Március 15-i megemlékezés

Lekció:   Ézs 45,8 - Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele! Én, az ÚR, teremtettem mindezt.
              Ézs 45,17 - Izráelt megszabadítja az ÚR örökké tartó szabadságra. Nem ér benneteket szégyen és gyalázat soha, soha többé.
             Jak 1,25 - De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.
            1Pt 2,16 - mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái.

Textus: János 12, 24:   Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.

Idézem Antonie de Saint Exuperyt, a Kisherceg íróját: "Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie.
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, melyek révén növekedünk és érlelődünk."
     

A szabadság mindig beszédtéma és cselekedet tárgya emberi világunkban. Van, aki Istenben leli meg szabadságát, mások szerint a szabadság, ha váratlanul és ritkán meg is adatik, csak a jelenben, a pillanatban lehetséges.

Szabadnak lenni nem azt jelenti, hogy az ember hatalmas és gazdag és nincs semmilyen felelőssége, hogy sokra tartják vagy, hogy nincsenek kötelezettségei.

Akkor szabad az ember, ha szeretni képes. Ha úgy tud szeretni valakit, valamit, hogy ha csak egy pillanatra is, meg tud feledkezni önmagáról, az szabad.

      Úgy szeretni a hazát, hogy még önmagáról is meg tudjon feledkezni, saját érdekéről tudjon lemondani a haza érdekében, ez jelenti a szabadságot.

      Ez egy olyan érzés, mely képessé tesz bennünket arra, hogy önmagunk, kicsinyes emberi mivoltunk fölé emelkedjünk. Ezért hát áldozatot kell hozni. Ha az önzés nem hal el bennünk, önzésünk rabszolgájává válunk,  szabadság termését csak az önzés elhalása hozza meg.

K.T. valahol ebben a gondolatban kell keresnünk az 1848-as szabadságharc lényegét. Ezért emlékezünk és szenteljük minden Március 15-ét a szabadság ünnepének. Igazi közösségi ünnep ez, szolidaritást teremtő és érzelmeket megmozgató.

Március 15. ebből a szempontból nem múlik el soha, mindig itt fog élni szíveinkben, és merjük remélni, hogy az utókoréban is.

„… mindazt, amit egykor Isten népével cselekedett, úgy tekintjük, hogy velünk tette…” – jegyezte meg Bonhoeffer német teológus a zsoltárokkal kapcsolatban. Az idézet folytatódik, de hagyjuk egy pillanatra így, félbetörve, eredeti környezetéből kiragadva, s nézzünk úgy erre a félmondatra, mintha a történelmi emlékezéseink titkát rejtené magában: amiért évről évre meghallgatjuk ugyanazokat a hazafias verseket. Amiért újra meg újra feltűzzük a kokárdát. Amiért elmegyünk egy koszorúzásra és meghallgatjuk, vagy éppenséggel elmondjuk, amit annyiszor elmondtak már előttünk.

Ebben a tekintetben elődeink történetében egy kicsit mi is benne vagyunk. Ha másként nem, akkor úgy, mint akiknek az életkörülményeihez, szokásaihoz, sőt hitéhez és egyházához is az elődök nagymértékben hozzájárultak. Örökösökként ezért meg kell emlékeznünk róluk, s azokról az eseményekről is, amelyek legnagyobb mértékben befolyásolták életüket. Ebben benne van az is: ha elődeink sorsa másképpen alakult volna, a mi sorsunk is minden bizonnyal jelenleg más lenne. Elődeink elhaltak a szabadságért és mi vagyunk a terméseik.

A mi távlatunkból talán már azokat az összefüggéseket is meglátjuk, amiket ők bennük forgolódva nem vehettek észre. És ugyanígy fognak unokáink is sok mindent érteni a mi világunkból, amit egyelőre mi még csak homályosan, vagy sehogyan sem látunk.

És talán éppen ez az, ami a történelmi ünnepeink lényege kell hogy  legyen: mit tanulhatunk az elődök történetéből? Ezért kell nem csupán szép, de hasznos emlékezéseket rendezni. Ezért kell párbeszédre késztessen azzal a korral és eszmével, amit felidézünk  Mert mindent, amit Isten egykor népével cselekedett, úgy tekintjük, hogy velünk tette,  s amit népünkkel tett, úgy tekintjük, hogy velünk tette, amennyiben megvalljuk velük való közösségünket.
Hogyan vallhatjuk meg? Hát emlékezzünk.

Emlékezzünk két unitárius szabadságharcosunkra: a tordai Szigethy Csehi Miklósra, akit Orbán Balázs a hősök hősének nevezett, hiszen egész tevékenysége összefonódott a 11. honvédzászlóalj dicsőségével. 1848. áprilisában a csatatéren szerzett érdemei elismeréséért a III.  osztályú érdemjellel tüntették ki.
         Nem egyedül ment a csatatérre. Ugyancsak Orbán Balázs írta:  „Az apát megtisztelik a jeles fiúk, de a jeles apa is fényt áraszt a kitűnő fiakra; ezt alkalmazhatjuk id. tordai Szihethy Csehi Sándorra, aki az 1848-49. évi szabadságharcunk alatt nemcsak két hőst állított csatasorba két jeles fiában, hanem ő maga is példát adólag ment elől a hazafias kötelesség teljesítésében”.

Szigethy Csehi Miklós nyolc  évet töltött fogságban a szabadságharc leverése után. Életrajzában  a következőket írja: Mit írjak még magamról? Tiszta lelkiismerettel csak azt mondhatom, hogy akármily állásba helyezett sorsom, mindig a legőszintébb hazafiság és hű kötelességérzet volt rugója cselekedeteimnek. Fő feladatomnak tekintettem mindig szeretett hazám és nemzetem ügyét tehetségem szerint szolgálni. Egész életemben szerény ember voltam, talán igenis az.  Ami keveset tudok, azt sohasem fitogtattam. Hízelegni, csúszni, mászni nem tudok. Jártam és járok mindig az egyenes úton. Kolozsvár, 1888 január 2. Szihethy Csehi Miklós ezredes.

A második unitárius, aki szintén túlélte a szabadságharcot, az a szentgericei Jakab Elek történész,  író és publicista  volt. Rengeteget írt és közölt, ahogyan ő is vallja: azért írok, mert meg vagyok győződve, hogy az ügynek vele többet használok, mit magamnak. Agyagfalván a Kossuth-huszárezred honvédjeként van jelen,  Bem táborában a piskii győzelem után hadnaggyá, majd 1849. április végén Temesvár alatt főhadnaggyá léptették elő és őt is a III. osztályú érdemjellel tüntették ki.
            A fegyverletétel után egy évig volt fogoly, azután házi őrizetre ítélték szülőfalujában. 1853-tól cikkeivel újra bekapcsolódik a szellemi életbe.   Jakab Elek, mint honvéd és író, karddal és tollal vett részt a szabadságharcban.  Maradandó munkája, hogy megörökítette írásban a történteket, tárgyilagosan mutatva be az eseményeket.  Ezzel téve eleget Bem tábornok, fegyverletételt megelőző napon mondott felhívásának:  tartsák fenn magukat a jövő számára, akik a tollal bánni tudnak,  írják le majd harcainkat, s nemzetük súlyos megpróbáltatását utódaik számára a késő kor tanúsága végett.

Visszaemlékezésének utolsó oldalain összegzi az 1848-49-es események tanulságait.  Amikor viszont azt írja, hogy „a bécsi Camarilla elébb a magyar conservativeket akarta reakcióra bírni, de ezek hazafi érzülete ellenállott. Azután a nemzetiségeket izgatták fel” félreérthetetlenül leleplezi a bécsi udvar Divide et impera – oszd meg és uralkodj - politikai jelszavát.

      Nyirő József szavaival folytatom:  „Régi idők kopjafái alatt alussza álmát az én népem, mohos temetőkben vadvirággal takart padmolyos sírokban, szép madárszó mellett. Egy az élet a föld fölött és a föld alatt. És adjunk életet az életnek itt a föld fölött. Budapesttől Segesvárig, Temesvártól Világosig, életet a föld fölött, hogy nyugalmunk legyen a föld alatt. „

Mi emlékezünk és ezen elődeinktől vesszük a példát és az eszményképet.
Az erősítés ott van a tetteikben, a cselekedeteikben.
Abban a gondolatban, hogy ha a mag el nem hal, nem hoz termést.
Ők elhaltak, meghozva áldozatuk a szabadság termését.

Találó a gondolat e Húsvét felé vezető úton, amikor Jézus is életét adja, testileg elhal, hogy lélekben feltámadjon és még erőteljesebben jelen legyen életünkben, világunkban, közöttünk.

Mint ahogyan a szabadságért halt elődeink is velünk vannak, biztatnak és éltetik bennünk is a szabadság eszméjét.  Ámen! 

Összeállította  Léta Sándor

Felhasznált anyag: az Interneten talált gondolatok a szabadságról, valamint A Szent szabadság  oltalmában c. könyv az 1848-as szabadságharcban rész vett erdélyi unitáriusokról.