Böjt: ösvény a test szentélyéhez

Textus: 1Kor 6,19-20: „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.”

Mindannyian egészek szeretnénk lenni. Egész-ség, amire vágyunk. Az egészségnek ma már általában hat összetevőjét nevezik meg, ezek együttese mellett mondhatjuk valakiről, hogy egész, teljes ember. E hat terület a következő: testi vagy fizikai, pszichológiai vagy mentális, interperszonális vagy kapcsolati, intézményi, ökológiai és spirituális. A területek természetesen egymást részben átfödik, és magas szintre igazán csak együtt juthatnak.

Nagyböjt időszakát éljük. A böjt a testi egész-ség elérésének és fenntartásának egyik leghatékonyabb vallási gyakorlata, amely a mai orvostudomány által is a legmesszebbmenően javallott. Ugyanakkor azonban túlmutat a testen, és az egész-ségnek mind a hat területét érinti.

A mai vasárnap a böjt körül kialakult félreértéseket szeretném eloszlatni, valamint egy új kontextust felmutatni a testünkhöz való viszonyulásunk számára.

1.

Nemrég kaptam az értesítést, hogy az egyik vidéken élő barátom kisfia tragikus körülmények között meghalt. (Engedjétek meg, hogy) az aznapi naplóbejegyzés így hangzik:

A test, a hús. Milyen felbecsülhetetlen érték, pótolhatatlan, törékeny és mulandó. Most érkezett a telefonhívás, hogy K.L. négy éves kisfiát összezúzta az egyik mezőgazdasági gép. Egy sugárzó kisfiú hirtelen elment. Az apja a karján vitte a kis testet a családi otthonig. Az édesanya áldott állapota a nyolcadik hónapban van. Kislányt várnak. Milyen döbbenetes lecke az élet mulandóságáról. És semmiféle bűnről nem beszélhetünk. Legalábbis emberi részről. A világegyetem az, ami vétkezett? A föld az, ami vétkezett? Isten az, aki vétkezett? Ki tudná megmondani. A könnyek csak folynak. A test értékes. Soha többé ne tolerálj senkit, aki a test szentélyét rombolja. Se a sajátját, se a másét. (Mert a kettő együtt jár.)

A test. Egy gyermek teste, egy élő, szerető, meleg, virgonc, kacagó, enni kérő gyermeké. Most hideg, többé már nem test, nem élő. Micsoda isteni áldást hordoz a test: osztozz minden nap az áhítatban. Ne feledd el egyetlen nap sem megérinteni és szeretni a gyermeket. És a gyerek életre hívóit, Teremtőjét és társ-teremtőit: a szülőket, a nagyszülőket, minden ősét, az eget és a táplálék-láncot, az anyaföldet és az esőt, a napot és minden meleget és fényt adót.

Hogy is mondja Pál? „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma… dicsőítsétek tehát Istent testetekben.” Itt a Szentlélek Isten Lelkét, azaz a Szellemet, azaz Istent jelenti. Testetek Isten temploma, azaz Isten megtestesülése. Ez a kereszténység központi tanítása: mindannyian Isten inkarnációi, megtestesülése vagyunk. Ez az értelme a János evangéliumát bevezető prológus szavainak is: „Az Ige testé lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét:”

(A halál életünk kikerülhetetlen valósága, nem lehet az tagadni. De épp a halál valósága az, ami a testet oly valóssá és értékessé teszi. A test nagyon sebezhető. Ezért az emberiségnek, mielőtt az túl késő lenne, fel kell újra ismernie a test szentségét, szakralitását. Az ökológiai krízis tulajdonképpen test-krízis. Arról szól, hogy föld-otthonunk veszélyessé, mérgezővé válik testünkre nézve. És amint a következőkből látni fogjuk, a vallási-krízis is tulajdonképpen test-krízis.)*kihagyható* 

Azt mondjuk, hogy a húsvét előtti nagyböjt időszakát éljük. De nem böjtölünk.

Azt is mondjuk, hogy életmódunk túlzottan testközpontú lett, és elszakadtunk a lélektől. Ezért örök halogatás miatt örök megvalósulásra váró rejtett vágyunk, hogy közelebb kerüljünk a lelkünkhöz. Én azt mondanám, hogy sokkal inkább a testünktől idegenedtünk el. (Elfelejtettük, hogyan lehet a testünkben dicsőíteni Istent.)  A testünkkel veszítettük el a kapcsolatot. (Ezek a példák mindannyiunk életéből származnak.)

Este fáradtan hánykolódunk az ágyban, de elaludni nem tudunk. Fejfájás kínoz, de fogalmunk sincs, hogy mit kellene másként csinálni - nem értjük testünk üzenetét.

Gyomrunk már rég tele van, de nem tudjuk abbahagyni az evést.

Az ízületek pokollá teszik a teleket, az érfalak meszesednek, a végtagok zsibbadnak, a vérnyomás ingadozik, az epekő derékban kettészakít, és mi a helyett, hogy végre odafigyelnénk testünk szavára, lassan kimenekülünk abból, és menedéket keresünk a lélek láthatatlan világában. Mintha a megunt, kifosztott testet csak úgy otthagyhatnánk, mint elviselt ruhát, és puszta lélekként tovább élhetnénk. A lehetetlennel próbálkozunk, mert nincs lélek test nélkül, hacsak nem az angyalok.

Hogyan jutottunk ide, testvéreim? Mekkora jelzés lenne elég testünk részéről ahhoz, hogy végre megtanuljunk barátságban élni testünkkel. Egy operáció, egy baleset, egy közeli szerettünk halála? Mekkora jelzés lenne elég ahhoz, hogy végre észrevegyük: amíg élünk, testben élünk. A testünkön keresztül jut el hozzánk minden, azon keresztül vagyunk összeköttetésben a föld testével, minden azon élő lénnyel, testünkön keresztül vagyunk része a világegyetemnek, a testünkön keresztül tapasztalhatjuk meg a mindenben jelenlevő Istent.

2.

A mai vasárnap eredjünk nyomába ennek a kérdésnek: hogyan jutottunk ide, hiszen unitáriusokként tartozunk az intellektuális megértéssel, mielőtt bármi is tennénk? Majd próbáljuk meg egy új kontextusba elhelyezni testhez való viszonyulásunkat.

A kialakult helyzetért nem csak mi vagyunk személyesen felelősek. Évezredes hagyománya van e testtagadó viszonyulásnak nyugati kultúránkban, így ezt szívtuk magunkba már az anyatejjel, ennek szellemében neveltek az iskolában, és általában ezzel találkozunk templomainkban is.

Ma már valószínűleg nagyon furcsa arra gondolni, hogy a testet és lelket nem mindig tekintették két különálló dolognak. A szétválasztás Platontól származik, aki szerint a test akadályozza az embert az igazság megismerésében, az minden bűn és gonoszság forrása, amellyel pozitívumként szemben áll a nagyon elvont lélek, amelynek a földi élet folyamán a test börtönét kell elszenvednie (Phaedo).

A zsidók nem ismerték ezt a kettősséget: az Ószövetségben is használt basar kifejezés „az ember és állat testi formában jelentkező teljes élő szubstanciájára vonatkozott”. A görögök a lélek ellenében beszéltek a testről, a zsidók nem: itt az ember nem rendelkezik testtel, hanem az ember test. Lélekkel áthatott test. Külső testi formát öltött lélek. Ennek vallási jelképe a lélegzet: a test addig él, amíg lélegzik: amíg Lelket lélegzik. Mert a levegő, lélegzet, Isten Lelke: ugyanazzal a közös szóval van leírva: ruah. Minden lélegzettel Isten Lelkét lélegzed be, ez tart életben: itt nincs külön test és külön lélek. Jézus is testi-lelki egységben szemlélte az embert.

Hogyan alakult ki mégis a kereszténység testet megvető szemlélete? A keresztény egyház tényleges alapítója nem Jézus volt, hanem Pál, aki csak látomásban találkozott Jézussal, és aki attól a pillanattól haláláig fáradhatatlanul terjesztette az evangéliumot úgy, ahogy ő azt hellenista és zsidó neveltetése alapján megértette (ne feledjük el, hogy az evangéliumok csak később íródnak). Pál Platon hatását mutatva a test (pontosabban a hús = sarx) szerinti életet szembeállítja a Lélek szerinti élettel. A kérdés roppantul érdekes, és érdemes lenne részleteiben megvizsgálni, de erre most nincs lehetőségünk. Összegzéséként elég annyit elmondani, hogy amikor Pál a „test” kifejezést negatív értelemben használta, akkor lényegében az ember önerőből üdvözülni képtelenségére utalt vele (Róm 7,20.25; 1Kor 3,5 stb.). Ugyanakkor teológiájának központjában Krisztus megtestesülése áll, a feltámadás mítoszának sem lenne értelme test nélkül, és tőle származik a test értékelésének talán legszebb bibliai felhívása: textus.

Sajnálatos, és a nyugati világ történetében mérhetetlen szenvedés forrásává vált, hogy Pál épp a testet választotta spirituális fájdalma jelképeként, az ember ellentmondásosságának jelképeként, alkalmat adva ezzel az utána következő pesszimista teológusoknak testtagadó tanaik kiépítésére. Ezek a platoni hatás alatt álló férfiúk egyszerűsítve Pál „test” és „hús” körüli  gondolati összetettségét, egy olyan mérgező üzenetet fogalmaztak meg, amely messzire vitte a világot a héber hagyománytól és a történeti Jézustól.

Augustinusztól kezdve a bibliai teremtéstörténet az ember szexuális bűnéről szól, és a test sötét, lehúzó anyaggá válik, amely minden elképzelhető bűn forrása. Nem a test a bűnös, hanem az emberi szellem, amely ennyire vak tud lenni.

A modern kor (itt egy kissé több időt töltünk, mert ez részben a máról is szól) aztán úgymond tudományosan is felfedezi, hogy a test csupán lélektelen anyag. Így aztán kivonja a lelket az állatokból, növényekből, hegyekből, madarakból, erdőkből és patakokból, és végül az emberi testből is. Predestinált géppé válik a világegyetem, és géppé válnak abban az élőlények. Az anyagi valóság marad az egyetlen valóság, amelyről érzékszerveinkkel „objektív” tapasztalatot szerezhetünk. A Föld egy nagy kődarab, amely a newtoni törvények szerint céltalanul kering a Nap körül.

A gazdasági forradalom hősei jól tudták, mit kell tenni azzal a civilizációval, amely szemernyi hálát sem érez a testi-mivolt iránt: miközben az engedelmességről és az önteltség bűnéről prédikált, addig az emberi testet munkaeszközzé alacsonyította, gondoljunk csak a rabszolgaságra, a gyerekekkel való termelésre, a munkaviszonyokra stb. A testiséget szégyenlő vallásnak pedig hogyan is lehetett volna csak egyetlen tiltakozó szava is? A kereszténység központi tana, az inkarnáció, a megtestesülés már csak a szenvedésre és halálra való képességet jelentette, és nem az életre és virágzásra valót is. „Elfelejtettük, hogyan kell látni, hallani és általában érezni, hogy értelme legyen mindannak, amit látunk, hallunk, vagy érzünk” – mondja egy filozófus arról a korról (Marleau-Ponty). 

Ha nem értékeled a saját tested, egyetlen testet sem fogsz értékelni! Jól szemlélteti ezt egy részlet a francia Bossuet kardinális prédikációjából: „Átkozott legyen a föld, átkozott legyen a föld, ezerszer is átkozott legyen a föld, amelyből szüntelenül felszáll az a sötét köd, és az a fekete pára, amelyből minden sötét szenvedély származik, és amely elrejti szemünk elől a mennyet és annak fényességét, amelyből az isteni igazság villámai cikáznak alá az emberi faj bűnösségére”.

A test a szexuális bűnök jelképe lett. Az egészséges öröm helyett a test egyfelől megvetett anyaggá, másfelől pedig a nagyon erősen materialisztikus kultúránkban bálvánnyá és pornográfiává torzult, miközben mi továbbra is testünkben éljük életünket, otthontalanságban.

Tarthatatlanná vált ez az állapot. Meg kell újra tanulnunk testünkért hálásak lenni. Meg kell újra tanulnunk testünk szentségét, és testünk szentélyében dicsőíteni Istent.

3.

Új kilátások hajnalán vagyunk testvéreim. És az evangélium ez alkalommal nem csak Jézustól, nem csak az ősi szellemi kultúrák tudósításaiból, hanem a mai tudománytól is jön. Nézzük meg röviden, melyek a mai tudománynak azok az új felismerései, amelyek korábban még nem álltak rendelkezésre, és amelyek új kontextusként segítségünkre lehetnek egy új test-szemlélet kialakításában.

1. Egyetlen korábbi generáció sem tudta azt, hogy a világegyetem több százbillió galaxis nagyságú, és hogy az folyamatosan tágul, növekszik. Nem élettelen tehát, hanem növekvő, változó test. Ugyanígy a Nap is, a Föld is, mint ahogy az egész galaxisunk: valamikor született, állandó változásban él, és valamikor meg fog halni (a számadatokkal most nem terhelem). Ma tehát már tudjuk, hogy élő test az, ami körülvesz.

2. A tudósok mára már egybehangzó véleménye az, hogy az anyag nem élettelen, hanem élő energia. A galaxisunkat létrehozó ősrobbanás után 700 ezer évvel jelent csak meg az anyag, mégpedig a fény lesűrűsödéséből. Addig nem volt anyag, csak fény. Ez nem valamiféle ezoterikus tétel, hanem tudományos megállapítás. Ne feledjük el, hogy mindenik nagy vallási hagyomány a fényt tekintette Isten egyik megnyilvánulási formájának.

Sem a világegyetem, sem galaxisunk, sem a Föld nem élettelen anyag tehát, és mennyivel inkább nem élettelen anyag a saját testünk!?

Dicsőítse Istent a tudománynak néhány most következő megállapítása:

Minden 18 napban galaxisunk egy új csillagnak ad életet. Minden 11.350 évben egy kísérő bolygó formálódik valamely új csillag mellé.

És minden fél másodpercben egy ember születik a Földre.

Emberi testünk 60%-át hidrogén atomok alkotják, amelyek kivétel nélkül mind a 15 billió évvel ezelőtti ősrobbanásban részt vettek, a fennmaradó 40% minden atomja pedig korábban a csillagok belsejében formálódott. A ráncok arcunkon, a tekintetünk, csontjaink, hangunk, látásunk – sok mondanivalójuk van számunkra a lét gyönyörűségéről és áldott voltáról.

A Nap egyetlen másodperc alatt több energiát bocsát ki, mint amennyit az emberiség egész története alatt felhasznált.

Emberi testünk elképesztő mennyiségű fényt tárol: a mintegy 100 trilliónyi sejtünk a maga egyenkénti 100 trilliónyi atomjával legkevesebb 10 fotont tárol. Ez elegendő fény ahhoz, hogy egy futballpályát három órán keresztül 1 millió wattnyi fényözönnel árasszunk el.

A föld testének felső háromujjnyi rétegéből egyetlen négyzetméter több mint 2000 élőlénynek ad otthont. Egy kanálnyi földben 2 billió baktérium és több millió protozoa és alga él. Egyetlen köbméternyi termőföldben pedig körülbelül 40 ezer szemmel látható lény él. Arctalan sár, és hiábavaló anyag, amit lábunkkal taposunk?

Percenként 300 millió sejt hal meg testünkben. Ha nem helyettesítődnének, körülbelül 230 napon belül meghalnánk.

És még mindig nem beszéltünk az egyediségünket kódoló génjeinkről, a szívről, a veséről, a belső falát három naponta újratermelő gyomorról, a több mint 600 csontunkról, a 656 izmunkról, a nyirokrendszerről, a felfoghatatlan agyunkról, és még mindig nem beszéltünk a világgal összekötő csodálatos érzékszerveinkről: a látásról, a tapintásról, a szaglásról, a hallásról, az ízlelésről, és aztán a lélegzésről, a gondolkodásról, és a szexualitásról, és mindezek összehangolt működéséről.

A ti testetek Isten temploma, dicsőítsétek Istent testetekben.

4.

Ne engedjük többé megcsalni magunkat, testvérek, hogy némi pesszimista teológiai vagy ideológiai spekuláció testi mivoltunkat bűnben fogantnak, a lélek börtönének, alsóbbrendűnek, megvetni valónak minősítse.

És ne hitegessük többé azzal magunkat, hogy nem azt aratjuk, amit életmódunkkal elvetünk.

És ne mondjuk többé, hogy a böjt önsanyargatás, a test megvetése, ahogy a katolikus hagyomány gyakorolja, vagy ne engedjétek a lelki síkra terelés álcáján elspiritualizálni, és azzal kiiktatni, ahogy a protestánsok teszik.

Az emberiség minden korban tudta, hogy a test szentélyét karban kell tartani, időről-időre fel kell újítani, vagy ahogy a mai orvostudomány mondja: salaktalanítani, méregteleníteni kell. Az életvitelt időről-időre újra kell gondolni.

Minderre a legalkalmasabb vallási gyakorlat a böjt. A böjt visszavezet minket testünk szakralitásához. Azt teszi, hogy újra egészek legyünk, ne test nélküli lelkek és lélek nélküli testek. Ráhangol a megújuló természet megújító, megtisztító, éltető erejére.

Aki csak egyszer is böjtölt, az találkozott teste lélek-arcával. Az már tudja, hogy az evés nem zabálás, hanem egyé válás a világ testével. Az már érezte szellőnyi könnyűnek végtagjait, és a bensőjét megtöltő csendet és békességet. Az már hallotta saját szívverését. Az már látta a belső fényt. Az már tudja, hogy hús-vér templomban él minden pillanatban.

Ahányszor meghallom templomainkban az orgona hangját, mindig bizakodva gondolok arra, hogy valamikor azokat is száműztük, de a hátsó ajtón aztán mégis visszahoztuk, és megtanultuk rajtuk játszani a saját zsoltárunkat.

Vallási gyakorlataink még száműzetésben élnek. De talán egyszer leszünk elég bölcsek visszahívni azokat életünkbe, és a másodkézből származó vallásosság helyett közvetlen tapasztaláshoz jutni általuk. Akkor tudni fogjuk, hogy testünk a szentlélek temploma, és megtanuljuk újra testünkben is dicsőíteni Istent. Ámen.

Czire Szabolcs