Beszélgetés Éltető Lajossal

I. rész

Sugárzott belőle a türelem és a szeretet, az erkölcsi elv és erő

Hol, mikor ismerkedtél meg Szent-Iványi Sándorral?

Ő jött közénk, valamikor a 70-es évek elején, amikor az MBK-t (Magyar Baráti Közösséget) szervezgettük. Volt egy kis sokszorosított értesítőnk, az ITT-OTT, melyben erdélyi unitárius vonzódásunkról is írtunk, feltételezzük, az került a kezébe s ébresztette fel benne az érdeklődést irántunk. Magyar unitárius egyház, aktivitás ugyanis nem volt Amerikában, unikumnak számítottunk.

Az MBK megalakításában milyen szerepe volt Szent-Iványi Sándornak?

Ankétainkon előadott, istentiszteletet tartott nyári összejöveteletünkön, sok jó tanáccsal segített, ő általa ismerkedtünk meg igazán az erdélyi unitárizmussal. Ő persze még hagyományos keretekben gondolkozott, mi viszont tudtuk, hogy egy szétszórt szövetségről, csakis diaszpóra-szervezetről lehet itt szó, az óriási távolságok miatt.

Kis, személyi számítógép még nem létezett, postán, telefonon érintkeztünk egymással mindaddig, míg el nem terjedt az internet. És nyári táborozás révén.

Hozzá kell még tennem, hogy fontos szerepe volt adómentességünk elnyerésében mind szövetségi, mind állami szinten.

Az amerikai emigráció hogyan fogadta az unitárius eszmékre (is) építkező MBK-t?

Ez fájós kérdés.  Az emigrációt a politikai érdeklődés jellemezte, miránk sandán néztek, főleg mert kapcsolatban voltunk a szocialista országok magyarságával; az unitárius vallásról, múltról, Erdélyről jóformán semmit se tudtak, azon kívül, hogy Jézust nem tartják istennek, ergo veszélyes ateisták, baloldali árulók. Mentséget csekély számunk adott, nem volt érdemes minket támadni. Nem volt szerencsés viszont az amerikai unitárius-univerzalista (UU) névrokonság, mert az az egyház tényleg egy baloldali lobbit képez, melyet a konzervatív egyházak nehezen viselnek el.  Ellenben a magyar emigráció azóta megbékélt velünk, nem  vallási nézeteink miatt, hanem Erdélyért s a magyarságért vallott állásfoglalásunk következtében. Ilyen elvek ellen nem lehet, és nincs miért fellépni. Ma már tisztelettel emlegetnek minket. De közben a régi, vaskalapos emigráció is kiöregedett, kihalt. Utódaik nem követik atyáik példáját.

Hogyan jellemeznéd Szent-Iványi Sándort?

Sándor bácsi jó, segítőkész barátunk volt, unitárius és erdélyi vonatkozásban valóságos élő lexikon.  Nem volt nagy prédikátor, de sugárzott belőle a türelem és a szeretet, az erkölcsi elv és erő. Akik megismertük, követni tudtuk, tiszteltük. Ma már legenda, jelkép számunkra.

Mi az, amit a 21. században is érdemes megtanulni tőle?

A türelem és az erkölcsök fontossága.

Szent-Iványi Sándor politikájában hogyan jelenítődnek meg (megjelenítődnek-e?) az unitárius eszmék, értékek?

A türelem, melyet már említettem, volt Szent-Iványi egyik erkölcsi elve. A zsidómentés kapcsán vált híressé-hírhedté otthon, de arról nálunk soha egy szót se szólt, s mi se faggattuk. A ma divatos „másság”, melegek, stb. se merült fel soha, akkor még nem volt cikk. A nőket egyenrangúnak ismerte el.

Nem tudom, mit értsünk itt politika alatt. Mire mi megismertük, Sándor az emigráns magyarságtól távol élt, egy Massachusetts-beli faluban, Lancasterben, az amerikai unitarizmus jászolához közel.  Hogy miért maradt távol a magyar emigráns szervezetektől, arra nem tudok válaszolni, minden magyarázatom csak találgatás lenne. Halála után megkérdeztem az UU bostoni főhadiszállását, milyen dokumentumaik vannak Szent-Iványi Sándorról gyűjteményükben; válaszul egyetlen, az MBK-ról szóló folyóiratcikket említettek, melynek másolata nekem is megvolt. Ez is zsákutca volt tehát.

Utolsó próbálkozásunk az ún. New York-i Magyar Könyvtárral volt, mely szervezet Sándor bácsinak egy (egyetlen?) könyvének megjelentetésében segítségére volt, ám egy kolozsvári teológus azzal keresett fel emailben, hogy segítsek neki a könyvtárt elérni, mivel azok nem válaszolnak neki. Készségesen megígértem közben-járásomat, de felsültem: engem se méltattak válaszra, a telefont se vették fel, ősi magyar szokás szerint.

Nem tudhatom, de úgy tűnik, Szent-Iványi Sándor szándékosan tartózkodott az amerikai magyar emigrációtól.  Mi, akkor még fiatal egyetemisták, akik nem győztük hangoztatni, hogy nem vagyunk emigránsok s ráadásul unitárius lobogó alatt gyülekeztünk, nyilván szimpatikusak voltunk neki. Ezért pedig hálásak vagyunk, s tiszteljük emlékét.

(Kérdezett: Márkó László)

Forrás: