Virágvasárnap 2oo5-ben  -  Benedek Jakab

Uram kész vagyok veled menni! Lk 22,33

            Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!

            Virágvasárnapján, ha megkérdezem Tőled, hogy ezt a napot hogyan képzeled el, bizonyára lelkedben és lelki szemeid előtt csodálatos kép bontakozik ki ünneplő Testvérem. Egy virágvasárnapot nem lehet másképpen elképzelni, mint csodálatos tavaszi napfényben úszó tájban, amint a mezők, mint ékes koronát  felajánlják az arra haladóknak virágaikat, amelyeket az emberek magukkal vihetnek elképzelésük szerinti Jeruzsálem felé vezető útjukra, fogadni a tanítómestert: Jézust.

            És ahogy kitekintettünk az ablakon ma reggel, azt láttuk, hogy hideggel, faggyal érkezett ez a vasárnap, és mintha e látványra lelkünkben megdermedne minden. Gondolom, azért Testvéreim ennyire nem lehangoló a most látott kép és Virágvasárnapján lelkünkben mégis csak tudunk olyan hangulatot ébreszteni, amely meghozza ennek a napnak csodálatos varázsát, értelmünkbe pedig eljuttatja évezredek távlatából minden ilyen jeles nap hozzánk érkező üzenetét.

            Bibliai versünk nem közvetlen Virágvasárnapjához kötődik. Jézus már bent van a városban és nem csak időben, de lélekben is egyre közelebb van nagypéntekhez. Egyre többet hagyatkozik tanítványainak, akik kételkednek és megrendülnek Jézusnak önmaga által feltárt jövőképében, abban tudniillik, hogy hamarosan beteljesül ellenségeinek álma.

            A nagycsütörtöki kenyér és borkiosztás után, - amelyek most már tudjuk Jézusra emlékeztető úri szent jegyekké váltak - versengés támadt a tanítványok között, hogy ki tekinthető közöttük nagyobbnak. Ha mai világunkban gondolkodunk, akkor úgy látjuk, hogy „bár az idő haladt”, - Petőfi szavaival fogalmazva,  -de az ember hatalomvágyó érzékszervei a jézuskori kiélezett állapotukban maradtak. Nem lenne nagy értelme belemagyarázni, de megtörténhetett, hogy ott és akkor ráéreztek a tanítványok arra, hogy egy lehetőség adódik Jézus halála után megszerezni azt a tiszteletadást és elismerést, amely akkor a Mestert körülvette,  másrészben fenntartani az írástudók és farizeusok félelmét, hiszen már mindenik tanítványnak volt valamennyi hatása a hallgatóságra és követőkre.

            Igen, Testvéreim a hatalmi harc azonnal kiéleződik, melyik pillanattól kitudódik, ha megürül egy hely, ha van lehetőség valakinek a nyomdokába lépni. Ez így volt, így van  és így lesz.

            Abban az állapotban a kétségbeesett de jövőbe tekintő tanítványok Jézushoz fordulnak eligazításért.

"Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jótevőknek hivatnak. De ti nem úgy: ha nem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen mint a ki legkisebb; és a ki fő, mint a ki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? Nemde a ki asztalnál ül? De én ti közöttetek olyan vagyok, mint a ki szolgál. Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísértéseimben; És ezért adok néktek, miképpen az én Atyám adott nékem, országot". Lk 22,24-29

Jézus szavai után Simon Péter adja meg személyes válaszát, mely pillanatnyi szent elhatározásából fakadt: "Uram kész vagyok veled menni!"

Jézusnak Péternek adott válasza így hangzott: "Simon, Simon! Íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. De én imádkozom érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyád fiait erősítsed!" Lk 22,31-32

            Kedves Testvéreim! Tovább folytatódik Jézus és Péter közt a beszélgetés, ők elindulnak az estében a Getsemáné kert felé, mi pedig itt maradunk virágvasárnapja hangulatánál és visszatérünk bibliai versünkhöz. : "Uram kész vagyok veled menni!"

Péter Jézus mellett hitet tevő vallástétele után vizsgáljuk meg lelkünket, hogy is állunk mi Jézus melletti kiállásunkkal, hiszen itt és most hozzánk is szólnak a bárbeszéd szavai.

A hatalmi harcot már említettük. Életünk szerves részévé vállott, mindennapjainkat már nem is tudjuk elképzelni e nélkül. Boldogan meséljük embertársainknak, ha valamit elértünk, ha meghatározó pozíciókból valamit el tudunk "intézni", ha nincsenek kenyérgondjaink és így tovább. De jut-e eszünkbe az, hogy lehet, hogy ezen utunkon valakit félretaszítottunk, valakit megbántottunk, valakit kisemmiztünk?

Jézus útja-e az az út, amelyen haladtunk és haladunk, beleilleszthető-e a mi életünk a Mester tanítványoknak adott válaszában, miszerint: "De én ti közöttetek olyan vagyok, mint a ki szolgál".

Megbántódunk-e akkor, ha Jézus figyelmeztet, otthagyjuk-e őt Virágvasárnapján Jeruzsálem kapujába és legyintve tovább állunk, vagy mi is eltudjuk mondani Péterrel: "Uram kész vagyok veled menni!"  Nem könnyű a döntés, amikor, a ki tudja, marja alapokon épül fel társadalmunk. Amikor tele vagyunk ígéretekkel, de azoknak beváltása rendre elmarad. Amikor nem csak az elvonuló időjárási frontra vagyunk érzékenyek, de minden megzavar, lelki egyensúlyunkból már a levél zizegése is azonnal kimozdít.

A Virágvasárnapi jézusi jelenlét hagy-e maradandót az ünnepre való készülődésünkben, amelyből már csak egy hét van hátra, és még sok a tennivalónk.

Testvéreim! Ha akkor a virágvasárnapi éljenző tömeg nem inog meg Nagypéntek délelőttjén és kiáll Jézus mellett bizonyára nem kerülhetett volna sor az azt követő délutáni eseményekre. A történelem sokszor ismételte azóta önmagát, a lelkesedés utáni félreállások, az emiatt könnyen elveszíthető, elfogható, bezárható, meggyilkolható emberi tragédiákból tanulhatnánk már végre.

Hallgassunk lelkünk szavára, amely " én úgy érzem - nem mondathat egyebet velünk, mint amit Péter mondott: : "Uram kész vagyok veled menni!" 

Ahogy életünk sok-sok alkalmakor kérjük őt, hogy mutasson utat a mi számunkra, úgy Ő is akarja, hogy vele menjünk, hogy kövessük őt. Ámen