„Nem tudjátok, hogy
Isten temploma vagytok, és Isten lelke lakik bennetek? Aki pedig Isten templomát
lerontja, azt elpusztítja Isten. Hiszen Isten temploma szent, és ti vagytok az”.
1 Kor 3, 16-17.
1.
Kedves
Testvéreim, Atyámfiai!
Nem vagyok Pilátus, hogy történelem – formáló ítéletet hozzak, de egy olyan szolga igen, aki hitre igyekszem vezetni azokat, akik engem hallgatnak. Nézzünk szét magunk között, s nyomban tapasztalni fogjuk, hogy milyen sokrétű a mi összetevődésünk már csak abban a vonatkozásban szemlélve, hogy milyen sok vallásfelekezet él ma egymás mellett. Ha közelebbről megvizsgáljuk az adott helyzetet, akkor nyomban szembe találjuk magunkat olyan kijelentésekkel, melyek értelmében bizonyos fontossági sorrendet állítnak fel az emberek maguknak.
Besegítek és elkészítem ezt a sorrendet: Katolikus, református, evangélikus, különböző szekták. Mi, az unitáriusok megfordítjuk a sorrendet, s magunkat helyezzük első vonalba. Miért tesszük ezt a felsorolást? Azért, mert fontosaknak találjuk magunkat, habár mindez másként van a valóságban.
Amennyiben Pál apostol tanítására odafigyelünk,
nyomban kiérezhetjük, hogy mennyire elveszíti értékét a fenti felsorolás. Mi az,
hogy Apolló, vagy mi az, hogy Pál apostol? Csak olyan szolgák ők, akik hitre
vezetnek embereket. Az egyik ültet, a másik öntöz, de a növekedést Isten
biztosítja. Ezért az sem fontos – személy szerint, aki ültet és az sem, aki
öntöz, hanem egyedül a növekedést adó Isten.
Mint a gondos építőmester minden hasonló hitet
prédikáló ember alapot vet, de nyomban máris más épít rá. A lefektetett alapokon
kívül másra építeni nem lehet s a sok lehetőség közül, azt kell kiválasztani,
ami a legtartósabb anyagokat feltételezi. Az apostol szerint aranyból, ezüstből,
drágakövekből, fából, szénából, vagy szalmából is lehet építeni, s az eredmény
fogja megmutatni egyik, avagy a másik munka tartósságát, értékét. Aki maradandó
anyagból épített, annak épülete megmarad, viszont a gyenge anyagokból készített
ház könnyen összeomolhat, vagy a tűz martalékává válhat. A hit hirdetői tehát
nem különböző pártok vezetői, hanem Isten szolgái, így tehát a hívők nem a
szolgákhoz, hanem Istenhez tartoznak.
2. Ennek tudatában
megjegyzem a következőket:
A). Nem kérdezem, mert nem is kérdezhetem, hogy
ki ültetett, és ki öntözgetett titeket az elmúlt évtizedek alatt?
B.). Annyit tudok, hogy nekem nem kellett
fáradoznom egyiketekért sem, sőt nem kellett még – hála Istennek egyetlen
könnyeteket sem letörülnöm, s nem is kellett vigasztaló beszédet mondanom.
C.). Ha öntözőnek nevezem magam, akkor is még
csak néhány szószéki szolgálaton vagyok túl, melyeket még nagyon sokan nem is
hallhattak meg.
3. Pál apostoli üzeneten át engem is megfigyelmeztetett Isten, hogy
figyeljek oda rátok, s egyben éreztessem meg veletek is, hogy Isten drága
szántóföldje, Isten épülete vagytok. Meggyőződéssel vallhatom, hogy az alapot
más vetette meg, s hogy milyen alapra, milyen anyagból épültetek eddig, arról
már van némi elképzelésem. Észre kell vennetek, hogy mindenki saját maga kell
építsen rá. Csakis saját magunkra hivatkozhatunk, amennyiben olyan anyagot
választunk építés céljára, ami gyorsan elhamvad, vagy maradandóvá válik.
Jogos a kérdés, hogy akkor minek tartjátok a
papot, ha ő nem vállal részt ebben az építkezésben? Nincs más feleletem, csak
az, hogy az én kettős feladatom más, mint kinek- kinek a saját házát, a maga
választotta anyagból építsem. Isten régóta beplántált erre a helyre, ebbe a
hitbe. Szüleiteknek kellett gondoskodniuk arról, hogy az öntözgetőnek, vagyis a
lelkésznek is lehetőséget adjanak. Amennyiben mindez meg is volt, akkor sem
fontos a lelkész szerepe – ebben a vonatkozásban, hiszen Isten az, aki hitben
naggyá tehet mindnyájunkat. Öntöző maradok nektek, aki prédikálom Isten
országának ittlétét közöttünk, de az én hivatásom többre mutat ennél, mert ti
nem egy megszokott épület, hanem Isten temploma vagytok és emiatt egy olyan ház,
akikben éppen Isten lelke lakik. Ezért senki nem feltételezheti rólam, hogy én
kész lennék Isten templomát lerontani. Ellenkezőleg, amennyiben tőlem telik
felépítem azt.
4. Hallottam, hogy sok testvérünknek összeomlott
lelki épülete. S önkéntelenül is adódik a kérdés, hogy ki építi újra azt, vagy
azokat? Ti azt gondoljátok rólam, hogy
én az unitárius egyházunk
szószólója, mások pedig azt hiszik, hogy a
közösség építi meg a romba dőlt otthont. Én egyiket sem hiszem, mert
azt egyikünk sem tudja megtenni a másik helyett. Ki - ki tehát önmagát építi
meg, vagy dönti romba.
5. Isten lelke lakik bennünk: benned és
bennem is, s ezért saját magunknak kell megtennünk az első lépést annak
érdekében, hogy kiássuk, megkeressük a régi alapokat a romok alatt, s mint
földrengés után újra kezdjük az életet. Tudom, hogy nem fog könnyen menni ez az
újraépítkezés, de ha mindannyian hozzáadjuk azt a keveset, amink van, akkor
valóra válhat sokunk álma: felépítenünk gyülekezetünket úgy és olyan alapokra,
melyen megáll a jövendő viharaiban is.
6. A munkában mindenki hozzáállására szükség
van, mert vannak, akik összeomlott lelki házuk füstölgő romjai fölött keseregnek
s a hamuból, a keseregésből, a kiábrándultságból nem akarnak kiemelkedni, s nem
is akarják észrevenni azt sem, hogy a szomszédja, kinek a tegnap romokban hevert
élete, mára már elkezdte az újjáépítést. Meg kell szólítatnunk, tehát azt az
embert, hogy lendüljön bele ő is az újraépítkezésbe!
Be kell látnunk, hogy van eset, amikor az ember
rosszul választja meg az építkezése anyagait, de talán éppen amiatt, mert látta,
hogy embertársai is hasonlóan jártak el. Ha szalma, vagy széna volt az
építőanyag, s mára már romba dőlt a ház, arra kell gondolnunk, hogy csak ép test
és főleg ép lélek legyen, mert mindent újrakezdhet az ember.
7. Mi is egy ilyen újra kezdés előtt állunk,
mikor meg kell fognunk egymás kezét, hogy végre megértsük: Milyen nagynak
teremtett Isten, s éppen azzal ajándékozott meg bennünket, amit sosem reméltünk.
Az ő lelkét adta nekünk azért, hogy egyek lehessünk. Egy házzá épülhessünk fel,
lelki otthonná. Ezért küldött tehát engem, hogy segítsek nektek kiásni a régi és
megváltoztathatatlan alapot, s öntözgessek közöttetek, hogy naggyá nőhessünk.
Tudnotok kell, hogy egy épülethez tégla és összekötő anyag kell.
Ti adjátok e lelki házhoz a téglát,
én pedig beleépülök anyagként a falba.
Kedves
Atyámfiai, Testvéreim!
Kérlek, ne mondogassátok tehát többé, hogy ti
ezé, vagy azé vagytok, hogy titeket ez, vagy amaz ültetett, öntözgetett, hanem
mondjátok bárhol is jártok, hogy ti Istené vagytok, aki arra kötelezte el magát,
hogy nagy, lelki házzá épüljetek közös akaratotokból. Legyen jövőnk jeligéje:
Építse meg lelkünket a gondviselő Isten! Ámen.
Pap Gy. László
Debrecen
2010. Pünkösd