FORGATÓKÖNYV

I. Madách Imre Az ember tragédiája I:1

ANGYALOK KARA
Dicsőség a magasban Istenünknek,
Dicsérje őt a föld és a nagy ég,
Ki egy szavával híva létre mindent,
S pillantásától függ ismét a vég.
Ő az erő, tudás, gyönyör egésze,
Részünk csak az árny, mellyet ránk vetett,
Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy
Fényében illy osztályrészt engedett.
Megtestesült az örökös nagy eszme,
Ím, a teremtés béfejezve már,
S az Úr mindentől, mit lehelni enged,
Méltó adót szent zsámolyára vár.

AZ ÚR
Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
Amint elzúgtok lábaim alatt.

ANGYALOK KARA
Milyen büszke láng-golyó jő
Önfényében elbízottan,
S egy szerény csillagcsoportnak
Épp ő szolgál öntudatlan. –
Pislog e parányi csillag,
Azt hinnéd, egy gyönge lámpa,
S mégis millió teremtés
Mérhetetlen nagy világa. –
Két golyó küzd egymás ellen
Összehullni, szétsietni:
S e küzdés a nagyszerű fék,
Pályáján továbbvezetni. –
Mennydörögve zúg amaz le,
Távulnan rettegve nézed:
S kebelében milljó lény lel
Boldogságot, enyhe béket. –
Mily szerény ott – egykor majdan
Csillaga a szerelemnek,
Óvja őt meg ápoló kéz,
Vígaszúl a földi nemnek. –
Ott születendő világok,
Itt enyészők koporsója:
Intő szózat a hiúnak,
Csüggedőnek biztatója. –
Rendzavarva jő amott az
Üstökös rettentő képe:
S ím, az Úr szavát meghallva,
Rend lesz útja ferdesége. –
Jössz te, kedves ifju szellem,
Változó világgömböddel,
Aki gyászt és fénypalástot,
Zöld s fehér mezt váltogatsz fel.
A nagy ég áldása rajtad!
Csak előre csüggedetlen;
Kis határodon nagy eszmék
Fognak lenni küzdelemben.
S bár a szép s rút, a mosoly s könny,
Mint tavasz s tél, kört vesz rajta,
Fénye, árnya lészen együtt:
Az Úr kedve és haragja.

GÁBOR FŐANGYAL
Ki a végetlen űrt kimérted,
Anyagot alkotván beléje,
Mely a nagyságot s messzeséget
Egyetlen szódra hozta létre:
Hozsána néked, Eszme!

MIHÁLY FŐANGYAL
Ki az örökké változandót,
S a változatlant egyesíted,
Végetlent és időt alkotva,
Egyéneket és nemzedéket:
Hozsána néked, Erő!

RÁFAEL FŐANGYAL
Ki boldogságot árjadoztatsz,
A testet öntudatra hozva,
És bölcseséged részesévé
Egész világot felavatva:
Hozsána néked, Jóság!

II. Ének: Mennyben lakó én Istenem 1,2
(Pósa Lajos gyermekköltő verse)

III. Felolvasás: Máté 5:1-2 és 6:19-21

Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és amint leül vala, hozzámenének az ő tanítványai. És megnyitván száját, tanítja vala őket, mondván:

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.

IV. Kosztolányi Dezső: A nagyvárosban éltem (részlet)

A nagyvárosban éltem, hol a börzék
déltájt, mikor magasba hág a nap,
üvöltenek és mint megannyi torzkép,
az ember–arcok görcsbe ránganak.
Középkorban, fényén egy régi délnek,
szólt a harang, letérdelt a paraszt,
ők így imádkoznak, kik mostan élnek,
csak pénzt kiáltva és mohó panaszt,
ijedt számokkal istenről vitáznak,
az új istenről, „adnak”, egyre „vesznek”,
hódolnak az aranynak és a láznak,
magasba szállnak és a mélybe vesznek.
Kezük, mint azoké, kik vízbe buknak
és a tengerben egymást fojtogatják,
kéken sötétlik ere homlokuknak,
nem ismeri itt a fiú az atyját.
Mit tudják ők, hogy hol van ama méhes,
amelyre most a déli csönd alászáll,
mind telhetetlen, részeg, beteg, éhes,
a pénz ura a csiszár és a császár.
Jaj, nem lehet azt soha kőre róni,
mit szenvedünk, kik építjük ma nyúlánk,
egekbe vágyó, óriási gúlánk,
bár meg se látják e kor Fáraói…
 

 V. Felolvasás: Lukács 10:1 – 3

Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet,
és elküldé azokat kettőnként az ő orcája előtt,
minden városba és helyre, ahová ő menendő volt.
Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés;
kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.
Menjetek el: Ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé.

 VI. Rónay György: Munka

Odakint most hasadoznak a földek,
és széles a föld, de kevés a magvető,
és határtalan szölleje az Úrnak,
de kevés a munkás ay ő szőlőhegyén.

Testvérem a hitben, szépségben és igében!
Most kél a nap! Már hullik a dér!
Nagy indulásunk fiatal ritmusát
szomjan benyelik a földek.

Mert szomjas a föld szíve a magra,
és a mi szívünk csupa mag!
Vérünkből sarjadt magvak! Most mind
a kitárult földekre szórjuk őket.

És munkálkodunk szőlejében az Úrnak,
mert nincs ki tudná idejét a szüretnek,
és jaj annak, aki szüret idején
készületlenül találtatik.

Ha leszáll az este, mind a vetések
hálákat adnak értünk az Úrnak,
és alázatos mezők illatai
térdre borulnak előttünk:

Mert sokan vannak a földön, akik

Jöttén az estnek nyugovóra térnek,
de munkás, ki napestig munkálkodott,
kevés találtatik a népben.

VII. Éltető Lajos: Elmélkedés (Videó, 18 perc)

 Miatyánk

VIII. Áldás (Balassi)

Áldj meg minket Úristen az te jóvoltodból,
Világosíts meg minket irgalmasságodból
Orcád világosságával, lelkek ajándékával,
Hogy éltünkben ez fülden járjunk igazsággal.

(Ámen)

IX. Himnusz