Az első karácsony titka

Lk 2, 4-7

Kedves Testvéreim! Ünneplő Gyülekezet!

Meleg szeretetel köszöntelek Benneteket, szívemben azzal a karácsonyi jókivánsággal, hogy a gondviselő, jó Isten áldjon meg Mindannyiatokat: felnőtteket, ífjakat és gyermekeket; közösségben és magányosan élőket, egészségeseket és betegeket karácsony igaz örömével, békéjével. Kívánhatnék-e Nektek jobbat, szebbet e várva várt ünnepen? Hiszen valami a lelkem mélyén azt súgja, hogy mindannyian nagyon vártátok. Igaz, hogy mind másként, mert ahány élet, annyi érzés, annyi vágy, annyi remény, annyi csalódás, annyi öröm és bánat, annyi siker és annyi kudarc. Igen, vártátok és talán azért, hogy gyertyafénybe és csillagszórók szimpompájába öltözennek hajlékok és templomok; hogy vídám karácsonyi énekszótól legyen hangos a világ; hogy végre találkozzanak a távolba szakadtak; hogy a szeretet ajándékai derítsék mosolyra az arcokat – legalább néhány órára, napra…A fiatalok énekelik: “ Ha elmulik karácsony,a szeretet lángja halványabban ég, /de ha vigyázunk rá nem alszik ki még.” Igen, a szeretet szikrája lobban lángra lelkünkben karácsonykor, hogy az együttérző szeretet melegénél új életre keljen a magányos, önző, rideg gondok között átfagyott lelkünk. Ahogy rátok nézek, arra gondolok, hogy az Élet örlő gondjai között nem volt eddig sem, és soha nem is lesz könnyü karácsonyt ünnepelni. Talán túl régen történt az első karácsony, amely igazi örömmel és békével volt teljes. Hogyan is történt? Próbáljunk visszautazni az időben. Talán egy kicsit közelebb kerülhetünk az első karácsony titkához, és megsejthetjük, hogyan dédelgethetnék egy kicsivel tovább a karácsonykor lelkünkben fellobbant szeretet lángját.

Arra kérlek, hunyjátok be a szemeteket egy pillanatra, hogy lélekben közelebb kerülhessünk a kis Jézus születéséhez.

Sötét éjszaka van. Az égbolton csak a csillagok hunyorognak. Nem messze, egy kis falu: Betlehem. Csak néhol szürődik ki egy- egy még pislákoló olajmécses fénye. A szérűn nyáj alszik. Pásztorok subájukkal takarózva vígyázzák szótlanúl az alig parázsló tűz lángját Alszik a világ. Csak odébb, a szérű szélén, egy elhagyott istálóban ég lázzas várakozásban két egyszerű ruhába öltözött, a hosszu vándorlástól elcsigázott ember. Názáretből érkeztek. Egy vajudó kínban gyötrődő asszony-Mária, mellete férje – az új élet csodáját váró, aggódó József, a jövendőbeli édesapa. Egyszer csak belesír az éjszaka végtelen csendjébe az új élet. A Lét legszebb szinfóniája. Megszületett a kisded. Az édesanya a büszke apával boldog mosollyal takarja be magzatát.De nicsak! A szérű megmozdúl. Valóság, vagy a képzelet játéka csupán? Pásztorok sietnek oda, hogy ajándékokkal kedveskedjenek. Az együttérző szeretet őszinte, egyszerű mozdulatával terítik a boldog család lába elé szerény ajándékaikat. A szemekben ott ragyog az öröm fénye legyőzhetetlenűl. A nemrég még élet és halál közt vergődő, vajudó édesanya karján tartja gyermekét. Az Élet győzött a Halál felett. A megszülető kisded életjelt adó sírása a legszebb békedal.

Kedves Testvéreim!

A harmadik évezred küszöbén, 2002 karácsonyán e várva várt ünnep, karácsony titkát a kis Jézus születésének hamisíthatatlan egyszerüségében látom. Minden korok

karácsonyának varázsa az első karácsony egyszerü tisztaságának fennségéből táplálkozik.

Ezt a titkot nem lehet értelemmel megfejteni, csak átérezi lehet; szülőként, amikor a szeretett gyermeket karjaiban tartja. Talán karácsony ezért a család ünnepe. Karácsony egyszerü titkát átérezni lehet gyermekként az őszinte rácsodálkozás, boldog angyalvárás lelkületével. Talán ezért annyira megható, oly csodálatos a kisgyermekek önfeledt karácsonyi öröme. Ilyenkor, karácsony táján mindig megmoccan bennem egy régi, kedves emlék. Látom hajdani önnmagamat, amint kisgyermekként kisszékre állva a kulcslyuk felé ágaskodom, hogy meglássam a karácsonyfát hozó angyalt. Mert karácsony örök szépsége, egyszerü varázsának titka, abba a lélekbe gyökerezik, amelytől idegen a megfontolt kiszámítás, a felnőttek mindennapi tapasztalatának okos logikája. Talán karácsony ezért a szeretet ünnepe. Úgy érzem a karácsonyi örömnek a bölcsője a minden ember lelkébe „meghuzódó” gyermeki lelkület. Ezért annyira kedves és várva várt ünnep minden keresztény ember számára a karácsony.

„Karácsony, karácsony, fenyőszagú szép álom” – mondjuk sietve, óránkra pillantva kirakatok fényének bűvöletében egy pillanatig elidőzve boltból boltba rohanva; aggódva, hogy minden jó rendben – akarom mondani – a megszokott rendben történjen, hiszen mindennek jól kiszámított helye van. A karácsonyfának, az elektromos villogónak, az angyalfia játékoknak, az ünnepi vacsorának, pohárnak, kalácsnak, a csilingelő angyalharangnak…Mindennek kiszámított ideje van: a karácsonyi érzéseknek, a karácsonyi szavaknak, a karácsonyi mosolynak, a karácsonyi jókívánságnak…Istenem! Megszokott karácsonyok. Automatizált karácsonyok. Karácsony az éter hullámain, a TV képernyőjén, az úságok, különkiadványok hasábjain, hangpostán. Mediatizált – tehnologizált karácsonyok. Ajándékajánlat, reklámözön,…szédületes.

Igen, a III. évezred küszöbén a karácsonyok már modernebb körülmények között zajlanak. De nem ez a minden ilyenkor karácsony ünnepén. A kor árjával visszafordíthatatlanúl sodródó jószándékú igyekezeted csak úgy lesz teljes, ha a karácsonyi harangzugások között átöleled szeretteidet, ha letisztult érzéssel csókolod meg szerelmedet, ha megfogod szeretettel gyermeked kezét, ha őszintén barátod szemébe nézel, szólsz csak egy néhány, egyszerű tiszta szót, ha megszületik lelkedben az igazi megértés, az őszinte megbocsájtás; ha szemedben megcsillan az őszinte karácsonyváró gyermek tiszta tekintetének örömteli ragyogása.

A puha hóban, csillagokba Mint szomjazónak a pohár víz,

Az ünnepi foszlós kalácson, Úgy kell mindig egy kis melegség,

Láthatatlanúl ott a jel, Hisz arra született az ember,

Hogy itt van újra a karácsony. Hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokba,

Ne ünnepi foszlós kalácson,

Ne diszített fákon, hanem

A szívekben legyen KARÁCSONY.

/ Karácsony – Szilágyi Domokos/ Ámen

Fekete Levente

2002.karácsonya