Halottakra való emlékezés

Lk 20,38: az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké, mert az ő számára mindenki él.

Halottak napján virágokkal, gyertyák fényével, imáinkkal emlékezünk kedves halottainkra. Bármennyire is fájdalmas az emlékezés, mi, gondolkodó emberek, ki kell békülnünk a halál gondolatával. Aki egyszer megszületik e földi életbe, az egyszer meg is hal. Valamikor, és ez a Nagy Titok, egyszer, majd a halál pillanata is eljön, és semmi földi kincset nem vihetünk magunkkal, amit életünk során felgyűjtünk, vagy már felgyűjtöttünk..

Memento mori - emlékezz a halálra! Így szól a Középkor figyelmeztetése, és ezt a latin nyelvű mondatot olvashatjuk a temetők kapuin. Ez nem csak azt jelenti, hogy előre tekintünk halálunkra, sokkal inkább szeretteink sírjára tekintve emlékezünk életükre!  Bizonyítjuk, hogy Ők felejthetetlenek számunkra, mutatja ezt szeretetünk, ragaszkodásunk.

Az emberek különböző módon válaszolnak a halál hívására. A fiatalok is tudják, hogy meghalnak, de azzal vigasztalják magukat, hogy az még messze jár, még van idő… Az idősek egyre jobban érzékelik közeledtét, készülődnek a fogadására, elhunyt szeretteikkel való találkozásra.

 Nincs semmi túlzás abban, ha valaki még életében gondoskodik sírhelyről és sírja megépítéséről. 

Pl. tudok olyant a rokonaim közül, aki előre saját maga elkészíttette az általa kiválasztott koporsót és a padláson tartotta.

            Mennyire másképpen alakulna sok ember élete ha gyakrabban gondolna a halálra. Könnyebben mondhatna nemet az anyagiak hajhászására, a hatalom, a dicsőség, az élvezetek kísértésére.

Azt a tanulságot kell levonunk, hogy nem érdemes olyasmi után epekedni, harcolni, amit egyetlen pillantás alatt kiüt kezünkből a halál.

Elég időt szentelünk-e életükben szeretteinknek? gondolom, mindenki fejében megfordult már - a sír előtt állva ez a gondolat, hogy mily rövid az élet. A „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István nagycenki nyughelyének bejáratánál olvashatjuk: „Voltunk mint ti, lesztek, mint mi.” A komor mondat, mely egy alapvető igazságot fogalmaz meg, jól illik a sírkerthez, a sírás helyéhez, ahol szembesülünk az elmúlás gondolatával.

            Érdemes, hasznos gondolni a halálra és abban a tudatban járni életünk útját, hogy ezzel nincsen vége az életnek, életünknek. Csak a test véges, ám a lélek az halhatatlan. Emberi tudásunkkal, meg képzeletünkkel hiába feszegetjük, nem tudjuk kinyitni és megismerni titkait.  Csak a hivő ember teheti: belenyúl hite zsebébe és lelki szemeivel többet meglát, mint testi szemeivel. Mert testi szemeivel csak e földi láthatókat láthatja, de lelki szemeinkkel még a láthatatlant is észrevehetjük.  Mert Isten sem azt nézi ami látható, emberi, hanem ami a lélekben van és láthatatlan, halhatatlan.

            Jézus ki szeretné törölni tudatunk képernyőjéből a hamis látást. Az örök élet lényegét az istenlátás boldogságában határozta meg. Jóllehet az örök élet, Isten országa Isten ajándéka, de ez nem azt jelenti, hogy nekünk semmit sem kell tennünk elérése érdekében.

Ez pedig akkor válik igazán valósággá, ha már itt a földi életben olyant cselekszünk, valósítunk meg, hogy odaát azt folytatni tudjuk.  Ezt pedig akkor történhet meg, ha már itt a földön kicsírázik szívünkben, és gyökeret ver életünkben a szeretet magja, és az azon alapuló érzés, cselekedet, magatartás.

            Halottak napján lenyűgöző a szeretet pazarló bőkezűsége, ami megnyilvánul temetések alkalmával is, a virágkoszorúk tömege által.

            Most is a gyertyák fénye kell, hogy bevilágítsa a lélek útját. Úgy tekintsük a halált, mint valami nagy átszállóhelyet, ahol a testnek el kell válnia a lélektől.

Ahogyan a költő fogalmaz:

A test pihen vermében hallgatag,

Rögök nyugalmas sorsát éli lenn,

Szétoszlik, szomjas gyökér felissza

S zöld lobogással tér újra vissza.

Törvény szerint! S oly szörnyű, szörnyű így,

Mi egy világ volt, kétfelé kering

Vagy bölcs talán? A holttest tudja itt,

Őrizd Uram, a lélek útjait!

                        (Radnóti Miklós: Ének a halálról)

Ezért fohászkodunk mi is halottak napján. Őrizd Uram a lélek útjait, amely Tehozzád vezet, és mi engedjük, hogy vezess minket.!  Ámen!

Ima:

            Ezer kéréstől zaklatott lelkünknek adj megnyugtató választ, Istenünk! Tedd erőssé hitünket, hogy tudjuk felfogni: a sír csak átmenet egy más világba, a Te birodalmadba, mert Te nem a holtak, hanem az élők Istene vagy, mert számodra mindenki él. Itt a földön és a földi élet határain túl.

            Ezért segíts, hogy tudjunk igazak és jók lenni földi életünk alatt, hogy reménységgel nézzünk az örök élet felé.

            És amíg élnünk engedsz, tedd boldoggá napjainkat. Óvj betegségtől, szerencsétlenségtől, adj jó egészséget és életerőt, hogy tudjunk munkálkodni, hogy jó íze legyen eledelünknek, szomjat oltó ereje a friss forrásvíznek, hogy legyen édes az álmunk, és reményteljes az ébredés itt a földön, majd az örökkévalóságban.

            Áldd meg emlékeinket, melyek most szívünkből felfakadnak, töröld le a könnyeinket és nyugtasd meg a lelkeket.

Erősítsd hitünket abban, hogy Isteni szeretetedtől semmi el nem szakíthat minket, sem földi életünkben, sem halálunkban. Álld meg a visszajáró emlékeinket.

            Halottaink porainak adj csendességet, zavartalan pihenést, lelküknek örök üdvösséget atyai kebleden.

            Ámen!

Miatyánk…

Csendes ima ...

Gyertyagyújtás ...

Összeállította Léta Sándor

2006. November 1.