Adventi reménység
" .. a nép reménykedve várakozott..." Lk 3,15
Térjetek meg és keresztelkedjetek meg, mert elkövetkezett e mennyek országa- ekképpen harsogott Keresztelő János hangja a Jordán folyó partján azokhoz, akik felkeresték bűnbánatukkal vagy kíváncsiságukkal. Mindenkihez volt egy jó vagy feddő szava, minden népcsoport kérdését megválaszolta, s aki vállalkozott rá, megkeresztelte, hogy ezzel készítse a Messiás útját. Mert élete értelmének az Ézsaiási jövendölés beteljesítésében látta: „Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit: minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává…”.
Programja nagy reménységet árul el: a megváltás a küszöbön áll. Előkészíti a Jézus munkáját, belesimul abba nagy alázattal, mert János úgy érzi: saruját sem méltó megoldani annak, aki eljövendő.
A prófétai lélek és szellem abból ismerhető fel - s ez nemcsak Jánosra, Jézusra, hanem minden prófétára jellemző -, hogy nem ismer félelmet az igazság kimondásában, feltétlenül bízik Istenben, s nem csak általánosságokban beszél, hanem határozottan és nyíltan megmondja, mit kell tenni a reménység beteljesülése érdekében.
Így, nem elég a megkeresztelkedés, meg kell térni, vagyis meg kell változtatni az életvitelt és gondolkozást. A farizeusokhoz így szól: ne legyetek képmutatók! A sokaságnak ezt mondja: akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és ossza meg ennivalóját másokkal. A vámszedőket így inti: semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva. A katonáknak pedig meg kell elégedniük a zsoldjukkal, nem szabad fosztogassanak, erőszakoskodjanak és raboljanak.
Ebből a történetből egy kis verstöredéket olvastam fel: „a nép reménykedve várakozott.” Ez a reménység az életüknek megváltozhatóságára vonatkozott. A nép János személyében a szabadítást kereste. Annyira igaz ember volt, annyira szépen beszélt, annyira ostorozta a gonoszt, feltöltve a szakadékokat és lerombolva a hegyeket ember és ember között, hogy azon gondolkoztak: vajon ő- e a Krisztus?
A reménység az élet vándorbotja- ezt a megkopásig hallottuk már, de igaz. Nemcsak életünkben tapasztaltuk meg igazságát, de a Biblia is hoz pár példát arra, hogyan vártak az emberek reménységgel.
- Noé 7 napig várakozott reménységgel a bárkából elröpített galamb után, hogy az szárazföldet találjon.
- A nép az ajtóban várt nagy reménységgel, míg Mózes és Áron a fáraónál a szabadulás lehetőségét kereste.
- A nép negyven napig várt a Hóreb hegy lábánál, hogy visszatérjen hozzájuk Mózes, magával hozva az Istennel kötött szövetség alapját és zálogát: a Tízparancsolatot.
- Jób így kiált fel szenvedésében: honnan vegyek erőt a várakozásra? Istennél van reménységem!
Sokszor kellett csalódnia a szövetség népének, de megmaradását a mindig ébren tartott reménység tette lehetővé.
Persze, a reménység sokszor „csalfa”, s nem teljesül be. Ez történt itt is. Keresztelő János nyíltan megmondja: én nem ámítalak titeket, nem vagyok a Krisztus, csak az, aki előkészíti az útját. Reménységeteket ne belém vessétek, hanem őbelé. Térjetek meg, ahogy tanítottam, tartsatok bűnbánatot, úgy várjátok őt. S a nép reménye Jézus felé fordult.
Testvéreim! Két héttel ezelőtt különös reménység lázában éltünk, összefogásra, biztonságra, szabadulásra várva. Mint ahogy a nép reménysége Keresztelő Jánosban testesült meg, úgy testesült meg a miénk a megfelelő európai képviselet megválasztásában. És lám, ez igenis bebizonyította, hogy habár sokszor csalódnunk kell, most beteljesültek váradalmaink, s magyar képviselőink igenis ott lesznek, ahol lenniük kell. Bebizonyosodott, hogy a reménységnek soha nem szabad elfogynia. Ha sokszor csalódnunk is kell, de néha, amikor igazán remélünk és akarunk, akkor reményeink, álmaink beteljesülhetnek.
Bizony, hogy igaza van a Példabeszédeknek: a hosszú várakozás beteggé teszi a szívet, s jó érezni, hogy a beteljesült kívánság az élet fája, és Isten mindig erőt ad ehhez.
Most a mi reménységünk karácsony felé fordul. A csillag felé, amely felragyogott napkeleten, s amely felé haladva, amit az adventben szem előtt tartva, jól készülhetünk fel az ünnepre. A mi reménységünk tárgya: mindannak gazdag átélése, amit jelent a karácsony, a Jézus születése: békesség, szeretet, szabadság.
A mai adventben Keresztelőtől tanulunk: egyengessétek az Úr útját! A közöttünk lévő halmokat, hegyeket el kell simítani, a szakadékokat betölteni, a görbe utat egyenessé, a göröngyöset pedig simává kell tenni. Bűnbánatot kell tartani, egymással megbékélni. Ez nem a más dolga, hanem a miénk. Így kell felkészülnünk a legszebb ünnepre, a kis Jézussal való találkozásra. Mert nem elég a reménység, tenni is kell megvalósulásáért!
A mai evangélium, s a sorozatos csalódásaink arra tanítanak, hogy minden apró reménység-lángocska, egy igazi nagy tűzben talál létjogosultságot: abban, amely közösen, Istenben keresi megvalósulását. Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek. Isten akarata, igazsága teljesülni fog.
Ezekkel a gondolatokkal tegyünk néhány lépést a betlehemi csillag vezetésével ama rongyos istálló felé, s Istenbe vetett reménységgel keressük az Úrral való találkozást. Ámen.
Lőrinczi Lajos
2007. advent