Karácsonyi ágenda- Lk 2,15

Az úrvacsora kizárólag a felnőtt Jézushoz kapcsolódik. Nem a gyermekhez, nem a betlehemi kisdedhez, hanem a prófétához, a názáreti mesterhez. Ahhoz, aki élete utolsó nagy eseményeként, ezzel a szertartással végképp magához kapcsolta a tanítványait és lehetőséget teremtett arra, hogy a mindenkori tanítványai méltó képen emlékezzenek meg róla.

         Mégis, karácsonykor nem tudunk úrvacsorát venni anélkül, hogy ne a kicsi Jézusra gondoljunk, s ne a csodás történetben keressük a lelki táplálékot.

         Ez nem csoda, hiszen a születés története és az úrvacsora egy lényegből táplálkozik, s ez nem más, mint a megváltó személyébe elültetett isteni rendeltetés, küldetés. Jézus születése, élete és halála nem választható el egymástól. Ezért is mondjuk, hogy az úrvacsora a Jézus életére, halálára és tanítására emlékeztető szertartás. Nem választható el, mert annak minden mozzanatában az Istentől való eredés, s a nagy cél: a szeretetre való elvezetés ismerhető fel.

         Mint a mágnes, úgy vonzza magához Jézus isteni szeretettől átitatott személyisége az embereket.

         Már a bölcsője körül áhítattal állnak a buta állatok. A pásztorok mindent hagyva kiáltanak fel: Menjünk el mind betlehemig! A három bölcsek ki tudja milyen viszontagságokon keresztül, minden átgázolva, lelkesen jönnek, csakhogy láthassák a megszületett Üdvözítőt.

         És a felnőtt, prófétává lett Jézus is vonzza a tömegeket. Híva vagy hívatlanul jönnek a sánták, vakok, beteg emberek, a szülők, az elveszettek, a bűnösök: csakhogy rájuk tegye a kezét. Egy szavára elhagyják hálójukat, vámszedő asztalukat, munkájukat, s mindenüket, ami addig mindennél fontosabb volt, a tanítványai. Jön a gazdag ifjú, Nikodémus, a bűnös asszony, a százados, ezrek és ezrek.

Miért? Mert Jézusnak nem lehet ellenállni. Mert Jézus attól jött, aki maga a szeretet. Mert Jézus maga a jóság, a cselekvő szeretet. Ő, aki lehajol a szegényhez, az árvához, a beteghez, a megvetetthez. Lehajol és felemeli. Mert egy sem veszhet el a kicsinyek közül!

S az úrvacsora középpontjában is ez a Jézus áll. Legyen az képzeletünkben szendergő kisded vagy a nagy Próféta. Az a Jézus, aki magából megnyugvást, békességet, szeretet áraszt. Az a Jézus, ki adni akar. Aki nem nézi, ki vagy, milyen vagy, csak megajándékoz szeretetével, a megváltás lehetőségével. Adja kenyerét, borát, teste és vére jelképeit.

Testvéreim! Jöjjetek, most, ki megfáradtatok, tiszták és tisztátalanok, gyászolók és örvendezők! Jöjjetek, menjünk el mind Betlehemig! Ne álljunk meg félúton, ne tétovázzunk! Merítsük meg magunkat a szeretet medencéjében! Vegyük magunkhoz a szeretet kenyerét és borát! És hadd legyen általa isteni örömünk, lélekig hatoló, cselekvő szeretetre buzdító! Ámen.

Lőrinczi Lajos

2007. december