A család a legjobb összetartó erő!

Lekció: Mt 2,7-12

Textus: Lk 2,10 Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz.

Karácsony az öröm és a család ünnepe. Kiemelten pedig az utóbbié, mert a kis Jézus születése legjobban az összetartozás érzését sugallja.

Ez idei ősszel az amerikai nagy filmmogulok tanácstalanul néztek össze. Ugyanis a közönség nem az egy kaptafára készült, rengeteg robbantgatásos, káromkodásokkal teli filmjeikre ültek be, hanem egy egyszerű dokumentumfilmre: a pingvinek menetelésére. A film attól nagyszerű, hogy az igazságot mutatja be. Dokumentumfilm.

A filmnek van pár olyan jelenete, amely a néző emlékezetében napokig élesen, pontosan megmarad, és többször újra "levetíti" önmagának. Ilyen például a pingvinek szerelmi táncát megelőző, az udvarlást bemutató képsor: a "férfi" pingvin hosszú csőrének végét óvatosan, lágyan húzza végig a kiválasztott "hölgy" puha, a pillanat varázsában megmerevedett nyakán, majd a kedves simogatást párja lehunyt szemmel viszonozza. Hasonlóan elbűvölő látvány, amikor az újszülött pingvinek apjuk melegében éledeznek, vagy amikor a fiókák járni tanulnak. Hihetetlenül érdekes, ahogy a több ezer példány egymás mögött, precíz sorban vándorol kilométereken keresztül. S szintén bájos, amikor a képsorok a "pingvincsaládot" mutatják, amikor az anya először pillantja meg az apa által kikeltett fiókát.

Nem robbantanak ebben a filmben. Nem üvöltöznek, és nem káromkodnak. A családcentrikus pingvinekről szól, pontosabban arról, ahogy évezredek óta minden télen a Föld legzordabb helyén, az Antarktisz jégsivatagában egy igazán figyelemre méltó utazás veszi kezdetét. A császárpingvinek ezrei hagyják el a biztonságot nyújtó óceánt és a fagyott földön kúszva indulnak hosszú útjukra a kontinens sivár, szélsőséges és semmilyen életnek nem kedvező belseje felé. Szabályos sorban menetelnek, hófúvástól elvakítva, szélviharral küzdve. Eltökélten, hajthatatlanul, a szaporodás erős vágyától vezérelve törekednek arra, hogy biztosítsák a fajuk fennmaradását.

Az ösztöneik által vezetve biztosan haladnak megszokott párzási helyükre, ahol monogám párok alakulnak. E párok ˝jegyességet kötnek˝, s társukhoz mindvégig hűségesek maradnak. Majd a nőstények egy-egy tojást raknak le. A fagypont alatti hőmérsékletnek és a sarki tél szörnyű megpróbáltatásainak kitéve nagy veszélyekkel néznek szembe. Amíg az anyapingvinek a kiéhezéstől fáradtan elvándorolnak a jégtáblák széleihez halászni, addig a hímek kiköltik a tojásokat.

Miután a családok újraegyesülnek a szerepek felcserélődnek: amíg az anyák a fiókákkal maradnak, addig a párjuk az éhezéstől kimerülten indul vissza a tengerhez és az élelemhez.

Az időjárás melegedésével a jégtáblák olvadni kezdenek, és a felnőttek újra és újra megteszik ezt a fáradságos utazást, több száz mérföldön át menetelnek a Föld legmostohább területén. És ez a vándorlás mindaddig tart, amíg a pingvinfiókák készen nem állnak az első bizonytalan alámerülésükre az Antarktisz mély vízébe.

E gyönyörű és megindító dokumentumfilm, amiből az új társadalmak sokat tanulhatnak, szerintem annak köszönheti nagy közönségsikerét, hogy szerencsénkre megint a hűség és a család kezd divatba jönni. Úgy érzem, hogy mind többen és többen megcsömörölnek a „mindent szabad” gondolatától és életformájától.

Ezt tükrözi társadalmunk legkritikusabban szemlélődő rétegeiben végzett kutatások, felmérések is. A tinédzserekről van szó, ők azok akik mindig egy kicsit torzítva, ám tisztán tükörképet adnak rólunk, felnőttekről. Amíg a múlt években, a mindenféle, modern „ketyerék” tulajdonosa volt a menő, addig az idei felmérések már azt mutatják, hogy a tini-társadalomban az a menő, akinek szerető családja van, ne adj’ Isten akinek még összeházasodott szülei is vannak, az már király.

Egy kicsit riasztónak tűnik ugyan, hogy a szeretetet és biztonságot nyújtó családi háttér ritka kincsnek számít manapság, de reméljük, hogy a következő, most felnövő nemzedék, nemcsak értékelni tudja, de meg is tudja teremteni majd jobban a szerető családot, mint jelenkori társadalmunk.

Ezért születik meg a kis Jézus minden évben, hogy a tisztességes, keresztényi értékekre irányítsa figyelmünket.

Ez a lelki élmény visszanyúlik a kereszténységet megelőző korba, amikor elődeink még természetimádók voltak. Elképzelésük szerint két legfőbb szellem, a jóság és gonoszság, a világosság és a sötétség szelleme uralta a természet világát.

Ezek örök harcban álltak egymással, és az ember sorsa is e kettő között dúló harc kimenetelétől függött. A mai ember élete is hullámzik a jó és a rossz, a világosság és a sötétség váltakozásában.

Ebbe a természet-drámába a bízó lelkünk egy reménykeltő vonást lop be. Hisszük, hogy minden jóra fordul és a világosság győz a sötétség felett. És hitünkben soha nem szégyenülünk meg. Minden esztendő December 25.-e meghozza számunkra a bizonyosságot és lelkünk ujjongó érzésekkel telik meg. A nappalok hosszabbodni kezdenek, az éjszakák rövidülni, jeléül annak, hogy a világosság mindig győz a sötétség felett, mutatva, az élet megújulását.

Kedves testvéreim. A betlehemi jászolbölcső fölé hajló anyában Máriában és az apában, Józsefben megdicsőül és kiteljesedik a család..

Máriában megdicsőült az örök anya. Megjelent az első édesanya s ezért Karácsony a legtisztább örömünnep a keresztény világ számára.

Az anyaság lényege az áldozathozatal. Nemhiába mondta Napóleon, hogy: adjátok nekem az anyákat s én megnyerem a háborút.

Nem is beszélek arról a sok küzdelemről, amit napjainkban az anyák és anyaság védelmében folytatnak. Tesszük és hangsúlyozzuk most Karácsonykor is ezt, mert hiszem és meg vagyok győződve, hogy az emberiség jobb jövője a család, és ezen belül az anyák kezébe van letéve. És nem csak. Manapság fontos a szerepcsere is, úgy amint a pingvines dokumentumfilmből meg a valós mindennapi életből tapasztalunk. Egy nemzetnek jó polgárt, egy egyháznak jó hívőt ma is a családok nevelnek, nevelhetnek, ha megadatik minden lehetőség, de ugyanilyen igaz és fájó az ellenkezője is.

A karácsonyi kép csak akkor teljes, ha az édesanya és édesapa mellett ott találjuk a gyermeket vagy gyerekeket is mint akik kiteljesítik egy mai család életét, közösségét is.

A Biblia szavai szerint: elküldte Isten az ő egyszülött fiát, amit mi unitáriusok így fejezünk ki: elküldte az első igazi gyermeket, ahhoz, hogy példaképül szolgáljon. Akinek bölcsője előtt meghajoltak a félénk pásztorok és a királyi hatalmasságok egyaránt. Ők kifejezik azt a hódolatot, gyöngéd szeretetet és reménységet, amellyel az emberek körülveszik a kis jövevény bölcsőjét.

Ennek a gyöngéd, de hatalommal rendelkező szeretetnek volt a kifejezője és megtestesítője Jézus egész élete. Egy csodálatos bizonyságtétel: Úgy ismerjük Jézust mint nagy életszeretőt. Hiszen ő mondta: azért jöttem, hogy életetek legyen.

És mindenek felett ő a legnagyobb gyermek-szerető is. Az élet elesettjeinek és a gyermekeknek a barátja. Mert ez a két csoport szorul leginkább a jóindulatú támogatásra. Az egyik lelkét meg kell tisztítani s Istenhez emelni, a másikét megtartani fehér ártatlanságában. Ezeket hívja magához: engedjétek hozzám a kisdedeket, mert ilyeneké Istennek országa.

És még egy gondolatot emelek ki, ami közel áll székely-magyar lelkületünkhöz. Jézust egy egyszerű asszony szülte, egy egyszerű családba, ahol az édesapa ácsmester volt. Durva daróc ruha takarta be finom, kis puha testét. De gondolata fenségesebben szárnyalt a császárokénál, mélyebben szántott a tudósokénál, lelke ragyogóbb volt a palotákénál, szíve tisztább a napnál, szeretete erősebb, széttéphetetlen minden anyagnál. Milyen öröm érezni, hogy durva posztó ruhában is születnek nagy lelkek, mint ahogyan népünk is adott a nemzetnek s a világnak nagy lelkeket, akik egyszerű otthonokban, családokban születtek.

S ki tudja, talán a te gyermeked az, akinek születése az egész világnak öröme lesz.

Ámen!

Léta Sándor

2005. december 26.

Budapest