A szívek vizsgálója és gyógyítója:   ISTEN !!

 �Mert az Úr nem azt nézi, mint az ember: mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami szívben van� 1Sám 16,7

Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!

A böjti vasárnapok múlásával � a húsvéti ünnep közeledésével - egyre inkább előtérbe kerül a felolvasott versünk mondanivalója is. Mert valljuk be őszintén, örökölt, vagy már beidegződött szokásaink szerint általában kivárunk mindennemű készülődésünkkel. Így van ez, akár hova induljunk, akármit vagy akárkit várjuk, mindig ráérünk. Gondolkodásunk is és tekintetünk is szétszórtabb a lehetőségek adta idő függvényében. Azonban, ha közeledik a meghatározott időpont, nyomban erőt vesz rajtunk a készülődés ösztöne és kimozdulunk a holtpontról. Azonban az sem mindegy, hogy hogyan mozdulunk el különösen ebben az időszakban, amikor egy hosszú és dermesztő télnek értünk remélhetőleg a végére. A böjti időszak most minden keresztény ember tekintetét a húsvét körüli eseményekre összpontosítja, vagy legalább is arra fele kellene terelje. És éppen ez az, amikor bármilyen különösnek tűnik is, de igaza van a Sámuel könyvéből olvasottaknak: �az ember azt nézi, ami a szeme előtt van�. Mindennapi gondjaink annyira lekötik figyelmünket, értelmünket és érzelmünket, hogy nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk arra összpontosítani, amit a felolvasott bibliai versünk második fele sugallni akar a mi számunkra. Hétköznapjaink és ünnepeink legtöbb esetben olyanokká lettek, mint egy megbojdult darázsfészek. Központi helyre került életünkben az egymás riogatása, egymás szurkálása szóval, tettel, s bár sokszor ugyanazt mondjuk, mint embertársaink, mégsem tudunk egyek lenni. Igen, mert �az ember azt nézi, ami a szeme előtt van�, a hatalmat, az elsőbbség megkaparintását, a személyében rejlő felsőbbrendűség fontosságát. Ilyenkor elvesz minden egyéb érték, a lelkiség pedig  a sor végén kullog az értéklistán.

Nem csoda hát, ha ember és ember között nő a távolság, és hiába állunk szorosan egymás mellett, mégsem érinthetjük meg embertársunkat, mély szakadék tátong közöttünk. Ha a böjti időszak bibliai eseményeit vizsgáljuk, így is mondhatjuk, hogy nem sokat okulunk abban a vonatkozásban, amire int és figyelmeztet a szentírás: �az Úr azt nézi, ami szívben van�. Isten kétezer évvel ezelőtt Jézus tanításán keresztül akart eljutni a szívekig, és nem mindig sikerült neki sem. Az emberek csak ideig-óráig találták meg Jézus tanításaiban a szíveket vizsgáló Istent. Utána, csak azért, mert látásuk nem tisztult, ismételten a kétségek, a rosszhiszeműség csapdájába kerültek.

�mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami szívben van�  Most különösen e szentírási üzenet második fele kell fontos legyen a mi számunkra.

Világunk olyan, amilyen. Jó, jobb, rossz, vagy még rosszabb, attól függően, hogy kinek miből mennyi jutott, mindenki külön-külön eszerint ítéli meg állapotát. Azonban, ha változtatni akarunk rajta, ha a jézusi lelkületet akarjuk fontossá és �uralkodóbbá�, tenni ebben a világban, akkor valamennyiünk közös munkájára szükség van ennek elérése érdekében.

Az ünnepre való készülődésünk évszázadokon át  tapasztalt válsága nem szabad hatalmába kerítsen. A 21. század felgyorsult irama, a lelkület fokozottabb odafigyelését is megköveteli a keresztény embertől mindarra, ami maradandó érték számunkra a kereszténység történelméből. Maradandó értékeket mondtam, és nem véletlen, mert sajnos manapság értékcsere komplexus zavarja gondolkodásunkat,  látásunkat és nem utolsó sorban cselekedeteinket is. A szívek vizsgálója: Isten, minden nap kihívás elé állítja gyermekét. Kihívás a szeretetben, kihívás a békesség megőrzésében, kihívás a kölcsönös megbocsátás tekintetében, kihívás az egymás elfogadása, a közös értékek és érdekek vonalán.

Alapfokon ezek mind, mind természetes állapotok kellene legyenek, és sokkal nehezebb dolgok kellene lekössék figyelmünket és energiánkat.

De, mert ez nem így van, ez is azt mutatja, hogy még távol állunk attól, hogy kijelenthessük: szívünk jól és helyesen munkál,  a reánk bízottakat elvégeztük.

Tehát elsősorban nagyobb bepillantást kell nyerjünk a szívünkbe, amely bennünk dobog. Ezt, az önvizsgálat segítheti elé a legjobban.

Testvéreim! Nem fizikai-  egészségtani szempontból kell vizsgálat tárgyává tegyük a szívünket, de annál inkább lelki-egészségtani szempontból. Ez az, amit nem gyógyíthat meg a legjobb orvos csoport sem, ha mi nem vállaljuk fel a lelki orvos szerepét. Isten   megvizsgálja szívünket, és Ő látja is, hogy mi az esetleges baj. De ha mi nem vesszük észre, nem figyelünk arra, amit Isten nekünk mond?

Ha Isten intésére, Jézus tanításai nyomán sem formálódik át a mi szívünk másokért is dobogó szívvé!

Ha nincsen szeretet benne embertársaink iránt!

Ha önző és csak saját létünkért ver egyre sebesebben, akkor ez beteg szív marad, bár eldoboghat 100 évig is, mégsem tudjuk elmondani, hogy egészséges a mi szívünk.

A böjti időszakban, lám Isten a felolvasott vers szerint látja, hallja a mi szívünk! Nagypéntek azért következett be, mert ott a szívek megszűntek Jézusért dobogni!! Ott a szívek másokra hallgattak, és nem vették észre, hogy a hevesebb dobogást, az Isten ügyének elárulásán buzgólkodók méregfullánkja okozta. Amire a tanítványok is észrevették magukat, arra a mindig értük is dobogó Jézus szíve a keresztfán megállott!!!

Testvéreim! Hogy ha Istenünk, szívvizsgálatra hív minket, ne huzakodjunk ennek elébe állani. Hallgassunk meg, hogy gyógyulásunkként mit ajánl nekünk teremtő Atyánk, és tartsuk be gyógyulásunkra adott tanácsait. Ünnepre való készülődésünk feltétlen velejárója ez is, ahhoz, hogy mi is részesei lehessünk a húsvéti örökélet ígéretének.  Ámen