Gyermekek karácsonyfa ünnepélye 2006. december 24-én, ünnep szombatján, melyet az úrasztala mellől mondtam el, és a gyermekeket  magam mellett, az úrasztala köré ültettem le.

 

Lekció:  Mt 10, 40-42:

40.  Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.

41. Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi;

42. És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát.

Mt  25, 35-36:

35.  Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

36.  Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.

 

 

Ima

Miatyánk – közösen a gyerekekkel és a templomi gyülekezettel

 

Textus:  

Lk 2,1-7 – születés - jászol

Mt 2,10-11 – napkeleti bölcsek

 

Beszéd:

 

Kedves Testvéreim.

A várakozás utolsó pillanatait éljük. Érezzük, hogy közel van a beteljesedés ideje. Nagyon készültünk, hogy ebben az évben is megérkezzen a Karácsony és boldogsággal töltsön el mindannyiunkat.

Kedves gyerekek:

            Gondolom ti is nagyon vártátok karácsony ünnepét. Nemcsak azért, hogy újból megszülessen a kis Jézus, hanem azért is, hogy sok sok ajándékot hozzon az angyal.

-         Írtatok levelet az angyalnak? Megírtátok, hogy mit szeretnétek kapni karácsonyra?

-         És azt megírtátok az angyalkának, hogy testvéreiteknek vagy szüleiteknek mit hozzon az angyal? Gondoltatok rájuk is?

 

Karácsony akkor lesz szép ha beteljesíti várakozásainkat.  Ez pedig sokszor nem úgy történik ahogyan mi elképzeljük. De ezért nem szabad, hogy kiábránduljunk, és szomorúak legyünk.

 

Éppen ezért egy mesét szeretnék elmondani nektek, hogy lássátok: miként teljesedik be a várakozás, akkor is amikor úgy látjuk, úgy érezzük, hogy hiába vártunk.

 

Pánov bácsi története … (LEV TOLSZTOJ: PÁNOV BÁCSI KARÁCSONYA  lerövidítve)

Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester.
Mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket.

Az öreg cipészmester boldog volt. Kicsiny, kerek szemüvege mögött megbújt szeméből mindig vidám fény sugárzott. Szeretett énekelni, szívesen fütyörészett, és az utcán mindig jókedvűen köszöntötte ismerőseit.
Ezen a napon azonban másként alakultak a dolgok. Karácsony előestéje volt, családi ünnep, amikor együtt van a család, csak neki kell egyedül töltenie ezt az estét.
Szomorúan egy nagyot sóhajtott, meggyújtotta az olajlámpát, oda-sétált a magas polchoz, és leemelt róla egy régi, megsárgult könyvet, majd kényelmesen helyet foglalva nagy fonott székében olvasáshoz kezdett.

A történet karácsonyról szólt. Arról, hogy egy Jézus nevű kisfiú nem meleg szobában született, hanem istállóban, mivel szülei nem kaptak szállást a vendégfogadóban.
,,Lám, lám" - dünnyögte Pánov bácsi a bajszát pödörgetve. ,,Ha ide jöttek volna, nálam megalhattak volna. Betakartam volna a kisgyermeket fércpaplanommal, és eljátszadoztam volna vele."
            Tovább olvasott: a három gazdag emberről olvasott, akik sivatagokon keresztül utazva vitték ajándékaikat - aranyat és illatos fűszereket - a kisded Jézusnak.
,,Édes Istenem... - tört fel belőle a szó -, de hisz ha eljönne hozzám Jézus, nem tudnék mit adni neki!"

Aztán hirtelen elmosolyodott, szemében ismét ott bújkált a vidám fény, fölkelt az asztaltól, odalépett a magas polchoz, és leemelt róla egy spárgával átkötözött, poros dobozt. Felnyitotta s kivett belőle egy pár apró cipőt. Ez a két kis cipő volt élete legjobb munkája.
,,Ezeket adnám neki, ha eljönne hozzám látogatóba" - mondta határozottan, majd visszahelyezte őket a polcra, ő maga pedig ismét helyet foglalt fonott székében, és sóhajtva hajolt könyve fölé.
            Lassan belealudt a tűz mellett a meleg szobában. Egyszer csak azt vette észre, hogy valaki szólítja: ,,Pánov bácsi!" Az öregember felpattant székéből. Szürke bajsza remegett, amikor megkérdezte: ,,Ki az? Ki van itt?" Senkit sem látott, mégis úgy érezte, rajta kívül még valaki van a szobában.
,,Pánov bácsi" - szólt ismét a hang. ,,Azt szeretnéd, hogy meglátogassalak. Ajándékot akarsz adni nekem. Holnap erre fogok járni, és találkozni fogsz velem! De vigyázz! Nem fogom megmondani, ki vagyok! Neked kell felismerned engem!"

Ismét csend telepedett a szobára. Pánov bácsi a szemét dörzsölgette, de nem látott senkit.

,,Ez csak Ő lehetett" - dünnyögte bajsza alatt az öreg cipészmester. ,,Ez Jézus volt. És ha csupán álom volt az egész? Akkor is... Egész nap várni fogom és remélni, hogy meglátogat engem. De hogyan ismerem majd fel? Hisz nem maradt mindörökre kisded. Férfi lett belőle, azóta megnőtt"

Pánov bácsi nem feküdt le ezen az éjszakán. Fonott székében ült, szemben az ablakkal. Éberen figyelte, mikor köszönt be a hajnal.  Reggel befűtött a tűzhelybe, föltette a jókora adag kávét, de fél szemmel állandóan az ablakot figyelte, nehogy a várva várt látogatója észrevétlenül továbbmenjen.
            Végre megjelent valaki. Egy közeledő emberalak volt kivehető az utca végén.  Talán éppen Jézus érkezik, gondolta magában izgatottan. Aztán kiábrándulva visszalépett az ablaktól. Nem Jézus volt az, csak a minden héten errefelé járó öreg utcaseprő haladt háztól házig talicskájával és seprűjével.
Pánov bácsi rosszkedvűen bámult ki az utcára. Pánov bácsi hirtelen megsajnálta: a szerencsétlen ember szemmel láthatóan nagyon fázott, és ráadásul éppen karácsony előtti napon kellett dolgoznia.
Behívta és megkínálta kávéval. 

Az utcaseprő elment és megjelentek az első járókelők. Sokan köszöntek Pánov bácsinak, aki cipészműhelye ajtajában állt.  Ő pedig nyájasan viszonozta a köszöntést, azonban senkit sem állított meg. Hisz mindannyukat ismerte. Akire ő várt, az nem falubelije.
Éppen vissza akart térni szobácskájába, amikor valaki fölkeltette a figyelmét. Egy fiatalasszony botorkált a házak tövében. Karjaiban kisgyermeket tartott.
Már-már elhaladt a cipészmű-hely előtt, amikor Pánov bácsi megszólította:
,,Jó napot, fiatalasszony! Gyertek be, melegedjetek fel egy kicsit nálam!"

,,Köszönöm, nagyon kedves magától" - mondta a fiatalasszonyka, miközben belépett a cipészműhelybe.
Pánov bácsi azonban csak vállat vont. ,,Semmiség" - felelte.

Érdeklődött, hogy merre mennek. Beszélgettek.  A kisfiúnak tejet melegítette és közben észrevette, hogy nincsen cipőcskéje.

És Pánov bácsi agyát erősen ostromolni kezdte egy gondolat. Megpróbált nem figyelni rá, de a gondolat csak nem hagyta békén. Végül is felállt, s megint levette a polcról azt a dobozt, amelyben élete legszebb művét - a két kis gyermekcipőt - tartotta. Felpróbálta őket a kisded lábacskájára, és azok furcsa módon tökéletesen megfeleltek neki.
,,Hát akkor, használja őket egészséggel!" - mondta gyengéden. A fiatalasszony nem tudta elrejteni örömét. ,,Hogyan hálálhatnám meg jóságát?" - kérdezte örömtől reszkető hangon.
Pánov bácsi azonban nem is figyelt rá. Megint az ablaknál állt, s az utcát nézte árgus szemmel. Remélem, gondolta, nem haladt el Jézus, miközben én a gyermeket etettem.
           Elmentek. Pánov bácsi becsukta utánuk az ajtót. Múltak az órák, az emberek jöttek-mentek az utcán. Pánov bácsi figyelmesen fürkészte az arcokat, ám Jézus nem volt közöttük.

     Lassan szorongás vett erőt rajta. Lehet, hogy Jézus már elhaladt erre, csak ő nem ismerte fel! Lehet, hogy éppen akkor haladt el az ablak előtt, amikor ő egy pillanatra elfordította tekintetét, vagy fölkelt megpiszkálni a tüzet! Nem volt türelme a fonott székében ülni, fölkelt, megint kiállt az ajtó elé.
Különféle emberek jártak az utcán: gyermekek és öregek, koldusok és nagymamák, jókedvű és komor arcú emberek. Egyesekre Pánov bácsi rámosolygott, másoknak biccentett, a koldusoknak pénzt vagy kenyérszeletet adott.

De Jézus csak nem érkezett meg.
Amikor beesteledett, Pánov bácsi elveszítette minden reményét. Szomorúan gyújtotta meg lámpáját, rakott a tűzre, és készített magának vacsorát.
            Utána elővette könyvét, beletelepedett nagy fonott székébe, de szíve túlságosan bánatos volt, szeme túl fáradt ahhoz, hogy olvasni tudjon.
            ,,Csak álom volt az egész" - motyogta bánatosan. ,,Pedig nagyon akartam hinni benne. Nagyon szerettem volna, hogy meglátogasson engem!"  
            Egyszerre, mintha megváltozott volna a szoba. Könnyein át Pánov bácsi menetelő ember-áradatot vélt felfedezni kicsiny műhelyében.
            Ott voltak: az utcaseprő, a fiatalasszony a gyermekével és mind a többiek, akiket aznap látott, mindenki, akit aznap köszöntött. S ahogy elhaladtak mellette, ezt suttogták neki: ,,Hát nem láttál engem? Tényleg nem láttál engem, Pánov bácsi?"
- ,,Kik vagytok?" - kiáltott az öreg cipészmester. ,,Mondjátok meg, kik vagytok!"
Egyszerre ugyanaz a hang töltötte be a szobát, amelyet előző éjszaka is hallott, de hogy merről jött, azt Pánov bácsi most sem tudta megfejteni.
- ,,Éhes voltam, és adtál ennem. Szomjas voltam, és adtál innom. Nem volt ruhám, és felruháztál. Amikor ma segítettél az embereken, nemcsak rajtuk segítettél, velem is jót tettél."
             És megint csend telepedett Pánov bácsi szobácskájára.
Szemében a könnycseppek felszáradtak. Tiszta tekintettel szétnézett, ám senkit sem látott.
,,Lám, lám" - szólt akkor csendesen, hosszú, szürke bajszát pödörgetve. ,,Szóval mégis itt volt."
            Elgondolkodva csóválgatta a fejét, majd elmosolyodott, és kicsiny, kerek szemüvege mögött megbújt szemében ismét felvillant a megszokott, vidám fény.

 

 

Kedves gyerekek. Kedves felnőttek! Jézus itt van most is közöttünk. Minket is meglátogatott. Nem biztos, hogy látjuk őt, hogy felismerjük nyomban. Lehet, hogy csak később jövünk rá, hogy Ő volt, hogy közöttünk volt.

Tudom, hogy ti is készültetek erre a találkozásra. Ti is vártátok, és ajándékot is hoztatok. Nemcsak tárgyi ajándékot lehet neki hozni. Ti verset, éneket hoztatok szívetekben. Jertek adjátok át.

 

Felkérés a műsor megtartására:  ...

 

Karácsonyi csomagok átadása!

Csendes éj – eléneklése közösen.

 

Záró szavak:

Kedves Testvéreim!

Advent utolsó vasárnapja egy küszöb Karácsony ajtaja előtt. Hamarosan átlépjük és kívánom, hogy mindannyiunk szívében és családjában legyen áldott az ünnep. Keressük a názáreti Jézust, hogy Ő is meglátogasson minket, otthonainkat és az Ő áldásával, békességével és szeretetével tegye áldottá várakozásunkat.  Ámen.

 

Csendes ima

Hirdetések…

Áldás

Záró ének