Már az ókorban is tudták, hogyan kell fittnek lenni

Forest Church

Vallásos sznobok kinevethetik a spirituális önfejlesztést, mondhatják, hogy „a vallás fénye”. Eszükbe sem jut, hogy már komoly filozófusok (Szent Ágostontól Marcus Aurelius-ig) is megírták az első „hogyan”-könyveket. Egyik-másik egyből sikerkönyv lett, mint például a 15. századi bestseller, a Imitatione Christi című, Kempis Tamás kötet. „Hiúság hosszú életet kívánni, ha nem figyelünk arra, hogy jó életünk legyen.” – mondja Tamás. Aztán leír 116 titkot, mely a spirituális sikerhez vezet, apró memória-darabkákra tördelve figyelmeztetéseit (pl. „Négy dolog, ami sikerhez vezet”). Ha Tamás napjainkban adta volna ki a könyvet – természetesen még ma is az egyik alap-könyvnek számít a vallásos önfejlesztés szempontjából – egy kis stratégiai formára-igazítás után, akár a következő alcímmel is büszkélkedhetne: 100 tuti-biztos tipp az üdvözülésre (salvation).

Egy másik dolog, amelyen vallásos puritánok szoktak elgondolkkodni, maga a szó salvation, melynek alapjelentése egészség. Tizenöt évszázaddal azelőtt, hogy Tamás összeállította volna spirituális „edző-könyvét”, Rómában a barátok úgy köszöntötték egymást Salve vagy Salvate, ami annyit tesz Jó egészséget (neked). Tulajdonképpen, ha van olyan csoport, amelyik magának követelhetné az önsegítés találmányát, hát akkor azok a romaiak. Császár-filozófusoktól kereskedőkig, a római polgár minden olyan filozófiát leírt, amelynek nem volt gyakorlati haszna, irreálisnak bélyegezve azt. És mivel semmi sem olyan praktikus, mint az egészség maga, a római spiritualitás központjában ott volt a mentális és fizikai jólét kérdése. A híres latin mondás Mens sana in corpore sano (Egészséges testben, egészséges elme.) összefoglalja a kettős jelentésű római fittness felfogást:

1. Tiszteld a tested, mert az a lelked kelyhe. (azaz: „Maradj formában.”)
2. Bármilyen fitt is lennél, ne felejtsd el, hogy a tartó (kehely) semmivel sem lehet jobb annak tartalmánál. (azaz: „Lelkednek is szüksége van a napi tréningre.”)

Tehát, ahhoz, hogy ki tudjunk szállni szellemi kuszaságunkból és fényt hozzunk lelkünkbe, kiválasztottam 10 egyszerű szellemi lépést, mely a Mens sana in corpore sano felé vezet. Eredetileg félelem-űzők, de ugyanolyan jól működnek a lélek formába hozásában, valamint formában tartásában is.

1. Légzés. No, ez igazán nem egy kettős feladat! Bárki képes arra, hogy lélegezzen és dolgozzon, vagy lélegezzen és aggódjon egyszerre – csakhogy ami tudatosul az a munka meg az aggódás. Nos, vegyünk egy mély, tisztító lélegzetet. Aztán egy másikat. Egyszerűen csak lélegezzünk, és ne tegyünk semmi mást. Nagyon hamar rá fogunk jönni, hogy az élet belégzése nem más, mint maga a titok a relaxációhoz (az az áldásos állapot, amikor minden más spirituális gyakorlat hirtelen lehetővé válik).
2. Derüljünk fel*. „Az angyalok azért tudnak repülni, mert könnyedén veszik magukat”, – írja G. K. Chesterton. E szerint a jelkép szerint biztos, hogy az ördögöt saját súlya** húzta a mélybe.  Ami az angyalok számára működik, biztos, hogy nekünk is jó. A könnyedség sokszor gyötrő rögeszméket oldhat meg; gúnyt űz a démonikus perfekcionizmusból; felfedi (nem barát, hanem ellenségként) az ego felszívódását, mely a bizonytalanság és boldogtalanság gyökerét képezi. Amikor nevetünk – leginkább ha saját magunkon tesszük – spontán töltjük meg örömmel a jelent.
3. Imádkozzunk valakiért, akit gyűlölünk. A gyűlölet táplálja az elme sátáni malmait, de mindig árt a léleknek. Éppen ezért, vigyázattal kell ellenségeinket kiválasztani. Fennáll annak lehetősége, hogy olyanná váljunk, mint ők. Ám meglepően könnyű lelkünkből elengedni a gyűlölet súlyát. Csukjuk be a szemünket. Idézzük magunk elé ellenségünk arcát. Aztán (annak legmélyebb szellemében, hogy ’szeressed a te ellenséged’) kezdjünk el önzetlenül imádkozni. „Add, hogy XY találjon békét az ő lelkében.” Az ilyenfajta cselekedet „spirituálisan helyes” és önmagunk jólétét is szolgálja. Szívességet teszünk vele önmagunknak is. És mindig működik: egyszerűen képtelenség valakit gyűlölni, ugyanakkor imádkozni is érte.
4. Imádkozzunk a helyes csodáért. Ha egészségesek vagyunk, imádkozzunk az egészségért. Bárki, akinek fájdalmai vannak, eszünkbe juttatja, mekkora áldás az egészség. Aztán imádkozzunk a látásért, hallásért, szaglásért, érintésért, ízlelésért – bármelyikkel is vagyunk megáldva ezek közül; mint tudjuk, emberek milliói hiányolják egyik-másik érzékelésüket. És végül imádkozzunk azok együttérzéséért, akiket érdekel az állapotunk, bármilyen is az. Ajándék számunkra mások igaz szeretet. Mondjunk köszönetet. Csodák pedig vannak.
5. Tároljuk könnyeinket. Az ókori zsidók könny-csészéket tartottak a polcon, apró porcelán csészéket, ahová összegyűjtötték könnyeiket, akár szomorúság-, akár a boldogság könnyeit. A könnyek értékesek, arra emlékeztetnek mindenkit, milyen mélyen érzünk. Veszteség idején, gyászunk csak szeretetünk legigazabb mutatója. Tehát áldjuk meg könnyeinket, amint hullnak. És amikor mások gyászolnak, ismerjük föl saját könnyeinket az övéikben. Mindenkinek jót tesz, ha összegyűjti könnyeit. Ha dagonyázunk bennük, csak egyedül fulladunk meg.
6. Akasszuk szögre gondjainkat. Mielőtt bemennénk otthonunkba esténként, sétáljunk oda egy fához (saját udvarunkban vagy szomszédságunkban), hajtsuk meg fejünket és csukjuk be szemünket egy pillanatra. „Mit csinál?” – kérdezheti egy szomszéd. „Ez az én aggódás-fám,” –válaszolhatjuk. „Amikor hazajövök egy nehéz nap után, a helyett, hogy bevinném magammal a gondjaimat, ideakasztom őket.” Magyarázzuk meg, hogy a gondok, aggodalmak, elvontak minket a valódi élettől. Magyarázzuk meg, hogy azt szeretnénk, ha a családunk a legjobbat kapná belőlünk, arra a kevés időre, amikor együtt vagyunk; vagy – amennyiben egyedül élünk – nem akarjuk saját esténket elrontani. Tehát akasszuk „szögre” gondjainkat, a helyett, hogy hazavinnénk őket magunkkal. „És működik?” – kérdezheti a szomszéd. „El sem hiszi, milyen jól,” – válaszoljuk mi. „Amikor reggel megállok a fa előtt, hogy összeszedjem a problémáimat, legtöbbjük eltűnt már. Néhány óráig nem veszek róluk tudomást, majd észreveszem, hogy csak úgy fölszívódtak.”
7. Csomagoljuk ki a jelent. Emlékezhetnek a varázs-tükörre Harry Potter és a bölcsek köve című könyvben. Mindenki számára azt mutatja, ami a legmélyebb, legtitkosabb vágya. Például Ron saját magát látja, amint Quidditch bajnoknak avatják. Harry látja saját magát családja körében, holott szülei rég meghaltak. Dumbledore professzor azt mondja Harrynek: „Árt, ha túl sok időt töltesz az előtt a tükör előtt.” Megmagyarázza, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha a varázs-tükörbe nézünk, és éppen olyannak látjuk magunkat, mint amilyenek vagyunk. Miért is? Mert a múlt már elmúlt, a jövő pedig bizonytalan. Nosztalgia lakozik a vesztességekben; az elvárás pedig gyakran nem más, mint előrevetített harag. Ha mindkettőt elutasítjuk, – az által, hogy akarjuk amink van, tesszük, amit tudunk, és vagyunk, akik vagyunk – miénk lesz az idő ajándéka: élvezhetjük és megtarthatjuk.
8. Emlékezzünk a „mindennek titkára”. Amikor úgy érezzük, már nem kényeztet minket az élet, vigasztaljuk magunkat azzal: „Ez nem rólam szól”. William Sloan Coffin tiszteletes egyszer epésen megjegyezte: „Nincs jelentéktelenebb csomag a világon, mint valaki, aki önmagába van csomagolva.” Ugye ismerjük a típust? „Az élet, céltalan. Semmire sem vagyok jó. Áldozat vagyok. Egy gonosz, kiterjedt összeesküvésnek vagyok a tárgya.” Világos, ha túl-elemezzük az életet, tényleg nem érdemes élni. Amikor ezt érezzük, az egyetlen mód, hogy javítsunk a képen az, hogy kiemeljük magunkat annak közepéből. Nem is nehéz. Egyszerűen csak eszünkbe kell jusson „mindennek a titka”: „Ez nem rólam szól.”
9. Válasszunk magunknak csillagot. Két trillió személyes csillagunk van. Ez így igaz: a legutóbbi számítások szerint, minden egyes élő embernek van két-trilliónyi csillaga. És nem csak erről van szó. Mindegyikünk megjelenése ezek valamelyikén, szinte lehetetlen, egyedülálló előrejelzések alapján történik. Ha visszamegyünk gondolatban az emberiség kezdetére: őseink elérték a pubertáskort, kiválasztották az egyetlen lehetséges párjukat ahhoz, hogy mi létre jöhessünk, szeretkeztek abban az egyetlen lehetséges pillanatban ahhoz, hogy az a bizonyos sperma, azzal a bizonyos petével találkozzon, mely számunkra az életet biztosította. De menjünk még messzebb az időben. Egyetlen, sérthetetlen szál köt mindegyikünket a teremtés pillanatához. Az univerzum már születése pillanatában terhes volt mindegyikünkkel. Akkor miért ne tennénk egy utazást a kozmoszban? Még ma este menjünk ki. Válasszunk magunknak egyet a saját, kéttrillió csillagunk közül.
10. Vessük bele magunkat az édes életbe. Mi az, ami miatt a legjobban aggódom? Gyerekeim? Szüleim, akik hirtelen úgy függnek tőlem, mintha gyerekeim lennének? Az egészségem – egy betegség vagy egy állapot, amelyben éppen vagyok, vagy félek, nehogy oda jussak? És mi a helyzet a halállal – vagy jobban elrettent a fájdalom, ami azzal járhat? Miután megtettünk mindent, hogy saját életünket megformáljuk, a legjobb válasz, amit az élet felénk kilőtt köveire és nyilaira adhatunk az, hogy átengedjük azt a hatalmat, mely igazából sohasem volt a miénk. Tehetjük ezt vonakodva vagy elegánsan, mindig csak egyetlen napot, éppen azt akarván, amink van, és nem panaszkodva a miatt, amink hiányzik. Az eredmény majdnem ugyanaz, mindkét esetben. A szüleink el fognak menni; gyermekeink el fogják hagyni közös otthonunkat, saját életük és álmaik megvalósítása útján. Egyetlen különbség lesz: a félelem nem fog minden távozás fölött uralkodni, viszont ott lesz helyette a szeretet.

A fenti tíz pont mindegyike ellentétes az „áhítozó” gondolkodásmóddal. A boldogság nem következik abból, hogy azt kívánjuk, amink nincs – amit már elveszítettünk, vagy amink valószínűleg sohasem lesz. A múlt pedig elmúlt. Ami után epekedünk, szelektív emlékezetünkben már teljesen más, mint amilyen valójában volt. Másfelől áhítozni valami után, amit majd a jövőben találhatnánk, elvonja figyelmünket attól, hogy a jelent élvezzük. Az epekedő gondolkozás egyszerre dagonyázó és szentimentális. Sokkal inkább praktikus dolgokat kellene kívánnunk:

¨ bátorságot, hogy kitartsunk fájdalomban is;

¨ kegyelmet, hogy könnyen fogadjuk sikereinket;

¨ felszabadulást, mely a megbocsátásból ered;

¨ energiát, hogy megfelelhessünk feladatainknak;

¨ értelmét annak, hogy másoknak adjuk magunkat;

¨ türelmet, hogy átlépjünk azok fölött a dolgok fölött, amelyek lehúznak;

¨ hogy örömet találhassunk a legjelentéktelenebbnek tűnő feladatban is;

¨ egymás társaságának örömét;

¨ a csodát, mely a két szent pillanat között van: születésünk és halálunk pillanatai között.

Én úgy nevezem ezt: meggondolt kívánság – kívánni azt, ami már úgyis a miénk, amit úgyis teszünk, és már úgyis létezik. Olyan ez, mint valóságos álmot álmodni. Csak egyszerűen szívből kell tenni. Az eredmények pedig szinte azonnaliak. És mindezen felül kapunk egy bonusz is: a meggondolt kívánságok mindig valóra vállnak, erőfeszítés nélkül.

Dr. Forest Church tiszteletes a New York-i  All Souls Unitarian Universalist Church (Minden univerzalista-unitárius lélek temploma) lelkésze. Ezt a beszédet ott mondta el. A Felszabadulás a félelemtől című könyvének ötleteit használja föl, mely megtalálható a www.amazon.co.uk weboldalon.

Fordította Kászoni József lelkész