Újesztendő első vasárnapja 2004.

Lekció: Lk 9,23-27

Textus: Jn 7,4

Régi szokás, hogy az újesztendő első napjaiban boldog új évet kívánunk egymásnak. Ez egy csodálatos emberi megnyilvánulás, amely egyben kifejezésre juttatja azt a gondolatot is, hogy amit magunknak akarunk, azt kívánjuk embertársainknak is. Ma én eltérek ettől a megszokástól, és nem csak kívánni szeretnék boldog új évet, hanem azt hangsúlyoznám ki, hogy a jókívánságnál sokkal többet adjunk egymásnak. Ne csak kívánjunk, hanem egyszerűen csináljunk is egy boldog újévet magunknak és másoknak.

A kérdés az, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy boldoggá tegyük az előttünk álló évet?

Ha sok pénzem lenne, vagy valamilyen mesebeli terülj-terülj asztalkám lenne a tulajdonomban, vagy kiapadhatatlan kincses ládám, akkor könnyebb lenne jót cselekednem. Ha föltalálhatnám az eddigi gyógyíthatatlan betegségekre a gyógyszert, mely megszüntethetné a betegséget, akkor lehet, valóban boldoggá tehetnék sokakat. Ha lenne olyan gyógyír a birtokomban, mely minden testi-lelki betegségnek véget vetne, reális lenne ez új évi elhatározásom. Ha valamilyen különleges varázserővel rendelkezném, mely ki tudna oltani az emberi szívekből minden gyűlöletet, irigységet, a zsarnokság gyilkos tüzét, akkor szebb lenne az emberi élet. Ám, sajnos egyikünk sem rendelkezik ilyen adottságokkal, képességekkel. Ha pedig ez a helyezet, hogyan csináljunk egy boldogabb újévet? Ez egy szép álom, de nem egy megvalósítható életprogram- vélik sokan, azért, mert azt hiszik, hogy csak kiemelkedő, nagy és csodálatos dolgokkal lehet valamit elérni. Én azt mondom: nem igaz ez! Sokkal gazdagabbak vagyunk, mint gondolnánk Titkos varázserővel rendelkezünk, és hatalmunkban áll betegeket gyógyítani, szenvedőket vigasztalni, gyűlölködőket kibékíteni. Ne kívánjunk, hanem csináljunk egy boldog újévet!

Sokszor nagyon kevés is elegendő ahhoz, hogy jót tegyünk, csak sokszor nem tudjuk, hogy bennünk is megvan ez a képesség. Példát véve Jézustól, és szemünk előtt tartva példázatait: minden kezdet kicsinyből indul ki és növekszik naggyá: ismerjük a mustármag és a kovász példázatát. Kicsiny kezdetből lesz a nagy eredmény!

Reményik Sándor : Csendes csodák c. verséből idézek :

Ne várd, hogy a föld meghasadjon

És tűz nyelje el Sodomát.

A mindennap kicsiny csodái

Nagyobb és titkosabb csodák.

………………..

Ne várj nagy dolgot életedben,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák,

Rajtuk át Isten szól: jövök!

Ezek az apró csodák, tettek aranynál is többet érő jótettek, amelyek a szerető szívből pattannak ki, hogy másokat is segítsenek, figyelmeztessenek.

Lehet, hogy reggel rosszkedvűen ébredsz vagy munkahelyeden felbosszantanak? Mikor este hazaérsz, mindenki leolvashatja arcodról rossz hangulatodat. Ám te gondolkodni kezdesz: nem azért vagyok apa és férj, anya és feleség, hogy elrontsam családom hangulatát! Nem gyertyaoltónak küldettem, hanem gyertyagyújtónak. Legyőzöm magam, a munkahelyen hagyom a sérelmeimet, és otthon mosolyogni fogok. És mennyi fény, mennyi öröm lehet egyetlen mosolyban!

Találkozol valakivel, és mesélni kezdi ügyes-bajos dolgait. Talán jelentéktelennek tűnnek panaszai, de ő fontosnak tartja ezeket. A legszívesebben elmenekülnél, vagy elutasítanád, de nem teszed: türelmesen végighallgatod és ez a meghallgatás is szeretet….

Így sorolhatnám fel azt a tengernyi lehetőséget, amellyel szebbé, boldogabbá tehetjük mások életét. Ezért ne csak kívánjunk, hanem csináljunk is egy boldog újévet, észrevéve ezeket az áldott lehetőségeket….

Gondolataimhoz legtalálóbbnak Reményik Sándornak egy másik versét tartom: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,

lépcső, min felhalad valaki más,

ekevas, mely mélyen a földbe ás,

ám a kalász nem az ő érdeme.

Legyek a szél, mely hordja a magot,

de szirmát ki nem bontja a virágnak,

s az emberek, mikor a mezőn járnak,

a virágban hadd gyönyörködjenek.

Legyek a kendő, mely mindig enyhet ad.

A kéz legyek, mely váltig simogat,

legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

Legyek a fáradt pillákon az álom.

Legyek a délibáb, mely megjelen

és nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,

legyek a délibáb a rónaságon.

Legyek a vén föld fekete szívéből

egy mély sóhajtás fel a magas égig,

legyek a drót, min üzenet megy végig,

és cseréljenek ki, ha elszakadtam.

Sok lélek alatt legyek a tutaj,

egyszerű, durván összerótt ladik,

mit a tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,

míg le nem teszi a művész a vonót.

K.T. az idő rohan, milyen gyorsan tovaszállt az elmúlt esztendő! Az idő szorításában élünk, minden perc drága, ne halasszuk holnapra, amit még ma megtehetünk. Nem vigasztalhat az sem, hogy a jövő esztendő egy nappal hosszabb lesz az elmúltnál; az sem vigasztalhat, amit a tudósok megállapítottak, hogy a földünk forgása egyre lassul és 13 év alatt tíz másodperccel csökken a forgási sebessége, s így a napok egyre nyúlnak. Ez sem sokat ér, ha tovatűnő éveink tartalmatlanul hullnak a múlt sírgödrébe. Mit ér a drága idő, ha semmittevésre, vagy bűnös életre tékozoljuk? Ha a szavainkat, ígéreteinket, jókívánságainkat nem követi tett és jó cselekedet?

Azt mondják: egy ember akkor lépi át az öregség küszöbét, amikor múltjába temetkezik. A fiatalság jellemzője, hogy a jövő felé fordul, a holnaptól várja álmainak megvalósulását. Mindkét magatartás érthető, de nem helyeselhető. Nem szabad sem a múltba, sem a jövőbe menekülni úgy, hogy elmulasszuk a jelen okos felhasználását. Fel kell ismernünk a jelen fontosságát, mert igazán csak ez a miénk. Ezt kell megragadnunk, tartalmassá tennünk azáltal, hogy igyekszünk teljességében megélni ezt a jelent. Így megszűnik az öreg és fiatal közötti különbség, mindenki annyi idős lesz, amilyen teljesen megtudja élni napjait, éveit.

Most már az a kérdés, hogy mivel tehetjük igazán értékessé, tartalmassá az előttünk álló évet? Kívánni, nagy szavakkal dobálózni a legkönnyebb, ám a cselekedet a legjobban beszélő bizonyíték.

Fel kell ismernünk ebben azt az igazságot, hogy ajándékba kapott életünket semmi sem teheti olyan értékessé, mint annak nagylelkű elajándékozása. Nézzetek a szerelmesek fénylő arcába! Vajon miért boldogak, vajon miért oly szépek? Azért mert egymásnak ajándékozzák életüket. Nézzétek az édesanyákat, akik gyermeküknek ajándékozzák minden idejüket. Milyen szépek. Gondoljatok a művészekre, amikor alkotásukkal gazdagítják a szépségek kincsestárát. Életünk sikere, értéke elsősorban önmagunk elajándékozásától függ. Csak az birtokolja valóban önmagát, aki el tudja ajándékozni éveit és életét. Ezért ők az igazi gazdagok és boldogok, akik oda tudják adni életüket másoknak.

Miben keresi a legtöbb ember élete értelmét? A birtoklásban! Birtokolni a pénzt, a hatalmat, tárgyakat, birtokolni egy másik embert. Minél többet magunkhoz ragadni a fogyasztható javakból. Ám az önzés burkába záruló fogyasztási társadalom korántsem boldog. Aki magának tartogatja életét, hamar elveszti azt. Az ember nem ember csak önmagában, másokat, pedig csak önmaga odaadásával nyerhet meg.

K.T. ez újesztendő kezdetén ilyen gondolatokkal vegyük át az örökkévalóság Urától az idő drága „pénzét”. Ezzel kell meggazdagodnunk, hogy másokat is gazdagítani tudjunk. Ha pedig nem, magunk is szegények leszünk. Nem az öröm és nem a szenvedés foglalja aranykeretbe éveinket, hanem a szeretet. Az isteni és emberi szeretet. Ennek hűséges szolgálata tehet tartalmassá egy rövid életet is, mert az elajándékozás az emberi élet egyetlen értékmérője. A halál minden evilági kincset kiragad kezünkből, csak az marad meg nekünk és másoknak is, amit elajándékozunk. Így lehet boldog az előttünk álló esztendő is.

Nincsen nagyobb és biztatóbb örömüzenet ez évelején, mint az, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelnek halált, amíg meg nem látják az Isten országát! Ámen!

Léta Sándor

(Gy.A. prédikációja és gondolata alapján)