Éltető Lajos:

TEVELED AZ ISTEN
Elmélkedés az ifjuság-rendezte szolgálaton
Lake Hope, Ohio. 2003. aug. 23.


Ez nagyon rövid lesz, és nem a megszokott prédikációs stílusban. Hadd kezdjem el Ady Endre egyik versével:

Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.

Újra-újra
Megborzaszt az emberi rosszság,
Szepegéssel
Borzalomba fúlva.

Kérded, kérded:
Miért nem vagyunk tiszták és jók?
S jön a válasz
S a választ nem érted.

Jön a válasz
S úgy hallgatod, mint riadt gyermek
S reszketsz mint fa,
Félig-zöld és száraz.

S szólsz: bús kincsem,
Te szakadatlan, vén gyermekség,
Úgy imádlak:
Egyebem úgy sincsen.

(Ady Endre: Az örök gyermekség)


Kedves Barátok, kedves Barátaim, egy kis anekdotát mesélek el, aminek a kezdete a második világháborúba visz vissza. 1945 márciusát írtuk, amikor a megszokottnál hevesebb légi támadás, légi csapás érte Szombathelyt. Vasárnap volt, valami 1500 ember meghalt és nem tudom, hány ezer sebesült meg. Hát ott voltunk mi is az óvóhelyen - addigra már megszoktuk az óvóhelyet -, ott tanultam mag az Üdvözlégy Máriát meg egyéb katolikus imákat melyeket az asszonyok rebegtek. És ebben a légicsapásban az történt, hogy a szomszédos ház udvarára becsapódott három, általunk 500 kilósnak titulált bomba, összeláncolva. Ezeket összekötötték, hogy a levegőben ne széledjenek szét és egy helyre csapódjanak be. És a bombák nem robbantak fel! Ha felrobbantak volna, akkor én ma nem vagyok itt. Délután jött a honvédség, kiásta a bombákat és eltakarította őket, miután minket ideiglenesen kilakoltattak a környékről.

Aztán - ugorjunk egy nagyot -, eltelt tíz esztendő, vagy egy kicsivel több, és már Amerikában, méghozzá itt, Ohio államban éltünk. Engem nagyon érdekelt a repülés - nem azért, hogy bombázóban szolgáljak, sőt: később légvédelmi tüzér lettem, de szerettem repülni. Volt egy ócska kis repülőtér a környéken, oda sokszor kibicikliztem, s ott lógtam, míg egyik vagy mésik pilóta azt nem mondta, ‚na gyere, gyerek, menjünk egyet repülni!’

Így találékotam egy Paul Birtalan nevű emberrel (Birtalan Pál volt eredetileg), másodgenerációs magyarral, akinek az édesapja Erdélyből került ki ide, aki sohasem tanult meg rendesen angolul. Pali viszont sohasem tanult meg rendesen magyarul: de annyit tudott azért, hogy kicsit el lehetett beszélgetni vele. Össze is melegedtünk, mivel mindketten magyarnak tartottuk magunkat, és sokat repültünk együtt.

Aztán egyszer mesélt a háborúról. Nem szívesen mesélnek az öreg harcosok a háborúrül, de ő elmesélte nekem, hogy ő biozony a bombázóknál szolgált mint közlegény technikus, Liberátorokban, és hogy 1945 elején, márciusban Nyugat-Magyarország feletti bevetésekben is részt vett. Pali feladata az volt, hogy valamelyik fedélzeti géppuskát kezelje, ezen kívül pedig, hogy a cél fölé repőülés előtt időzítse a bombákat. Akkor még nem elektronikusan ment minden, mint ma, hanem kézzel, kulccsal kellett beállítani a bomba elején a gyújtószerkezetet,és aszerint, hogyan állították be, ment a bomba mélyebbre, vagy robbant azonnal, földet érve.

Hát Pali bevallotta nekem, hogy ő nem időzítette, nem élesítette mindig a bombákat Magyarország felett. Most aztán vonja le mindenki a kézenfekvő következtetést - hogy lehet, hogy azért vagyok itt - és ha megengedhetem magamnak, azért vagyunk itt -, mert akkor Birtalan Pál leszabotálta a missziót.

Persze, sok helyen nem robbantak a bombák, és lehet, hogy mások is így cselekedtek. De annyit hozzátennék még mindehhez, hogy szerintem nem volt véletlen, mert ha rossz leztt volna az egyik bomba szerkezete, az még lehetett volna puszta véletlen, de hogy egyszerre három mondott csütörtököt, az már nem. Kizártnak tzartom, hogy három darab ne robbant volna egy helyen.

Most aztán mik a lehetőségek? Lehet, hogy a nagy káoszban, a világegyetem káoszában Pali döntése tiszta véletlen volt - ha ugyan valóban ezek voltak a bombák, melyekről mesélt. Aki hisz Istenben, az esetleg úgy fogja fel, hogy ez az isteni gondviselésnek megnyilvánulása. Mindenki aszerint ítéli meg az ilyeneket, hogy milyen a vallási felfogása.

Én hiszek abban, amit Nt. Kató Béla (aki prédikált a héten) is mondott: hogy senki sem vész el. És hogy valahogyan mindig a javunkra válhat még a legrosszabb dolog is. Senki sem vész el a magyarság számára, lám Birtalan Pál se veszett el, aki adott pillanatban megtette a kötelességét.

Pali később vett magának egy nagyobb repülőgépet s azzal foglalkozott, hogy sportejtőernyősöket vitt fel, abból fizetgette, törlesztette a repülőgépét. Egyszer megkérdeztem, hogy te Pali, te ugrottál-e már, mire azt mondta, még nem, esetleg majd egyszer, ha nagyon jó idő lesz. - OK - mondtam -, ha ugrasz, én is ugrom. Aztán elkerültem onnan egyetemre, évekig nem láttuk egymást. De később még egyszer arra jártam utoljára - Istenem, annak is van már jó huszonöt éve! Épp szerelte a repülőgépét, amikor felkerestem. Megint nekiszegeztem a kérdést: Nos, ugottál-e már? - Még nem -, válaszolta -, olyan szép idő még nem volt...
....
Az Istenhez gyönge szódat emeled:
Teveled lesz akkor az Isten.

Elvesztetted szegény, kóbor magadat:
Ha szabad: segítsen az Isten.

Perc-barátok kedve már elköltözött:
Búk között itt lesz tán az Isten.

E szép élet nem sok örömet hozott:
Gondozott azonban az Isten.

Az Istenhez gyönge szódat emeled:
Teveled lesz akkor az Isten.

Ady Endre: Teveled az Isten