Isten látogatása mindig időszerű!

�Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta az ő népét� Lk 1,68

Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!

Lukács evangéliumának írója e bibliai versben, - hát, hogy is mondjam � már első olvasatra  gondolatokat ébreszt bennünk.

Ott kezdeném, hogy a látogatás az mindig egy átmeneti állapot. A látogatás egy meghatározott helyen, ideig-óráig való tartózkodás, amelyet aztán minden esetben a helyszínnek az elhagyása követ. Ebben az összefüggésben teljesen ellentmondónak tűnik az a Pál apostoli  kijelentés, amelyet az ApCsel 17,26-28-ban így olvasunk: �És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait. Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt, és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs  messze egyikünktől sem: Mert ő benn e élünk, mozgunk és vagyunk��.   Különösen ez utolsó mondat arról akar meggyőzni minket, hogy mi Istennel egy olyan állandó kapcsolatban élünk - hitünk szerint -  már születésünk pillanatától kezdve, amely kizárja Istennek csak látogatásszerű jelenlétét a mi életünkből. Így, Istennek állandó jelenléte életünkben arra ösztönöz, hogy hagyjunk félbe a felolvasott bibliai vers további boncolgatásával, és keressünk magunknak valami egyéb, értelmesebb elfoglaltságot a biblia világában, mint a felolvasott vers.

Mint akaratos kisgyermek, aki továbbra is engedetlennek tűnik szülei jóra intő szavára, így vagyok én is most Kedves Testvéreim. Ugyanis éppen a Szentírás az, amely arról győzi meg olvasóját, hogy Isten meghatározott időben és meghatározott helyen meglátogatja népét. És mint ilyen, soha sem jön üres kézzel!!

Advent és karácsony,  egyik a másikat kézen fogva vezeti, az elmúlt vasárnapon egy mondat erejéig már szóltunk is erről.

A karácsonyra való készülődésünk második vasárnapján, figyelmünket a felolvasott vers fényében, Isten látogatásai kötik le. Meghatározott időről és meghatározott helyről tettem említést az előbb. És máris mintegy igazolva ezt ott kezdeném, hogy Isten Mózesben elevenítette meg látogatásainak célját, jelen létének szerepét, jelenlétének meghatározó, sorsdöntő fontosságát a rabszolgasorosban, majd szabadon élő, a pusztában vándorló,  zsidó nép életében. Amikor Isten úgy érezte, hogy népének szüksége van reá, akár az égő csipkebokorban, akár a felhőoszlopban, akár a Sinai hegyen, Isten mindig �kieszközölte� a látogatást, a találkozást. De folytathatom a sort, Józsuéval és Sámuellel, a királyokkal: Dáviddal, Salamonnal, a prófétákkal: Ámossal, Hózseással, Ézsaiással, Jeremiással, a templomépítőkkel, Nehémiással. Mind-mind kivétel nélkül Isten látogatásainak tudható be csodálaton, felemelő népüket szolgáló életük. Isten mindig tudta, hogy mikor és kihez kell szóljon, Isten mindig tudta, hogy akaratát, teremtői álmát ki által tudja valóra váltani.

Egy ilyen időszakot él meg Izráel népe is, a Jézus születését közvetlenül megelőző időben.  Isten ezidőbeni látogatásának eredményéről már megelőzően sokat beszélnek a próféták.

Jövendölnek és látomásokat látnak, és ebben a felfokozott lelki állapotban egyszer csak valóban kopogtat Isten a lelkek ajtaján. Nem jön üres kézzel. Ahogy sorsdöntő pillanatban az égből mannát hullat az éhezőknek, ahogy vizet fakaszt a sziklából a szomjúhozóknak, ahogy átadja a két kőtáblát a lelki gyarlóságba süllyedteknek, úgy most a várakozással teli világnak szintén van ajándéka. Minden megelőző látogatást és ajándékot felül múl,  e mostani. Isten a szeretet, a békesség, az emberi jóság megtestesítőjét, nagy királyát hozza és adja át a várakozóknak. Ez pedig a betlehemi jászolbölcsőben született kisded: Jézus!! Milyen érdekes testvéreim! Addig, amíg az ajándék általában személyre szóló, mondhatni céladomány, addig Istennek ez az ajándéka egyformán mindenkié. Az egy másik kérdés, hogy egyformán mindenki tudott-e örülni ennek az ajándéknak, vagy egyáltalán: örült-e ennek az ajándéknak. De kétezer esztendő távlatából, a keresztény világban mai is sokan, milliók és milliók   mondják Zakariással egyetemben: �Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta az ő népét� Lk 1,68

Ha megkérdeznők ma egymást, ki mit várna, ha Isten meglátogatna minket?, bizonyára ezer és ezer féle válasz érkezne. Én azt mondom, hogy külön és összesen mind-mind jogos válaszok lennének ezek. A beteg, gyógyulást, egészséget kérne, az éhező kenyeret, a szomjúhozó vizet, a munkanélküli munkahelyet, a hajléktalan lakást, a szenvedő enyhületet szenvedéseire. Mindenki kérne valamit. De jutna-e eszébe valakinek, hogy kérje Istent, látogatásakor próbálja elhozni ismét, mint kétezer esztendővel ezelőtt: Jézust.

Testvéreim! Hátha ez a világ Jézussal ismét önmagára találna. Hátha újra béke lenne a szívekben, hátha szeretet lenne az emberek között!! E világot ismét Isten világává formálni akaró ember, mindenképpen csak Jézus tanítása szellemében tud változtatni a jelenlegi állapoton. Hogy vannak ma is írástudók és farizeusok, judások és kételkedők, nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy  . Jézus maradjon közöttünk. A lényeg az, hogy Jézus tanítson minket. Mi pedig Istenben éljünk, mozogjunk és legyünk.

Testvéreim! Advent tovább halad az évezredek útján a mindenkori karácsonyok felé. Most nekünk adatott az idő és a lehetőség, hogy örvendjünk Isten látogatásának. Oh bár Karácsonykor mindenki eltudná mondani az egész világon: �Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta az ő népét�! Adjon gondviselő Atyánk  továbbra is, minden gyermekének lélekben egyre gazdagodóbb adventi készülődést. Ámen