�Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Mt 27,21
Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!
Sietek előre bocsátani, még mielőtt valaki gondolatvilágában megszületne a kételkedés, hogy nem vagyok időzavarban. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy már két hónapja tova tűnk e bibliai verssel kapcsolatos ünnepkör. De, - legalább is saját meglátásom szerint, - a római helytartó kérdése annyira időszerű, annyira mindennapi, hogy az év bármely istentiszteletén, bármely vallásos és egyéb alkalmain is beszédtéma lehet. És, ha célszerűbb akarok lenni, akkor azt is mondhatom, hogy egyéni és közösség életünkben meghatározó megannyi döntésnek megelőző kérdése is, e helytartói kérdés.
E mai beszédem alaphangulatát az erdélyi magyar közéleti napilap, a Krónika újság 2oo5. április 27-én, szerdán, Csinta Samu újságíró tollából megjelent: Jézus vagy amit akartok c. írás adta. Ebből idézek:
��.Kisgyerek áll apja társaságában az asztal előtt, vásárfiát választanak. Tetszene ez is meg az is, nehéz a döntés. Hosszasabban elidőznek az egyiknél, a gyökér profiljába nagyszakállú, karját áldásra széttáró alakot faragott a művész. Több mindent sejtet a látvány, meg is oszlanak a vélemények, az egyik Jézust véli felfedezni, a másik Mózest, már az is nagy dolog, hogy a nézetek nagyjából egy témakörön belül maradnak. A vita időnként bibliatörténeti magaslatokba emelkedik, a gyerek a képzettebb, vélhetően jó vallástanár dolgozik abban az iskolában. Konszenzus azonban sehogy sem akar körvonalazódni, így hát az asztal túloldalán álldogáló szerzőhöz fordulnak szakértői véleményért. A bajuszos faragóember szemmel láthatóan gondban van, talán valami egyebet gondolhatott, amikor először a gyökérbe akasztotta a bicskáját. A portéka viszont eladó, mindjárt zár a vásár, így hát hamar meg kell találnia a megoldást. Legyen Jézus, ha úgy akarod, de lehet Mózes is, kinek mit diktál a szíve, mondja ki a verdiktumot. S ráadásként kis, fából készült, vékony szíjra fűzött galambot akaszt a gyerek nyakába�.
Eddig az újságcikk Testvéreim, és valóban a tetőfokára emelkedett, vásári hangulat uralkodik el rajtunk is az előbbiek hallatán. Mindennapi, vásári, utcai jelenetet idézett meg az újságíró, ha apró-cseprő, anyagi dolgokra gondolunk. És teljesen el tudom képzelni, amint a lehetetlent is bele magyarázzuk az egymásnak eladandó dolgainkba, csak hogy célt érhessünk.
Azonban a helytartó kérdése sokkal megrázóbb annál, hogy ne tudnók ebből a vásári hangulatból visszanyerni lélek jelenlétünk.
Mert Testvéreim, nem csak az orosz piacon, vagy a közismertebb bolhapiacon tevődik fel a kérdés: �..A kettő közül melyiket akarjátok?, vagy éppen a sok közül? de pontosan így, valláserkölcsi téren is nagyon sokszor előnkbe áll a kérdőjel.
És most gondolatban, lélekben, akarva, akaratlanuk az Ószövetség világába megyek vissza. A jobb megértés kedvéért.
Azt a hangulatot szeretném megidézni, Kedves Atyámfiai, amikor Mózes megkapja az Úrtól �a bizonyság két tábláját, az isten ujjával írt kőtáblákat�, ahogy ezt 2 Móz 31,18 versből olvassuk. Szinte magam előtt látom a próféta tekintetét, amint egy újabb bizonyítékot hoz Isten jelenlétéről, a pusztában vándorló, vezetőivel és egymással annyit vesződő nép Gondviselőjétől.
Igen, látom amint nagy reménységgel jön le a Sinai hegyről, de azt is látom, hogy egyik pillanatról a másikra, a boldogság eltűnik szeméből, arcáról, és azt az indulat, a harag váltja fel. 2Móz 32,19
De mi történhetett a prófétával?
Az testvéreim, hogy, amíg Mózes fent volt a hegyen és �szabadítójukkal�, Istennel beszélgetett, addig a nép unszolására, Áron, választott az Úr imádása és az aranyból öntött aranyborjú Istenként való imádása között, az utóbbi javára! 2Móz 32, 1-6
Igen, ez az örök útkereső kérdés hangzott el, ott a táborban, a Sinai hegy lábánál, ameddig Mózes távol volt, a szabadulásuk óta mindig háborgó, elégedetlenkedő nép lelkéből: �..A kettő közül melyiket akarjátok? De történelme folyamán sokszor került még e kérdés kereszttüzébe az Ószövetség népe, akár szabadságban élt, akár pedig az elhurcoltatás, a fogság évei alatt.
�..A kettő közül melyiket akarjátok? E kérdés, bár szó szerint nem szerepel a Hegyi beszédben, de a régi és új törvény szembe állítása egymással, az új törvénynek, kiemelt feltétlen hangsúlyozása, megélése és meg cselekvése Jézus által, már eldönti a kérdésre adandó választ. Azt mondja Jézus: �Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, ha nem ha én általam�. Jn 4,6
Mindezeken elgondolkodva Testvéreim, és visszatérve az alaphangulathoz, vajon a gyerek nyakába akasztott galamb kiről énekelt?
Vajon Jézus lett-e számára a faragvány? Vagy valaki más?
Vajon a mi életünkben Jézus-e az út, az igazság, az élet, vagy egészen más egyéb?
Amikor a mindennapok felteszik nekünk a mindig időszerű helytartói kérdést: �..A kettő közül melyiket akarod? Mennyire csábít minket az anyagi érdekeltség, a megállást nem tűrő üzleti szellem? Mennyire engedünk az állandóan elcsábítani akaró kísértők hadának?
Választani kell Testvéreim! Az idő szorítása nem tűr halasztást. Az idő nem csak pénz, ahogy nyugati testvéreink mondják, és mi lelkesen utánozzuk őket. Az idő a léleknek is érték. Az idő a lélekhez is szól, nem csak a zsebünkhöz. Akinek a lélekre nincs ideje, annak a helytartói kérdést már eleve nem is érdemes feltenni, mert a válasz már rég el van döntve.
Testvéreim! Hitünk arról győzköd minket már közel négy és fél évszázada, hogy nem habozhatunk. Megmaradásunkhoz a kérdésre adott a válasz. A Mester kell nekünk!! Különben még jobban felgyorsul utunk a lejtőn lefelé, �Európánk� felé menetelve.
Mi, az itt jelen levő, vagy távol levő keresztény emberek, felekezeti hovatartozástól függetlenül, mi lehetünk azok, akik megállíthatjuk a süllyedést.
Azáltal, hogy nem habozunk Jézust választani,
azáltal, hogy nyíltan vállaljuk a jézusi tanítványságot.
Azáltal, hogy életünkben valóra váltjuk Isten szent ügyét, az Ő országa eljövetelét, egy Istenünk drága ajándékai: a szeretet, a békesség jegyében!
Óh, bár így lenne!!!!
Ámen.
Amikor e hajlékban összekulcsoljuk kezünk, lelkünk imára hangolódik, oh végtelen szeretet, Istenünk édes jó Atyánk!
Az ima pedig, amely őszinte érzésként tör fel lelkünkből, kiragad minket a mindennapok kicsinyes, önző világából és széles tereket nyit meg a lélek számára. Érezzük, hogy ebben a térben, amelybe belehelyeződünk, ebben egyedül Te vagy az örökkévaló és mindenütt jelen levő Isten. Nekünk pedig, gyermekeidnek, időhatárok között megengeded, hogy Tőled kapott lelkünkkel, akaratod szerint jelen lehessünk világformáló munkálkodásodba. Ez a tudat, ez a megbízatás arra ösztönöz minket, hogy felelős gyermekeidként éljük meg életünk. Felelősen viselkedjünk jelenünkért és jövőnkért, családjainkért, közösségeinkért, nemzetünkért. Öntudatos gyermekeidként keressük és találjuk meg az utat az emberiség életének jobbá tételére. Ezekhez, bár megadtad nekünk az értelmet, a szabad akaratot, a lelkiismeretet, mégis sokszor imbolygó, erőtlen léptekkel haladunk ezek valóra váltásának útján. �.
Ezért, arra kérünk Atyánk, hogy erősíts meg hitünkben, országod eljövetelének reménységében. Jó szándékainkat tedd képessé a cselekvésre, amikor a szeretet, a békesség megélése fogalmazódik meg értelmünkben és lelkünkben. �..
Imádkozunk a betegekért, az árvákért, az özvegyekért, a magukra maradottakért, az elhagyatottakért, az éhezőkért, a szomjúhozókért. Imádkozunk a természeti katasztrófákban szenvedő embertársainkért���..
Ölelj át gondviseléseddel és tégy méltókká arra, hogy jóakaratban gyarapodó gyermekeidként mi is beállhassunk országod építőinek sorába. ���. Ámen
Benedek Jakab
2005. Június 1.