MERRE VAN INNEN BETLEHEM?

Tx. Lk 2,16.20.

“Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, valamint a kisgyermeket, aki a jászolban feküdt. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit éppen úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.”

Kedves Testvéreim.

            Az XXXX esztendő karácsonyát valami őrült sietség előzte meg. A múlt héten, mint megbolydult hangyaboly olyan volt a város. Az utcákon végtelen kocsisor kígyózott, a járdákon tarkán hullámzó tengernyi ember nehezítette a közlekedést. Az üzletekben és bevásárló központokban is hasonló kép fogadta a betévedt vevőt: rohanó emberek, fáradt sokszor ideges elárusítók, eszeveszett sietség.

Egyik barátom jópofáskodva jegyezte meg – ezzel a nagy sietséggel túlfutunk Betlehemen is. Mosolyogtam szavain, de amikor angyalkodásom közepette a központi nagyáruházban egy jólöltözött fiatalember megállított és kis színes reklámcédulát nyomott a kezembe, eszembe jutottak barátom szavai. Ilyen száguldásban nem lehet kiszállni Betlehemben, s mintha a kezembe nyomott reklámcédula is arra figyelmeztetett volna – állj meg rohanó ember, állj meg rohanó Kolozsvár! A színes, szép kivitelezésű papírdarabkán drága, színarany zsebóra díszelgett, fölötte felirat: itt az ideje, hogy beállítsa óráját. Időszerű figyelmeztetés így karácsony előtt – gondoltam – és ezenfelül jó reklámfogás valamelyik órakészítő cégnek megnövelni karácsonyi bevételét, de kezembe szorongatott aranyórás cédulámnak hátlapján is írt valamit. Meglepetésemre egy címet és egy telefonszámot közöltek melyben felhívták jövendőbeli ügyfeleik figyelmét arra, hogy amennyiben emigrálni kívánnak, úgy bizalommal tárcsázzák a megadott telefonszámot, mert készséggel állnak mindazok rendelkezésére, akik el akarják hagyni az országot.

            Én bizony elmennék ebből az országból – el egyenest Karácsony országba, oda, ahol ünnep az ünnep, oda ahol sietős léptű ifjak és aggok a jászolbölcsőhöz igyekeznek, oda, ahová nem kell ügynökségek ajtaján kopogni, és azt hiszem, hogy nem csak én, hanem sokan elkívánkozunk Karácsony országba.

Bár meseszerűnek tűnik, de létezik Karácsony ország – a földrajzi atlaszok készítői, a kartográfusok nem tesznek ugyan említést róla és egyetlen nagyobb lexikon sem közöl, bár egy szócikket erről az országról mégiscsak létező ország. Talán a szerfeletti sietség, az örökös rohanás miatt nem találjuk életünk térképén?! Pedig ott van, ismerjük ezt az országot mindannyian, olyan ismerősek városai, utcái, terei. Szeretet városban a jóság utca nyílegyenest a Családi Békesség terére vezet, oda, ahol együtt vannak a családok, ahol békesség és szeretet honol, oda, ahol Jézus születésének minden szív őszintén örül. Karácsony országban fontos az ünnep, a szeretetet ott naponként csomagolatlanul ajándékozzák egymásnak az emberek, Karácsony országban nem a selyempapírba csomagolt milliós értékű ajándék, a fény, a szaloncukor, s a plafonig érő karácsonyfa a legfontosabb, hanem az, hogy ismét érettünk születik meg Jézusunk. Ma még nem késő elindulni Karácsony országba, s akik ma velünk együtt elindulnak azok bizonnyal meg is érkeznek. Lukács evangéliumának pásztorai fognak kalauzolni bennünket, ezek az egyszerű atyafiak ismerik az utat és megmutatják, merre induljunk a jászolbölcső, az örök Betlehem felé. Induljunk el hát velük – sietve.

            Ne rohanjunk testvéreim, a rohanást nem nevezném sietésnek, a rohanó, az örökösen száguldó ember türelmetlen, felületes, nincs ideje másra, mint önmagára, nem is figyel sokszor sem gyermekére, sem hitvestársára, barátja szavát is aligha hallja meg az, aki rohan, csak azért, hogy minél hamarabb túl legyen a kitűzött célon.

A betlehemi pásztorok sem rohantak hanyatt-homlok a jászolbölcsőhöz és nem is tolongtak egymás lábát taposva, hogy a kisded Jézust láthassák. Elindultak sietve és megtalálták Máriát és Józsefet és megtalálták a kisgyermeket, aki a jászolban feküdt.

            Nagy rohanásunkban nehogy elmenjünk Karácsony, Betlehem mellett, nehogy túlfussunk a célon, nehogy csak az ajándékosztogatás maradjon meg ebből az ünnepből, mert ha nem is akarunk tudomást venni róla, mi ajándékoztatunk meg a legdrágábbal – a kisded Jézussal, a csecsemővel, aki ma bennünk sír és holnap prófétává nőhet mibennünk, akinek élete és példaadása, életünkön és példaadásunkon keresztül építi istenországát. Karácsonyra készülve azt is tartsuk szemünk előtt, hogy örökös rohanásukban jusson időnk egymásra is figyelni. Vajon ünnepre készültünkben, nagytakarítás, bevásárlás, sütésfőzés közben, buzgó ajándékvásárlási lázban jutott-e időnk arra, hogy megfogjuk hitvestársunk kezét, hogy szemébe nézve felfedezzük a betlehemi csillagot? Volt-e időnk lehajolni gyermekünk, unokánk fölé, és meséltünk-e neki karácsonyról, Jézus születésének fontosságáról? Vagy jutott-e eszünkbe bekopogni szomszédunk ajtaján és megkérdezni nincs-e valamire szüksége? Jutott-e időnk átölelni munkatársunk vállát, és megkérdezni hogyan készül az ünnepre, volt-e időnk meghallgatni az elégedetlenkedők panaszát, s az önelégültek dicsekvését? Adventi rohanásunkban maradt-e időnk rutinossá vált virtuális üdvözlet-kattintgatások mellett, szeretettől sugárzó sorokat írni távolban élő szüleinknek, testvéreinknek, rokonainknak?

Mert erről szól karácsony – az egymásra figyelni tudó szeretetről. Karácsony ország az a hely, ahol nem az én a legfontosabb, hanem ugyanolyan fontos a te, a mi életünk, karácsonyunk is. Betlehem pásztoraival siessünk a jászolbölcsőhöz, úgy siessünk, hogy utunkon lássuk meg a Máriákat, a Józsefeket, és hagyjuk, hogy életük részévé váljon életünknek, hagyjuk, hogy eltöltsön az isteni szeretet, hagyjuk végre, hogy az új évezred hajnalán a bennünk megszülető kisded Jézus változtassa meg életünket, ahogyan megváltoztatta kétezer esztendeje a pásztorokét, s az egész emberiségét. Azt hiszem, hogy most már a jászolbölcsőnél vagyunk, Betlehemben, Istennek hála megérkezhettünk.

            Karácsony országban örök béke, megelégedés, öröm honol, de ennek az országnak határai az ünnep után lassan szertefoszlanak, és hiába akarnánk e boldog ország lakói maradni, vissza kell térnünk földi országunkba. Ahogyan a karácsonyfáról foszlik az ünnepi dísz, ahogyan napok múlva megszokottá, majd az újévben fölöslegessé válik, úgy szokott rólunk is lekopni, lefoszlani a karácsonyi jóság. Az újévben mindig felsajdul a lelkem, amikor a szemétre vetett temérdek karácsonyfa-roncsot látom, a díszeitől, az ékességétől megfosztott, de egykor körülállt és énekelt karácsonyfát. Miért dobjuk ki a fölöslegesé vált, levelét hullató fával együtt karácsonyi jóságunkat, szeretetünket is? Az örökös rohanásból nincs visszatérés, s a rohanó ember karácsonyból úgy rohan vissza a hétköznapokba, mintha mi sem történt volna.

Az ünnepnek vége kezdődhet az újabb hajsza, rohanhatunk tovább! Még egy perc türelmet kérek a rohanóktól, mert a betlehemi pásztoroknak van még üzenetük számunkra.

            „A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit éppen úgy hallottak és látták, ahogyan ő megüzente nekik”. Milyen más az a mód, ahogyan a pásztorok térnek vissza mindennapi foglalatosságukhoz, mennyiben különbözik a mi rohanó életvitelünktől. Ők úgy tértek vissza, hogy dicsőítették és magasztalták az Istent, mert megérezték és megtapasztalták azt, hogy a jászolbölcsőnél átéltek nem csak karácsonyra érvényesek, az Istentől kapott szeretet egész esztendőben áldássá teheti életünknek, ha úgy térünk vissza Betlehemből, Karácsony országból, ahogyan a pásztorok tették.

            Raimundus Lullus (1233-1316) középkori rajongó szerzetes, teológus és filozófus írta a következőket: „Megkérdezték attól, aki szeret, honnan származik. Azt felelte: - A szeretetből. Kié vagy? – A szereteté. Ki nemzett? – A szeretet. Hol születtél? – A szeretetben. Ki táplált? – A szeretet. Miből élsz? – A szeretetből. Hogy hívnak? – Szeretetnek. Honnan jösz? – A szeretetből. Hová mész? – A szeretethez. Hol vagy? – A szeretetben. Van-e másod mint szereteted? – Igen, adósa vagyok annak, akit szeretek”.

            A héten sokan sietünk el Betlehembe, találkozunk szeretteinkkel, örvendünk Jézus születésének az ajándékoknak, a terített asztalnak, Karácsonynak.

Adja az Isten, hogy ünnepszentelésünkből úgy térhessünk vissza, és úgy találkozhassunk, mint a pásztorok – dicsőítve és magasztalva az Istent azért a szeretetért, amivel a XXXX-ik esztendő adventjén is megajándékozott.

Ámen

Elkövette Kovács Sándor