Újév első vasárnapján

Lekció:  Mt 6,25-34

Textus:  1Kor 1,10;  Eff 4,22-24

A végtelenbe futó idő egy újabb határkövét léptük át.  Hátunk mögött elmaradt még egy esztendő. És előttünk áll egy új.  Ami elmúlt azt ismerjük, nagyrészt emlékezünk is, olykor fájó szívvel, máskor pedig örömmel. Egy biztos: ami elmúlt, nem jön vissza soha többet. Tőlünk függ azonban, hogy milyen tartalommal éljük perceinket, óráinkat napjainkat, éveinket.

Soha ne bocsátkozzunk előrejelzésekbe. A mostanában oly divatos horoszkópok csak félrevezetik az embert. Mulatságunkra, otthon keressünk ki egy tavalyi évre írt horoszkópot, és mindjárt megláthatjuk a turpisságot, hogy az újságok, folyóiratok mivel mulatatnak bennünket.

Az elmúlt héten, egy 1985-ben kiadott InterpressMagazint forgattam, amelyben egy amerikai szociológus, Timothy Leary, a következőket jósolja 2005-re, arra a kérdésre, hogy mi lesz húsz év múlva. Ilyen előrejelzésekbe bocsátkozik, hogy: húsz év múlva a világ már nem fog szükséget szenvedni semmiben. Az embereknek nem feltétlen kell dolgozniuk, hiszen a legtöbb munkát robotok és számítógépek fogják helyettünk végezni. Az anyagi javak nem jelentenek majd annyit számunkra, mint manapság. Ha az embernek kilenc Porche-ja áll majd a garázsban, akkor egy idő múlva torkig lesz az egésszel, és azt mondja: vigyétek őket a fenébe innen. Egészen meg fog változni az emberek megítélése is. Nem mondhatunk már ilyet többé valakire, hogy cseléd, szolga, sőt azt sem, hogy munkás. Mi lesz hát akkor az ember? Tisztviselő, hivatalnok. A passzív szórakozás ki fog menni a divatból, mindenki arra fog törekedni, hogy ő maga műveljen, hozzon létre, adjon elő valamit. Mindenkiből pszichológus, komputerszakértő vagy filozófus lesz. A szellemi csillogás, a tanultság a bölcsesség körülbelül azt fogják majd jelenteni az életünkben, mint korábban nagyapáinknak az életében a pénz, a hatalom vagy a földbirtok. Az ember végre valóban az lesz, aminek elnevezte magát: homo sapiens, vagyis olyan szervezet, amely képes arra, hogy gondolkodjon. Remélhetőleg nagyszerűen fogunk majd gondolkodni a közeljövőben. Manapság rengeteg gondot okoz a társadalomnak a kábítószer. Húsz év múlva azonban minden bizonnyal mesterségesen előállított ideghormonok százait lehet kapni a gyógyszertárban receptre vagy recept nélkül. A narkotikumok addigra teljesen kimennek a divatból. Nem lesz ugyanis semmi értelme annak, hogy az ember tönkretegye az életét és az egészségét kábítószerekkel akkor, amikor a legkellemesebb érzéseket, szellemi tetterőt elő lehet majd hívni az ártalmatlan ideghormonok által. Az emberek sokkal értelmesebbé válnak.”

Hát, kedves testvéreim mondanom sem kell, - most 2006 első vasárnapján - hogy ez a 2005-ös évre való rálátás elszomorított, és nem azért mert a szociológus túl sokat várt volna el a közeljövő emberétől, hanem mindattól, hogy ezeket még nem valósítottuk meg, sőt szerintem társadalmilag rosszabbul állunk mint húsz évvel ezelőtt. Nőtt a válások száma, és egyre több fiatal csak úgy összeköltözik, nem divat a család, az összetartozás. Nőtt a kábítószer-használat- és most már nemcsak a fejlett világban, hanem Kelet-Európában is, szomszédunkban, Csehországban egyszerűen megrémisztő méreteket öltött. Nőtt az anyagiak utáni hajsza is, mert húsz év alatt nemhogy a szellemiek utáni vágy nőtt volna, ahogy a szociológus elképzelte, hanem kinőtte magát a fogyasztói társadalom. A könyvtárlátogatások száma csökken, nő a tévékészülékek száma.

A szociológus nem számolt azzal, hogy húsz év alatt továbbfejlődik a legnagyobb manipulátor, ami már az ő korában is létezett, de nem volt még annyira rafinált: a média, és ezen belül a televízió. Húsz év alatt kétségkívül sok jó dolog is történt, de ezzel párhuzamosan rossz irányban is haladt az emberiség. Kiszámíthatatlan, hogy melyik irány válik meghatározóvá az ember életében. Isten, a választást ránk hagyja, emberekre. Sajnos sokan megfertőződtek a materialista világnézettel, Isten és a lelki értékek látóterünk perifériájára szorultak. Az elvallástalonodó tömegek figyelme az ég felől, a föld felé fordult. Civilizációnk egyre mélyebbre süllyed az anyagban, és a fogyasztók paradicsomának eljövetelében reménykedik, pedig Jézustól, egy egészen más feladatot kaptunk, mégpedig azt, hogy Istenországát építsük.

            Az előttünk álló esztendő is csak sejtelmes körvonalakban mutatkozik csupán. Úgy állunk most, mint amikor levelet kapunk a postaládánkban. Még nem tudjuk mit tartalmaz, jót-e vagy rosszat, csak miután elolvassuk a levelet, azaz, képletesen miután megéljük ezt az évet is.

            Reményik Sándor – A postás c. költeményében nagyon jól érzékelteti, hogy milyen a küszöbön álló új esztendő :

A levelet átnyújtja, s elköszön.

S ahogy búcsúzik, mintha mondaná:

Ami benne van, ahhoz semmi közöm.

Megy, hogy a nyári port s a tél havát

Lerázhassa a szomszéd küszöbön.

Ahogy elbúcsúzik, mintha mondaná:

Nem érdekelhet egyéb engemet,

Mint utca, házszám, ajtó, emelet.

Csak kívülről látom a levelet.

Kezén világok iramlanak át:

Szerelmek égnek és melódiák

Örvénylenek ezer pecsét alatt.

Neki pecsétet törni nem szabad.

A titkok végtelenén átmegyen

Hunyt szemmel házról házra, csendesen.

Mosolyt fakaszt – és nincs érdeme benne.

Könnyet fakaszt – és nincsen vétke benne.

Vihart támaszt – és nem ő támasztotta.

Kegyelmet oszt – és nem ő osztotta.

Valami megdöbbentő hasonlóságot fedezhetünk fel a postás és a ránk köszöntött új esztendő között. Ő sem tudja, hogy az általa kézbesített idő mit rejteget a számunkra.

Rejtsen bármit is az eljövendő új esztendő, mi, Istenben hívő emberek azzal a tudattal fogadjuk, hogy történhet bármi, úgyis  minden a javunkra van.

            Úgy érzem, hogy a tegnap, az év első napján mindannyian kézhez kaptuk Isten nekünk ajánlott levelét. Mit tartalmaz ez a levél? Egyszerűen azt, hogy szeret bennünket, életre hív. Ne  aggodalmaskodjunk, hanem végezzük jól és lelkiismeretesen munkánkat és higgyünk egy szebb jövőben. Ha nem is teljesült a szociológus jóslata, higgyünk abban, hogy a következő húsz évben teljesül majd.

            K.T.   Egy év, az örökkévalóság homokóráján nem nagy idő, de az ember életében jelentős távolság.  A megtett és hátra lévő életnek egy mérföldje.

            Amikor az emberi életet értékeljük, azt nézzük, hogy hány évet élt.

Az emberi élet értékét azonban nem az évek száma szabja meg, hanem a megélt élet minősége.  

            Ebből a gondolatból kiindulva, nem az a fontos, hogy eltelt egy év, hanem hogy milyen év telt el. És nem az a fontos, hogy egy új áll előttünk, hanem az, hogy milyen meglepetéseket tartogat számunkra.

            Hála Istennek minden esztendő önmagában mérendő, az elejétől a végéig. Minden év elején újra kezdődik a számolás.

            Ami mindig állandó, és maradandó: az az Istentől kapott áldott lehetőségek sorozata. Ő, mindig a legjobbat kívánja és akarja nekünk – Őbenne változás nincs – csak nekünk kell mindig megújulnunk. Levetnünk a régi embert, mely a megtévesztő kívánságoktól megromlott előbbi életmódja miatt, és tovább kell újulnunk lelkiekben és szellemiekben. Öltsétek fel az új embert, akit Isten tetszése szerint teremtett. Isten, az új évet is az új emberhez szabja. Minden lehetséges.

            Fontos az indulás: ez év elején figyeljünk Pál apostol tanácsára, visszhangozzék lelkünkben:  ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a kötödéssel igazodjatok egymáshoz.

Ma mind kezet fogunk egymással, amikor jót és boldog új évet kívánunk egymásnak.

A kézfogás a kölcsönös bizalomnak, jóindulatnak, barátságnak a jele. Valószínű még abból a korból származik, amikor minden ember fegyvert hordott magával. Az előre nyújtott kéz akkor azt jelentette, hogy nincs fegyver nálam, jó a szándékom.

Ma amikor kezet nyújtunk egymásnak, jelképesen szólva ne is engedjük el egymás kezét. Maradjon összeforrva s kéz a kézben induljunk egy szívvel, egy lélekkel, egymáshoz igazítva céljaink,  egymás terhét hordozva ebben az évben is.

Hozzon hát a postás bármilyen levelet: fogadjuk bizalommal, boldogan.

Ha jó, ha szerencsés, ha sikeres, gazdag lesz ez esztendő, közös lesz az öröm, s az egyéni örömök közösségünkben meghatványozódnak.

A nehézségeket pedig közösen könnyebb lesz elviselni és legyőzni.

Fogjunk hát kezet, hogy bátran és bízva induljunk a jövő felé.   Ámen.

Léta Sándor

2006. Január 1.

Budapest