni kezd a lélek ajtóján, és azt mondja, szinte kiabálja a kábult lelkeknek: Isten a mi menedékünk. Hiába keresünk más búvóhelyet, titkos helyeken és bokrokban, föld felett vagy föld alatt,  hiába takarjuk el szemünk elől gyűlöletünk �eredményét�, a másoknak okozta szenvedést, megpróbáltatást, mert ezek mindig súlyos teherként kísérik és nyomasztják életünk. Egy kiút lehet, amely némi enyhületet adhat megtépázott lelkünknek: ha visszatérünk Istenhez, vétkeinket megbánjuk és a rossz helyett jót cselekszünk.

Ezzel kapcsolatosan Unitárius Káténk így fogalmaz: ��A bűnt,  ha már megtörtént, úgy eltörölni, mintha soha nem lett volna, lehetetlen�.� (1o9. kérdés)

Éppen ezért, manapság, Testvéreim mindenütt a megelőzésre fordítják a hangsúlyt. Akár a egészségügyben, akár a bűnözésben, de akár a lélek menekülése terén is.

E vasárnapon felolvasott zsoltáros üzenete ezt a feladatot is betölti.

Azzal zárom beszédem, hogy életünk minden válaszra váró kérdése előtt hallgassunk a zsoltáros szavára, mert biztos vagyok benne, hogy akkor kevesebb lesz, akár a fizikai, akár a lelki nagyvilágba menekült ember.

Bízzatok ő benne mindenkor ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a  mi menedékünk�...  Zsolt 62,9         Ámen

 

Benedek Jakab

2005. június 18.