„De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre nyúlik vissza.” Mik 5,1

­*A beszéd megírását egyik magyarul sugárzó kereskedelmi rádió sűrűn fellhangzó, és engem (remélem a hívő magyar embereket is) végtelenül sértő és bántó reklámjai (is) jótékonyan segítették.

Hát itt van, a küszöbünk előtt áll, ajtónkon kopogtat, bebocsáttatást kér karácsony. Szemünkben az adventi gyertyák parányi lángocskái táncolnak; ezek az apró fények s az őket ápoló apróságok hétről- hétre felcsendülő éneke és versmondása ragyogja be karácsony felé vezető utunkat. Istenem, milyen vegyes érzelmekkel várjuk az ünnepet, s milyen kevés idő maradt méltó fogadására! Olyan gyorsan tovaszállt ez az esztendő is, s repül, tovarepül immár advent is. Vajon az utolsó óra utolsó perceiben lehet-e úgy készülődni, hogy a várva várt vendég ne elnyűtt arcokat, kiégett életeket, a napi munkába belefásult családokat találjon? Lesz-e egyáltalán karácsony Kolozsvárott? Emberi időszámítás szerint lesz, különben nem úszna a város fényárban, és nem csordogálna megállíthatatlanul a főutcákon a könnyűzenével hígított kolinda. A hideg, giccsé merevedő fényzuhatag, a végeláthatatlan forgalmi dugók, a nagyáruházak zsúfoltsága, mint megannyi felkiáltójel arra figyelmeztet, hogy közeleg karácsony; azaz nem is karácsony, hanem valami más, valami névnélküli, őrült költekezésre bíró, mindenkit megbolondító, az elköltött pénz függvényében élvezhető globális hajcihő.

Az egyik igen népszerű magyar kereskedelmi rádió adásideje során többször is bejátszott reklám a téli ünnepek fontosságáról győzködte a rádióhallgatókat. Téli ünnepek? Hát ez miféle tréfa, kérdezhetnénk, ha nem lenne létünkben és gyökereinkben érintő halálosan komoly a kérdés. Mert tény, téli ünneppé zsugorították adventünket, Advent a Hargitán – ugyan Lajos, találj ki valami jobbat – sulykolja fülünkbe a bűvös hangdoboz, Advent Bécsben! Utazzon velünk stb. stb. (A reklámot hallgatva akaratlanul is a Halottak napja Bécsben jutott eszembe. Szegény Bódi Vencel és Csudalátó Dániel alhatják sütői álmukat!) Az egyenruhába öltöztetett Télapók, s az anyóka kortól még messzire álló Téltündérkék a TV képernyőjéről is azt szuggerálják, nincs már helye a karácsonynak, trónjáról végképp letaszította a Téli Ünnepek névtelen, de pénzéhes császára. Ebben a hagyományos karácsonynak kedvezőtlen miliőben, advent utolsó vasárnapján, mégis megkísérlem visszaszerezni az elorozott ünnep méltóságát.

A Jézus születése előtti nyolcadik században élt egy Mikeás nevű egyszerű földműves Móresetben, egy Jeruzsálemtől kb. 40 km. fekvő poros kis faluban. Akkor sem volt könnyű az élet, a világhatalmak kénye-kedvének kiszolgáltatott Izrael sorozatos politikai balsikerei miatt elveszítette függetlenségét, idegenek telepedtek az országba, az őslakók egy részét fogságba hurcolták, az otthonmaradottakat az asszimiláció réme kísértette. Mikeás nem ártotta magát a napi politikai eseményekbe, nem tartozott az entellektüel elithez, és nem is akarta megtagadni paraszti származását. Gyanakvással és bírálattal szemlélte a városi életmódot, látta az írástudók árulását, tanúja volt számtalan igazságtalanságnak, megvesztegetésnek, bőrén tapasztalta, hogy a szegényeket kisemmizik, elnyomják. Egész életében azért küzdött, hogy Izraelben újra felfedezzék a hagyományos értékeket. Bírálta honfitársait, leleplezte gátlástalanságaikat, megvetette a pénzsóvár papokat, de mást is tett. Ébren tartotta a reményt! Nyomorúságban és szegénységben, egy minden rétegében korrupt társadalomban Mikeás arról prófétált, hogy van megújulás, van kiút a zsákutcából, ez pedig az Istennel való viszony rendezése.

A világgazdasági és erkölcsi válság fogságában, politikai és egzisztenciális létbizonytalanságban, a globalizáció mindent felszippantó és egyneműsítő világában Mikeás prófétával hirdetem, hogy változást Betlehemből várhatunk. De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy… Ezzel a sorral kezdődik a prófécia, és akaratlanul is a politikai diskurzusokban fel-felbukkanó merjünk kicsik lenni kijelentés jut eszünkbe. Isten tervében azonban a kicsinyből, a jelentéktelenből is lehet értéket és életeket formáló nagyság. Efrata Betlehemje Jeruzsálem városához viszonyítva valóban kicsi, jelentéktelen településnek számított. Olyan ez, mintha ma azt mondanám a mezőség Szabédje, Pusztakamarása, vagy Válaszútja. A világhatalmak színpadán jelentéktelen települések, de nemzettudatunkban egy-egy nagy név kapcsolódik mindenik településhez. Az Efrata jelentése ’termékeny vidék, termékenység’. Ahol a vidék termékeny ott áldás van, ott mindet megterem a föld, ott önálló gondolkodásra képes az elme. Termékeny vidék az, ahol a lakosok egymásnak köszönnek, ahol együtt járnak színházba és operába, ahol nem állnak üresen a templomok, ahol asztalukat és ágyukat megosztják a házastársak, termékeny vidék az, ahol a gyerekzsivaj tölti be a családokat és az iskolákat. De terméketlen az a vidék, ahol félkész vagy fagyasztott háromperces egyen koszton tartják a lakosokat, terméketlen az a vidék, ahol a napi beszélgetések a műsoron levő szappanopera hőseiről folynak, terméketlen az a vidék ahol a családi házban a TV és számítógép az oltár, terméketlen az a vidék ahol csak nagy ünnepeken járnak el a templomba. Ne féljünk termékeny vidékké lenni, ne féljünk megőrizni értékeinket, ne restelljük származásunkat, múltunkat, hiszen a hatalmasoknak jelentéktelen helyek számunkra a szentségerővel bírnak. Mert biztosan szép Bécsben az advent, de ezerszer szebb a Kis Romlás és Nagy Romlás között fekvő kicsi boronaházban az Advent a Hargitán! (Ami pedig a Nagy Romlást illeti: ne keressétek a térképen. Mert bennünk van. S a régi természete szerint, mivel romlásból a kicsire mindig csak nagyobb jön, sohase kisebb. Emberi létünk lavinaveszedelmeit - ha megpróbáltuk is csönddel csitítani - el nem kerülhettük. Mert akárhogy helyezkedtünk is: mindig alattuk maradunk, ha egyszer oda rendelt a sors. Békésebb nyughelyet keresve elvándorolhat a madár, a kárpáti gimszarvas, szélfútta magvainak útján a gyökeres fa is, ám kegyes-kegyetlen szülőföldjét lélekcsonkulás nélkül az ember el nem hagyhatja. Mert ha csak találomra felkapott jégdarabkáját is a markában melengetni kezdi: Árvai Rékaként csodára bukkanhat. Régen elveszettnek hitt értékre. Legyen az bár egy kicsi mese is. Egy jégmadáré. Valamilyen formán még az is a sorsunk foglalata...)Sütő András.

Betlehem – milyen csodálatos muzsikája van ennek a névnek, karácsonyi csilingelés, gyermekkacagás, boldog önfeledt örömszimfónia. Betlehem – kenyérháza; A terméketlen júdeai pusztában Betlehem környéke gazdag és termékeny volt, ezért is nevezték Bét-Láhámának, a kenyér házának. Emlékezzünk csak vissza, hányszor édesítette meg életünket ez a kenyérháza, hányszor gondoltuk azt, hogy összeroppanunk, hogy nincs tovább, de a Betlehemet eszünkbe juttató falat kenyér megváltoztatta életünket. Legyünk kenyérháza, adjunk boldogan magunkból mindenkinek, hiszen termékeny vidék vagyunk, áldáshordozók, adjuk hát tovább jó lélekkel azt amit kaptunk, osszuk meg kincseinket, felejtsük el sérelmeinket, és adjunk, bőségesen adjunk abból, amink van. Ha egyetlen szép szavunk maradt, adjuk oda azt is, hogy éltető kenyér legyen ebben a harsogó, de semmit nem mondó világban. Legyünk kenyérháza, ajtónkat tárjuk szélesre, hadd jöjjenek hozzánk a megfáradtak, a vigasztalásra, a bátorításra szorulók. Legyünk Betlehem, készítsünk helyet az eljövendő uralkodónak.

Manapság uralkodásról beszélni anakronizmus, magyarul kortévesztés. Még ha kortévesztett vagyok is, arra kérlek gondolkodjunk el egy pillanatig azon, ki uralkodik életünkben? Ki vagy mi uralja életünket? A mindennapi gondok bajok mellett van még egy hatalmas úr, az írott és az elektronikus média teremtette időszakos császárok. Így karácsony táján az úr: Őfelsége a Téli Ünnepek. Nincs arca, de ő diktálja a divatot, ő szabja meg a fenyőfa formáját, az éppen aktuális díszítési színskálát, és még azt is, hogy talpára, vagy fejére állítva formásabb. A téli ünnepek arctalan világában leginkább gyermekeink sérülnek, lassan felnő az a nemzedék, akinek a téli ünnepek császára a bevásárlóközpontot rendeli szent helyül s az eszeveszett költekezést szentáldozatul. Pedig szépen lehetne mondani a magyar kereskedelmi rádiókban is: karácsonyi ünnepkör. Mintha félnénk a karácsony szó kimondásától, az ünnepkörből ki akarjuk lúgozni a múltat, hagyományaink csodálatos világát. A napokban kaptam a következő 2008. adventjében keltezett levelet. A feladó egy magyarországi település vezető óvónője, levelét szétküldte az összes önkormányzati tagóvodának. Íme a levél:

Kedves kollégák! Az állami és a helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézmény nem lehet elkötelezett egyetlen vallás és világnézet mellett sem. Az állami és helyi önkormányzati iskola pedagógiai programjában biztosítani kell az ismeretek, a vallási, illetve világnézeti információk tárgyilagos és többoldalú közvetítését. Az állami és helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézmény nevelési, illetve pedagógiai programja, működése, tevékenysége és irányítása vallási és világnézeti tanítások igazságáról nem foglalhat állást, vallási és világnézeti kérdésekben semlegesnek kell maradnia. Kérem a törvény maradéktalan betartását. (Aláírás, dátum.)

A levélre egy tanárember tömör és találó válaszában arra kérte a vezető óvónőt, intézkedjen az iskolai tanrendben szereplő Ady Endre, József Attila, és más veszedelmes felforgatók karácsonyi verseinek betiltása  érdekében is.

Mire is tanít Mikeás? Izrael jövendő uralkodója származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Múlt nélkül sérülékenyek, sebezhetőek vagyunk. Hagyományaink, szokásaink nélkül könyörtelenül bedarál az egyenkosztot zabáló, egyenmuzsikára ringó, egyendivatot majmoló sokaság. Karácsony előtt még nem késő lefújni emlékeinkről a feledés porát, még nem késő felidézni és megtanítani gyermekeinknek a betlehemeseket, a mennyből az angyalt, a pásztorokat, a kiskarácsonyt, a kis Jézus megszületett stb. A kortévesztettek nevében arra kérek mindenkit, ne engedjen az asszimilálni akarók csábításának. Bár minden irányból azt harsogják, hogy karnyújtásnyira van az ünnep, hogy csak a számítógép billentyűjét kell megnyomni, rákattanii a világhálóra és máris gondos elmék biztosítják a csöpögős karácsonyi SMS-eket, a készen megírt képeslapokat, még csak azzal sem kell fáradni, hogy megírjuk azokat, csak kattanj rá, biztat a téli ünnepek császára. De szól csendesen advent utolsó vasárnapján Mikeás is, és tekintetünket a régmúlt időre irányítja. Nem valami negédes múltidézés, könnyes nosztalgiázás ez, hanem reményt adó parancs. Termékeny vidék, kenyérháza csak ott lesz, ahol a hagyományokat, a múlt szokásait nemzedékről nemzedékre ápolják és féltő szeretettel adják tovább. Küldjük szét szerte a világba képeslapjainkat, SMS-einket, de jókívánságainkat magunk fogalmazzuk. Egyszerű, de őszinte szavaink sokkal értékesebbek az előregyártott mesterkélt, giccses ríemknél. Ne sajnáljuk a fáradságot, vegyük le könyvespolcunkról a porosodó Adyt, József Attilát, vagy bármelyik kedvenc költőnket. CD gyűjteményünkből olyan karácsonyi muzsikát válasszunk, ami értéket hordoz, ami Betlehemet juttatja eszünkbe, mert Betlehem üzenete Isten örök szeretetében gyökerezik, ő beteljesíti ígéreteit, a kicsiny és jelentéktelennek tűnő életekbe is karácsonyt hoz, ha nem téli ünnepekre, hanem adventre, kis és nagykarácsonyra készülünk, ha a karácsonyfára felkerülnek a szüleinktől, nagyszüleinktől örökölt kopottas díszek, ha szentestén együtt énekelünk és imádkozunk, ha együtt köszönjük meg, hogy a látszólag egyformára szabott világban is lehetet békés, áldott, magyar karácsonyunk. Ámen

2008. adventjén ks.

Kovács Sándor