2006. Karácsony másodnapja   +  úrvacsorai ágenda

Lekció:   Lk 2,1-7
Textus:   Lk 2,8-10 

Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Kedves Testvéreim: Juhász Gyula Karácsony felé című verséből idéztem.

Karácsonykor, minden évben az ünnep más és más dologra irányítja figyelmünket, attól függően, hogy milyen hatások értek bennünket az utóbbi időben, milyen események irányították, befolyásolták életünket, gondolkodásunkat, érzéseinket.

            A mai karácsonyhoz például úgy érkeztünk meg, hogy társadalmi szinten egy nagyon nehéz esztendőt hagyunk magunk mögött.

A karácsonyi történetben a központi helyet az öröm foglalja el. Benne van az evangéliumban, mely szerint Isten örömüzenetet küldött a pásztoroknak.

Ám az örömöt megelőzően félelem töltötte el a pásztorokat.

Mi is így vagyunk: az ismeretlentől félni szoktunk. Vajon hogy lesz, mint lesz a jövőben? Meglesz-e jövő ilyen korra is a munkahelyünk? Egészségünk, erőnk kitart-e a jövendőben is? Vagy az egészségünk, erőnk megmarad-e ahhoz, hogy a mindennapi terheinket, feladatainkat el tudjuk látni továbbra is?

Be kell látnunk, be kell ismernünk, hogy érzünk egy kis bizonytalanságot a holnapban. Annyira felgyorsultak az események körülöttünk, hogy akár még bele is szédülhetünk. Gyakran úgy érezzük, hogy egy robogó vonaton ülünk, amelynek a célállomását még nem ismerjük.

 A pásztorok is egy bizonytalanságot érezhettek a jövőt illetően, amikor megjelent előttük az Úr angyala. 

Az angyal nyomban ezt mondta: ne féljetek! Nem azzal kezdte tehát, hogy nagy örömöt hirdetek néktek…

            Azóta sem változott semmit a világ: minden nagy változást, eseményt ilyen és ehhez hasonló szavakkal vezetnek be. Például: a napjainkban bevezetett úgynevezett reformokat, megszorító-csomagot is ilyen szavakkal vezette be a miniszterelnök: Nem kell félni, nem fog fájni!

És valóban, az embereknek a félelme kezd eltünedezni, mert most ünnepek előtt szinte mindet felvásároltak. Sokan még az áruhiteltől sem riadtak vissza, csak azt tartották szem előtt, hogy a kívánt cikk azonnal a birtokukba jusson.

Egy kérdés fogalmazódik meg bennünk: követi-e majd a nem félést az az öröm, ami Jézus születésének angyali örömüzenetét követte?

Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb!" - mondja Szophoklész Antigoné híres kardalában. Az ő korában - véljük mi, több ezer év távlatából - még csodálatos volt az ember, ha gondja, baja támadt embertársával egyszerűen elvágta a nyakát vagy mérget itatott vele, és el volt intézve az ügy. Aztán az ember társadalmi fejlődésével a hadieszközök is fejlődtek, az ember problémáit már nem szemtől szembe, hanem direkt erre a célra toborzott, kiképzett és modern hadieszközökkel jól felszerelt, feltüzelt embercsoportok egymásnak eresztésével próbálta rendezni.

Ekkor a viszályban már ártatlan milliók néztek egymással farkasszemet, jobbára nem is tudták, miért. Mert mérnökök tervezik, bankok pénzelik, fegyvergyárak részvényei gerjesztik, tábornokok pedig terepasztalon modellezik a modern háborúkat. Ma már csak megnyomják a nagy piros gombot és egy város, egy megyényi terület máris megsemmisült. Ebben már semmi csodálatos nincs, hideg, kegyetlen, kiszámított gépezet ez. A régmúlt embere mennyire humánusabb és őszintébb volt: szemtől-szembe intézték el konfliktusaikat, nézeteltéréseiket.

Az első világháború volt a modern kor első totális háborúja. Rengeteg nemzet vett részt benne, rengeteg millió áldozata volt, ekkor harcoltak először a levegőben, ekkor vetettek be először tömegpusztító fegyvereket. A verduni vérszivattyú, mustárgáz, az első tankok.

Ezzel kapcsolatban, ez adventi időszakban egy nagyon kedves filmet kezdett vetíteni az Uránia Filmszínház. Fegyverszünet Karácsonyra a film címe. A film valós történetet dolgoz fel.

1914. Karácsonyán egy berlini operaénekesnő fellépést szervez a fronton, és Karácsony estéjén elénekli a katonáknak  az Ave Maria-t.

            Az árkokba beásott, didergő, tetvektől agyoncsípett katonák, rangtól, nemzetiségtől, vallástól függetlenül szimpatikus, nyílt tekintetű fiatalemberek, ártatlan résztvevői a borzalmaknak. A háború "gazdái", a vérzivatar okozói viszont pezsgőzve, falatozva töltik idejüket a hátország fűtött kastélyaiban.

És e gyilkos hadigépezetet 1914 szentestéjén megakasztja a csoda: előmásznak a lövészárkokból a francia, a skót és a német katonák, és közösen ünnepelik a karácsonyt.

A Csendes éj lövészárokból felzendülő éteri előadásához váratlanul csatlakozik az ellenséges árokból a skót dudaszó. A lassan kiszállingózó katonák, akik a zene hatalma által egyformán átfagyott, éhező lelkű emberekké tisztulnak.

A három parancsnok megállapodott az estére szóló fegyverszünetben, az anglikán lelkész latin misét celebrált, durrantak a pezsgősdugók. A fegyverek másnap reggel is pihentek, ki-ki eltemette a saját halottait, majd egy kis foci után a németek előzékenyen meghívták a franciákat a bombázás elől saját árkukba.

 Ezek a hadigépezet által irányított katonák nagyon is átérezték Karácsony lényegét, és ezzel legyőzték a manipulációt, az egész kegyetlen és értelmetlen háborút. Pontosabban: a kis Jézus születése békét hozott, a szeretet legyőzte az ellenségeskedést.

És milyen jó lenne ha minden nap úgy viselkednénk mintha Karácsony lenne.

Ne a sok evésre-ivásra gondoljunk, hiszen akkor egész évben megfeküdt gyomorral járnánk-kelnénk, hanem a tiszta, hátsó gondolatok nélküli, feltétlen szeretet gyakorlására számítsunk. Kár, hogy az emberiség csak erre a két-három napra tud úgy-ahogy megbékülni egymással.

Ezzel kapcsolatban egy másik kedves történet jut az eszembe, egy részlet a „Feljegyzések a holtak házából” című Dosztojevszkij regényből. Mint köztudott, Dosztojevszkij 1849 és 1859 között politikai fogoly volt a cári Oroszországban. Nagyon megható ahogyan naplójában leírja a fegyencek karácsonyi készülődését. Egy pásztorjátékot szerettek volna bemutatni, ahhoz, hogy a börtönéletet elviselhetőbbé tegyék. A készülődésbe még a hiúz szemű, kegyetlen fegyencőrt is bevonták, aki mintha szelíd cicává változott volna erre a különleges alkalomra. Az  elvetemült rablógyilkosnak pedig a pásztorjáték láttán, könnybe lábad a szeme. És minden fegyenc, köztük sok közveszélyes bűnöző egy katarzison esik át a karácsonyi pásztorjátékra készülődve.

Mindezek után, ha össze kellene foglalnunk, hogy mit is jelent karácsony, nem találok más szavakat, mint amelyeket már nagy íróink és költőink elmondtak.

Ady Endre: Karácsony című verséből idézek:

De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.  
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

E két szép példázat megemlítése közben, akár a Neoton família karácsonyi dala is eszünkbe juthat: ha elmúlik Karácsony a szeretet lángja halványabban ég, de ha vigyázunk rá, nem alszik ki még….

Végül testvéreim, Wass Albert szavainak hangulatában készüljünk magunkhoz venni az úrvacsorai jegyeket:

            „Karácsony az Úr Jézus születésének napja. Egy új világnézet, egy új filozófia elindulásának napja, mely a múlt tanaival szemben meghirdette a szeretetet, mint gyógyító, jóvá tevő, sikerre vezető és boldogságot biztosító isteni erőt.

            Két ezer év telt el azóta, de az emberiség állásfoglalása a szeretet tanával szemben vajmi keveset változott.  A világ urainak tettei fölött továbbra is a gyűlölet uralkodik. Addig nem lesz békesség a földön, amíg a szeretet uralma el nem érkezik. Addig nem lesz igazság, boldogság, megelégedés ezen a földön, amíg az emberi cselekvés legfőbb mozgató ereje nem a szeretet. Mert a szeretet az egyetlen pozitív energiaforrás ezen a világon, mely jóvá tudja változtatni a rosszat, igazsággá az igazságtalanságot, békességgé a háborúságot és szabadsággá a rabságot.

            S a karácsony célja, hogy erre emlékeztessen.” 

   Ámen!

Karácsonyi ágenda: 

Kedves Testvéreim, az úrasztala mellett felolvasom:

Lk 11,28: jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és megnyugvást adok néktek.

Jn 6,35: Jézus Azt mondta nekik:  én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz,  nem szomjazik meg soha.

Az úrasztala mellett sem hangozhat el más, mint Jézus hívása. Az evangéliumok is erről írnak:  Jézus magához hívta az embereket. Jöjjetek, kövessetek engem! Bízzatok, legyen bennetek hegyeket mozgatni tudó hit! Megnyugvást találtok nálam!

Karácsonykor hív a jászolbölcső ahhoz, hogy megálljunk és rácsodálkozzunk a kisdedre, a szeretet megszületésére. A mindennapi rohanást, erre az időszakra felejtsük el. Vegyük észre egy új élet születését, és vegyük észre életünk új lehetőségeit. Mert ez idei Karácsonykor is elhangzott és elhangzik az örömüzenet.

Ez ünnepen is hív az úrnak asztala: ne légy egyedül. Van aki szeretne veled lenni, van aki meg akarja osztani eledelét, gondolatait, örömeit és bánatait. Erre a legjobb hely a mi asztalközösségünk,  a templomunk, a gyülekezetünk, itt ahol az együtt érző szívek egymásra találnak.

Jézus számára is fontos volt, hogy leüljön egy asztal mellé nemcsak barátaival, de még ellenségeivel is, az ők otthonukban. Ma is fontos ez a közösségi élet, ahol önzetlenül, szeretettel tudunk megállni felebarátainkkal szemben.

            Az ünnepnek lelket emelő, boldogságot nyújtó eseménynek kell lennie.

Ezen belül is az úrvacsora a lelki megerősödés, bizonyságtevés cselekedete, jelképe.

Ady Endre, Imádság úrvacsora előtt c. verséből idézett versekkel hívlak az úrasztala mellé!

Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy magyarul is szabad nézni,
Szabad szemekkel szabadon
Parádézni.

Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy nem kell ám fenékig inni
S kelyhed szent borából elég
Egy korty: hinni.

Ámen!

Összeállította Léta Sándor

206.12.26.