Halál – elesettség – Emberség

(Olvasandó: Jn 20, 1-9)

Hallottátok az evangéliumból, hogy „Jézusnak fel kell támadnia a halottak közül…” (Jn 20, 9./b.), ami az első tanítványok előtt ismeretlen fogalom volt. S hogy miért nem volt ismert előttük? Az is írva van, „Még nem értették ugyanis az  írásokat…”(Jn 20, 9/a), és ha mindez igaz Jézusra vonatkozóan, amit a Szentírás állít, akkor nekünk fel kell támadni az elesettségből, az embertelenségből!  Talán ez húsvét legfontosabb üzenete. Azonban mindkettőnek van egy feltétele:

Embernek kell lenni, embernek kell maradni! Ebben az egyre inkább embertelen, elaljasodott világban is.

Húsvét másik nagy tanulsága számomra még azt is jelenti: manapság nem érdemes hitvitába keveredni, ez számomra erős aranyszabály főleg, amióta palástot viselő lelkész vagyok, és főleg nem húsvét ünnepén, vagy a körüli időszakban. És főleg nem egy unitáriusnak egy trinitáriussal. Ezért emelkedjünk föl a szavakon, és józan eszünkre hallgatva, fogalmazzuk meg a egy nagyon is hihető feltételezéseket.

Életről és halálról, szeretetről és önzésről. Talán így:

Az élet nem azért van, hogy elpusztuljon, hanem hogy beteljesüljön. A halál az életnek egyik – célhoz vezető állomása.

 A szeretet-élet bennünk nem azért van, hogy kialudjon, hanem, hogy az is, beteljesüljön.

A megtérés a szeretet-életnek egyik – célhoz vezető állomása.

Általános tapasztalat az, hogy félünk. A haláltól való félelem remegteti meg a szívünket a legjobban, ez főleg abban az esetben, ha arra gondolunk, hogy fel kell számolnunk életünk valamely sötét foltját, amelyhez pedig tíz körömmel ragaszkodunk. Félünk tehát, ha megtérésünkre kell, gondolunk.

Pedig nincs más megoldás!

·       Míg a halál az élet velejárója,

·       addig a megtérés a jobb élet velejárója.

·       Ezért egyszer így vagy úgy, de elénk áll a döntés kényszere, nekünk pedig halasztást nem tűrő módon döntenünk kell.

Morus Tamás jut eszembe vallástörténelmi tanulmányaimból, akit VIII. Henrik börtönbe vettetett, mert nem fogadta el annak egyik válását és új házasságát. Tamás tudta, hogy ha nem enged a király zsarolásának, az kivégezteti őt is. A hírhedt Towerben, a börtön mélyén ahol a lánya meglátogatja M. Tamást, megpróbálja eltéríteni apját a vérpad vállalásától! Azzal vádolja meg őt, „…ha kitartasz szándékodban, azzal azt választod, hogy hős legyél.” Mire Morus válasza:” „Hogy valaki egyáltalán ember maradhasson, választania kell…és akkor talán, muszáj kitartsunk egy kicsit – még azzal a kockázattal is, hogy hősök leszünk”.

·       Az élet győzeleméért vállalnunk kell a halált is,

·       Azzal a kockázattal is, hogy hősök leszünk. Ami azt is jelenti, hogy átlag fölé emelkedünk. Hogy emberek leszünk, a szónak igazi értelmében.

Ugyanis nincs más lehetőség, ha gazemberek nem akarunk lenni, maradni.

Ezen a nagy ünnepen, az Élet ünnepén érdemes nagyon prózai dolgokról is elgondolkoznunk.

·       Soha nem leszünk hősök, soha nem emelkedhetünk az átlag fölé,

·       soha nem lehetünk igaz emberek, ha nem az alapoknál kezdjük.

Az embert az különbözteti meg az állatoktól, hogy már nem csak vegetál, nem csak érez, hanem gondolkodik is, amely által szabadon dönt és cselekszik.

Emberré csak az válhat, aki alapvetően nyitott a szépre, a jóra és igazra. Kell, hogy hajtsa az embert a fejlődés vágya.

·       Mert aki lustán leáll a szép iránti érdeklődésében,

·       Akiben nincs tudásszomj,

·       Aki nem akar valami nagyot tenni életében,

·       Korcs marad, soha nem lesz emberibb, ember.

Az igaz, a jó és a szép által ihletett embernek el kell érnie az emberi erények széles skáláját. Akit, akiket például ezek az erények, jellemzik:

Megbízható. Bízhatsz a szavában, mert az ilyen, amit ígér, megtartja: pontosan ott lesz, elintézi, amit kértél. Rábízhatod a titkodat, mert megőrzi azt. Odaadhatod neki a könyvedet, mert visszaadja, nem

ül rajta. Mi több a pénzedet is rábízhatod, - mert nem vesz el belőle. Maradéktalanul visszaadja azt.

Munkaszerető és kötelességtudó. Nem büdös számára a munka. Jelszava nem az, hogy: Inkább az unalom öljön meg, mint a munka. Megkóstolta már a munka örömét, és irtózik a semmittevéstől. Számára a „dolce fare niente”, - a boldog semmittevés, a „doing nothing” állapota nem állapot. Az ilyen ember nem finnyás, nem enged hangulatoknak, nem sodródik a linkekkel, a léhákkal. Mert a munkáját a lehető legjobban teljesíti…Nem kell mögéje őr, hajcsár, korbácsoló…Nem kell az ilyet ellenőrizni, nem kall félni attól, hogy selejtet gyárt.

Egyenes. Nyílt veled szemben és őszinte. Megmondja, ha kell hibáidat a szemedbe, és hátad mögött nem áskálódik. És nem hízeleg neked. Az ilyentől nem kell félni, hogy szembe mosolyog, és hátba döf, mert az egyenes ember ilyet soha nem tesz.

Szolgálatkész és nagylelkű. Nehézségben hozzá fordulhatsz, soha semmilyen körülmények között nem utasít el…Fárad, segít, dolgozik, ha nehezére esik, akkor is teszi. Ha fáradt, akkor is. Elismerést, jutalmat nem vár, nem azt nézi, hogy mit hoz a konyhára, amit tesz. Nem nyereségvágy vezérli.

Részvéttel van mások iránt. Ha bajod van, észreveszi, mert figyelmes. Tud együtt örülni az örvendezőkkel és együtt sírni a sírókkal. Jézusi tulajdonság-hordozó. Megtalálja a kellő szót, hogy vigasztaljon és arra is, hogy örüljön.

Szerény és kedves. Nem dicsekszik, nem kérkedik, nem keresi a maga hasznát, sem az emberek dicséretét. Társaságban nem helyezi magát a középpontba. Nem önmagáról beszél. Soha nem zord és nem rideg. De mindig tud valamit kitalálni, amivel másokat felderít. Életkedv, vidámság és öröm hatja át.

Bátor és erős egyéniség. Minden körülmények között kiáll az igazság mellett, kiáll társaiért, a barátaiért. Soha nem lapít, nem megalkuvó, és nem meghunyászkodó…Amit elkezd, azért lelkesül, dolgozik kitartóan, és nem ingatja meg semmiféle kicsinyes kritika, vagy sikertelenség…

Ha valaki azt gondolja, hogy az ilyen ember – ha egyáltalán létezik – maga a tökéletesség nagyon téved. Mert ez csak az emberi alap, amire építhet a jézusi eszményekre törő ember. Önismerettel és önneveléssel építhető meg az emberségünk, és erre az alapra építhető a kereszténységünk. Ez a feltétlen feltétel. Erről nekünk tudni kell, hallani kell. Leginkább ilyenkor, húsvétkor. Ha emberségünk építéséről ma megfeledkeznénk, akkor a mi ünnepszentelésünk nem lenne kedves Isten- és ember előtt. Ettől őrizzen meg minket a jó Isten a mai napon és mindörökké. Ámen.

Kászoni József,

lelkész