A jó cselekvésében járjunk elől!

�Dícsőség, békesség és tisztelet jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi�. Róm 2,10

Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!

A mai istentiszteletünk alapgondolata, vezérfonala a jó cselekedet és a jó cselekedet jutalma. Már a kezdetek kezdetén el kell mondjuk és el is lehet fogadni, hogy ebben a bibliai versben valahogyan el van rejtve a sorok közt egy másik gondolat is. Éspedig az, hogy az ember, Isten gyermeke, cselekedeteiben több utat is választhat. Cselekedhet jót, vagy kevésbé jót, de cselekedhet rosszat is.

A cselekedetek mikéntjének és hogyanjának a kiválasztása, aztán azoknak tényleges megcselekvése, függ azoktól a céloktól, amelyeket magunk elé kitűzünk, magunknak megfogalmazunk.

Cselekedeteinket úgy is osztályozhatjuk például, mint önmagunk érdekében kifejtett cselekedet, vagy közösségünk,  - itt legelső sorban én egyházközségi életünkre gondolok - , vagy nemzetünk érdekében kifejtett cselekedetek, vagy egyéb más.

Bár még lehetne sorolni, és egyben elmélyülni a cselekedetet sokféleségében és sokszínűségében, azonban az álmok világából ebben a vonatkozásban is felébreszt a valóság. Ez pedig arra ösztönöz minket, hogy vizsgálat tárgyává tegyük önmagunkat és környezetünket is, amikor cselekedetről beszélünk. Mert Testvéreim azt bizton állítom, hogy ez a két fontos tényező, tehát önmagunk és környezetünk döntő mértékben hozzájárul ahhoz, hogy milyen irányt és milyen minőséget nyernek cselekedeteink.

Egy kézenfekvő példával szeretném ezt bemutatni. Azt mindannyian tudjuk, a TV képernyőjéről látjuk is, hogy vérre menő gyűlölet van az izraeliek és a palesztinok között. Általában a háború az a felnőttek dolga, legalább is ez lenne a tisztesség és a becsületes dolog, ha már háborús cselekedetről szóltunk, mert egyébként ez is egyfajta cselekedet. Az szomorú az egészben az, hogy itt meghatározó szerepet játszanak a gyerekek is. Nem arra gondolok, hogy meghalnak, tudom, hogy ez a legszomorúbb, ami történhet, hanem egyáltaláni részvételükre gondolok ebben a gyilkos küzdelemben. Itt jön be az önmagunk és környezetünk, mint egy színpadi kép. És akkor azt kérdezem, hogy miként is cselekedhetnének ezek a gyermekek? tehetnének-e egyebet, mint azt, hogy ők is beálljanak a kődobálók, pisztollyal és fegyverekkel lövöldöző felnőttek sorában? Ugyanis, már ebbe a folytonos háborús körülménybe születnek bele, a kölcsönös gyűlölködés légkörében nőnek fel, a környezetük pedig kimondottan ezt gyakorolja.  Én még nem láttam ott békésen dolgozó emberekről egyetlen felvételt sem, de annál több kiégett autót, emberi maradványt robbantások után és lerombolt házakat.

Tehát és visszatérve cselekedeteinkre, mint egy következményére földi létünknek, Kedves Testvéreim, mélyen el kell gondolkodnunk azon, hogy melyik és milyen  is lehet az, amelyikről Isten azt mondja, hogy jó és jutalom képen dicsőség, tisztelet és békesség jut nekünk osztályrészül.

Én úgy gondolom, hogy a jó cselekedetben, mint kovász a tésztában, ott kell legyen a szeretet. Ez kell meghatározza az irányt, amelyik felé cselekedetünk, cselekedeteink elindulnak. Indulatossággal és gyűlölettel szívünkben nem lehet jót cselekedni. Ki kell alakítsuk magunkban azt a lelki nyugalmat, Isten gyermekeiként azt az istenfiúságot, amely képes minket elindítani a jó cselekedetek gyakorlására. Azt is mondhatnám, hogy mai világunkból át kell szellemüljünk a Jézus által megfogalmazott és megélt Istenországa világába ahhoz, hogy megértsük a jó cselekedetnek a lényegét.

A jó cselekedetnek a lényege pedig nem más, mint, hogy az csak építő jellegű lehet lelkiekre és anyagiakra egyaránt. A jó cselekedet kimondottan és kizárólagosan  az Isten által adott életnek megmaradását és fejlődését szolgálja.

A jó cselekedet letéteményese és végrehajtója, de ugyanakkor annak élvezője maga az ember kell legyen, akit Isten pontosan ezért teremtett. Ezért emelte ki minden más teremtménye közül és ajándékozta meg lélekkel, hogy észrevegye, fel tudja fogni és meg tudja különböztetni a jót a rossztól.

Ha önmagamban megtudtam fogalmazni, megtudtam határozni a jót, akkor már magától adódóan ez kikívánkozik belőlem, és cselekedetté válik embertáraim felé. Mert nem elég saját magamnak jót cselekedni. A jó cselekedet nem lehet csak öncélú. És itt lépik be életünkbe az Isten által felkínált jutalom. De végső fokon csak jutalomért cselekedhet az ember jót? Itt gondolom, hogy a dicsőség, a békesség, a tisztelet, mint egy megnyugtató lelki érzés jeleneik meg lelki világunkban, ha jót cselekszünk. Ez azért fontos, hogy tovább sarkaljon minket jó cselekedeteink folytatásában. Igen, amikor mi emberek, Isten gyermekei békességgel és tisztelettel vagyunk körül övezve, akkor ez mintegy mozgató rugója annak, hogy ne álljunk meg jó cselekedeteink gyakorlásában, ha nem ezt tovább folytatva, mint egy Istenországát hozzuk közelebb nem csupán önmagunkhoz, de embertársainkhoz is.

Ez a vasárnap, ez az istentiszteleti alkalom erre buzdít minket. Cselekedjük a jót, az igazat, a szépet. Ha így élünk, akkor közöttünk a békesség honol, lelkünket öröm és a boldogság tölti be. Ámen.

Benedek Jakab

2005. augusztus 6.