2006. Karácsony első napja  +  úrvacsorai ágenda

Lekció:   Lk 2,1-7
Textus:   Lk 2,8-11 

Kedves Testvéreim.

            A karácsonyi történetben a központi helyet az öröm foglalja el. Benne van az evangéliumban, mely szerint Isten örömüzenetet küldött a pásztoroknak.

Ám az örömöt megelőzően félelem töltötte el a pásztorokat. Mi is így vagyunk: az ismeretlentől félni szoktunk. Vajon hogy lesz, mint lesz. Valahogyan a pásztorok is így érezhettek, amikor megjelent előttük az Úr angyala. 

Az angyal nyomban ezt mondta: ne féljetek! Nem azzal kezdte tehát, hogy nagy örömöt hirdetek néktek…

            Azóta sem változott semmit a világ: minden nagy változást, eseményt ilyen és ehhez hasonló szavakkal vezetnek be. Például: a napjainkban bevezetett úgynevezett reformokat is ilyen szavakkal vezette be a miniszterelnök: Nem kell félni, nem fog fájni! És valóban, az embereknek a félelme kezd eltünedezni, mert most ünnepek előtt szinte mindet felvásároltak. Sokan még az áruhiteltől sem riadnak vissza, csak azt tartják szem előtt, hogy a kívánt cikk azonnal a birtokukba jusson.

Egy kérdés fogalmazódik meg bennünk: követi-e majd a nem félést az az öröm, ami Jézus születésének angyali örömüzenetét követte?

A bibliai történet is mintegy előképe a mindenkori karácsonyoknak. Jóllehet karácsonykor ott volt az öröm, de többé – kevésbé ott lapult előtte a félelem is.

Ennek igazolására nem kell túl messzire menni a történelemben. Elég ha egy emberöltönyi időre megyünk vissza.

1944. karácsonyán a szovjet csapatok körülzárták Budapestet, s megkezdődött a magyar főváros ostroma. Fekete István író, december 25-én a következőket írta naplójába: „Karácsony első napja. Soha ilyen karácsonyt! Szólnak az ágyúk, kerepelnek a géppuskák, és a harcok  - állítólag – még a hűvösvölgyi hadapród-iskolánál folynak …  Karácsony napja van. Békesség a földön az embereknek … Ágyúszó hörög a budai dombok mögött.”

Nehéz napok történelmünkben 1956. karácsonya is. 50 évvel ezelőtt, a vérbefojtott szabadságharc után a szörnyű megtorlás, a kivégzések borzalmas karácsonya volt, amikor az öröm helyett  rettegést és  félelmet hozott a lelkekbe.  Márai Sándor ha nem is örömet, de bátorságot, hitet és reményt próbált önteni a fájdalommal és félelemmel telt itthon-maradottakba:

„Mennyből az angyal menj sietve,

Az üszkös, fagyos Budapestre,

oda ahol az orosz tankok között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony, nincsen aranydió a fákon,

nincs más csak fagy, didergés, éhség.

Angyal vigyél hírt a csodáról …

angyal vidd meg a hírt az égből, mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor – a gyermek, a szamár, a pásztor

– az alomban a jászol mellett, ha az élet elevent ellett.

A csodát most ők is vigyázzák, leheletükkel állnak strázsát,

 mert csillag ég, hasad a hajnal, mond meg nekik – mennyből az angyal.”

Az örömüzenet most is megtalált bennünket: újra megszületett a kis Jézus. Ám most is ugyanúgy mint máskor, félelem előzte meg eljövetelét. A jelen és jövő bizonytalansága mindig aggodalommal tölt el bennünket. Hogyan fog változni, alakulni a jövendő?

Kedves Testvéreim.

            Az elmúlt héten szomorúan vettük tudomásul, hogy elhunyt Lázár Ervin író, aki itt lakott nem messze tőlünk a Ráday utcában. Aki a gyerekirodalom gyöngyszemeinek egyik alkotója volt.

            Az egyik zseniális novellájában elpanaszolja, hogy mennyire elhúzott mellette az évszázad áramvonalas, parádésan kivilágított expresszvonata.

            Írja: integettek ugyan, hogy még nyitva az ajtó, pattanjak fel gyorsan. Először is mondtam nekik, fáj a lábam. … Másodszor meg, a vonatból agresszív dezodorszag csapott ki, és mindent elárasztó bömbölő gépzene. Az elegáns pincérek bigmeket és ragadós műgyümölcsleveket szolgáltak fel, mindenki mindenkit tegezett, dúlt a nyilvános szerelem, másutt állon-rugós játékokat tanultak, és közben persze minden fülkében villogott a tévé képernyője, dőlt belőle a dezodoros, bigmekes, gépzenés, szeretkezéses hirdetések tömege. Még azt is láttam, hogy mindenre és mindenkire rá van írva, hogy mennyiért megvásárolható, tiszta képlet, nem?  Talán ugrottam volna, de már késő volt, elhúzott mellettem a jövő század szerelvénye. Ott maradtam a sötétben …

Lemaradtam.

És még mielőtt bárki is vaskalapos marhának nevezne, sietve elmondom, pontosan tudom, hogy ezen a száguldó vonaton ott érik a jövő. Ezek a rágógumis fiatalok fogják a világot megtartani. Sajnálom, hogy nem tudok beilleszkedni a világukba, hogy ennyi ellenérzés és ósdiság van bennem.”

Kedves Testvéreim. Ezek a sorok is a jelen félelméről és a jövendő reménységéről szólnak. Az más kérdés, hogy amit tapasztalunk nap mint nap el tudjuk-e fogadni, lesz-e részünk benne. Felülünk-e a jövő expresszvonatára? Kérünk-e a bömbölő zenéből, a villogó képernyőkből? Vagy reménységgel telünk el, hogy fölösleges minden félelmünk, ha fel is ülünk a vonatra, a tájban fogunk gyönyörködni, a minket körülvevő világban? Mert e száguldó, gyorsan telő időben lehet a Jézus evangéliuma alapján is élni.

A pásztorok félelme sem tartott sokáig: nosza,- mondták-  menjünk el mind Betlehemig és nézzük meg hogyan is történt az, amiről üzent nekünk az Úr. Megérezték, hogy valami rendkívüli nagy dologról van szó.

            Ha azt szeretnénk, hogy életünkből tovatűnjön a félelem és minden ember számára nagy örömet jelentsen a karácsony, akkor a karácsonyi történetből át kell vállalnunk a pásztorok szerepét. Érleljük magunkban a jövőt.

            Ady Endre: Karácsony című verse jut az eszembe:

Ha ez a szép rege igaz hitté válna,

oh de nagy boldogság szállna a világra.

És a gyarló ember, ember lenne újra.

Talizmánja lenne a szomorú útra.

Golgota nem volna ez a földi élet,

egy erő hatná át a nagy mindenséget.

Nem volna más vallás, nem volna csak ennyi:

imádni az Istent és egymást szeretni. 

Karácsonyi rege, ha valóra válna,

igazi boldogság szállna a világra…        Ámen.

Úrvacsorai ágenda

1 Jn 4,16: az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az az Istenben marad és az Isten is őbenne.

Karácsonykor Isten megnyilatkozott szeretetéről beszélünk.

Isten minden szeretet forrása, belőle árad és származik minden élő.

Egy fának olyan mély és szerteágazó gyökere van, mint amilyen a koronája ahhoz, hogy a fa életét és minden hajtását táplálni tudja.

Isten szeretete is ilyen mély és szerteágazó e világon: mindent átható és szerteágazó.

A kristálytiszta forrásvizek a föld mélyéből fakadnak a felszínre.

Isten szeretete is egy kiapadhatatlan forrás, mely atyai szeretetéből buzog fel és nemcsak a ma született Jézusban tör a felszínre, hanem minden emberi lélek a hordozója.

Nekünk, embereknek szükségünk van feltöltődésre, mert lemerülünk, mint az elem, és nem tudunk úgy világítani, azaz tevékenykedni mint szeretnénk.

Isten a forrásához hív, mint egykor a pásztorokat és a bölcseket.

Karácsony ünnepén a szeretet gyökeréhez hív, jelképesen a szeretet asztalához és ezt mondja: itt az élet kenyere és itala, jöjjetek merítsetek belőle.

Ha időnként ezt nem tesszük meg, ha nem töltjük fel magunkat, olyanokká leszünk, mint a gyökér nélküli fa, vagy mint a kiapadt forrás.  Olyanokká lennénk, mint az ihlet nélküli költő.

És megtörténhet az is testvéreim, hogy felcseréljük a lényegest, a fontost, a lényegtelennel. Mintha a fa felcserélné működési funkcióit és a levelein keresztül akarna táplálékot szívni magába, és a gyökerein hozni a virágokat.

Jöjjetek testvéreim, térjünk vissza Istenhez, teljünk meg az Ő szeretetével, hogy megmaradjunk Benne, mert Isten is csak így tud megmaradni mibennünk.

És ne csak ez ünnep alatt öltsük magunkra a szeretetet, hanem annak elmúltával is örökre benne maradjunk.

„A boldogság, amely nincs másutt, mint a szeretetben, nem abban áll elsősorban, hogy engem szeretnek, hanem abban, hogy nekem van kit szeretnem. Ez a lelke a szeretetnek.”  / Sík Sándor /

Ebből az érzésből fakadjon minden további cselekedetünk.  Ámen.

Összeállította  Léta Sándor

2006.12.25.