Nyomokat hagyunk magunk után!

Lekció 1 kor 3,5-7

Textus 1 kor 4,1 

Erdélyi Józsefnek van egy kis verse: Dal a mezőn a címe, ebből idézek:

„Megállottak a szelek

szőke kislány közeleg.

Jön az úton a porban,

Ebédet visz szatyorban.

Szőke kislány ne siess,

Mert kilötyög a leves.

Tedd le inkább ha nehéz,

Pihenjen az a kis kéz.

Húzódik a gyönge váll,

De a csöppség meg nem áll.

Megy vigyázva szaporán.

Nyomot hagy az út porán.

Óh, be ici pici nyom,

Mint egy karcsú liliom.

Talán nyoma sem lenne,

Ha ebédet nem vinne.”

            Látom lelki szemeimmel a képet, hogy igyekszik a kislány apró lábaival. Tudja, hogy az édesapja várja a mezőn az ebédet. S miután az édesapa jóízűen megeszi, erővé válik benne. Nem kellett neki parancsolni, örömmel vitte az ebédet.  Észre sem vette, hogy nyomot hagyott maga mögött, mely nyomok a költő szerint nem is a testsúlyától voltak, hanem attól a szolgálattól, melyet a szüleinek tett.

            Kedves testvéreim.  Mindannyian nyomokat hagyunk magunk után. Nem mindig testünk, hanem emberi cselekedeteink súlyát.

            Jézus megpróbált egy emberhez méltó értékrendet felállítani. Jézus előtt a „hatalom szeretete” uralkodott. Jézus a „szeretet hatalmát” törekedett megismertetni az emberekkel. Jézus halála után, ma már csak törekszünk őt követni.  Így van aki inkább a hatalom, kevésbé a szeretet, és van aki inkább a szeretet és kevésbé a hatalom nyomát hagyja maga után. 

            Amikor a korintusi gyülekezetben viszály támadt és megoszlás történt a vezetők személye iránti elfogultság miatt, Pál kemény szavakkal üzen nekik: mi csak szolgák vagyunk. Nem az számít aki ültet, sem az aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.

            Isten munkatársainak lenni szolgálatot jelent.  Ezt kéri az apostol is: úgy tekintsen mindenki rátok, mint Krisztus szolgáira, akik Isten titkaival sáfárkodnak. Akik ezt megfelelően végezték, azok mély nyomokat hagytak a történelemben. Kitörölhetetlenül ma is itt élnek velünk. Nyomaikban próbálunk járni.

Szolgálni, szolgálatot végezni, teljesíteni, de hogyan? Erre keressük a választ.

Channing unitárius teológus gondolatai jutnak az eszembe:

            „Jól tudom, hogy boldogságunk Istentől és nem magunktól függ. Ez a nézet helyesen magyarázva nagy igazságot rejt magában. A boldogságunk egyedüli forrása Isten. De a dolgok természetéből és Isten tökéletességéből kifolyólag teremtményeit azon tehetségek által és szerint áldja meg, melyekkel őket felruházta, és nem más úton. Tehát én nem várhatok teremtőmtől más boldogságot, csakis amit természetem szerint Isten nekem adott..  Ennél fogva boldogok az által leszünk, amik vagyunk, leszünk.”

            Tehát, Isten végtelenül nagy és hatalmas, világot alkotó és fenntartó, de senkit sem akar boldoggá tenni saját közreműködése nélkül.  A szülőknek a legfőbb vágya, hogy gyermekeik jók, sikeresek, szeretetreméltóak, boldogok legyenek az életben. A szülők, ennek érdekében feláldozhatják egész életüket is ha kell, kitehetik a lelküket, mégsem tudják ilyenekké tenni, ha gyermekeik maguk sem akarják azt és nem munkálkodnak közre annak érdekében.

            Igen, Isten megáldott, felruházott adottságokkal születésünk pillanatában és nekünk a legnagyobb kötelességünk saját természetének a művelése és tökéletesítése. Aki ezt a kötelességet teljesíteni tudja, az élet minden más kötelességének könnyebben eleget tud majd tenni.

            Íme testvéreim, eljutottunk a nyomtól a szolgálaton és boldogságon keresztül a kötelességig, ahonnan már csak újra egy lépés van a nyomig. A milyenségtől függ a különbség, mert kötelességet lehet parancsszóra, lehet kényszerből és lehet akár szeretetből is teljesíteni.

            Még ez sem kielégítő, hogy igazán mély és értékes nyomokat hagyhassunk magunk után.

Keressük tovább a választ. Forduljunk ismét Jézushoz, aki életével és tanításaival példát adott nekünk.  Jézus tanítványai örömmel vállalják a küldetést.  A felhívás közvetlenül hangzik el: jöjj és kövess engem, a „hirdesd az evangéliumot” szolgálattételre.  Amit ne kötelességként fogjunk fel, hanem szolgálatként.

Másképpen fogjuk látni a dolgokat és más lelkülettel fogunk azok elvégzéséhez hozzáállni.

Amikor Jézus munkásságát figyeljük, minden mozzanatából ez csendül ki: nem elég tisztának lenni, rajongani kell a tisztaságért, nem elég cselekedni, vágyódni kell szüntelen a jócselekedetek után, nem elég szolgálni, szeretni kell a szolgálatot.

Rájövünk arra, hogy Jézus tanít a szeretetből szolgálni. Ez a tartós boldogság alapja. És akkor minden cselekedetünknek súlya van.

Így, már a fogalom már a nyelvünk hegyén van, amely a világon a legnagyobb: szolgáló szeretet.

Lám, az édesanya s általában a szülő, egy életen keresztül szolgál gyermekének. Nem kötelességből, nem kényszerből, nem parancsszóra, hanem szeretetből. Ezért jut neki osztályrészül a legnagyobb boldogság. Ezért hagy gyermeke lelkében kitörölhetetlen nyomokat.

Mert a legkisebb szeretetből való szolgálatnak is nyoma marad.    Ámen.

Léta Sándor

2006. augusztus 6.