Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek!”  Jn 14,1

 Kedves Testvéreim, szeretett, ünneplő Atyámfiai!

Kiválasztottuk a megpróbáltatásokkal terhes utat, melyekről megállapítottuk, hogy ez a mi utunk. Bármennyire is kellemetlenek ezek váratlan, vagy bekövetkező helyzetei, csakis ezen érhetjük el megálmodott reményeinket. Ezen az úton közösen haladunk előre „ellenségeinkkel”, akik ideig-óráig feltartóztathatnak ugyan, vagy éppen mi kereshetjük megbocsátásukat. Megpróbáltatásainkat számos vitával nehezítjük, amikor világi és vallási kérdésekben azt szeretnénk eldönteni, hogy közülünk ki a nagyobb, vagy kinek van igaza. Amennyiben megpróbáltatásaink között sikerül érvényre juttatnunk a megbocsátást, megbékélést, akkor nyugodtan felsóhajthatunk, hiszen elérkeztünk életünk egy nyugodtabb szakaszához. Sőt arról is számtalanszor megbizonyosodunk, hogy embertársaink, közeli szeretteink Jeruzsálembe vezető úttá varázsolták életutunkat, hogy minden feltételünk meg legyen a boldogságra.

Ennek ellenére azonban a gyakorlati tapasztalatok óvatosságra intenek, s mi ennek tudatában ismerkedünk Jézus további útjainak részleteivel, s kifejezésre juttatjuk, hogy döntésünk megváltoztathatatlan, s adódó keresztjeinkkel haladunk tovább Jézus nyomában, Isten gondviselő szeretetéből remélt áldásokkal teljes vágyaink felé.

Az árulás kényszerhelyzetén és a Jézus-tagadáson át az elítélésig bejártuk az utat, ahol megtapasztaltuk a tévedés lehetőségeit. Méterben meghatározva közelinek tűnik a Golgota és rövidnek a megteendő távolság. Ha azonban Jézus lelkületével és érzéseivel szemléljük a hátralevő utat, akkor más vélemények kereszttüzébe kerülünk. A vívódásokkal teljes imádságok súlya, szívet-lelket megpróbáló keménysége nagy erőfeszítést követel.

Jézus útja ismerős előttünk. Jézus útja a miénk is. Jeruzsálemi bevonulásával, a Golgotával, a keresztre feszítéssel együtt. Hangos fogadások ünnepeltjei vagyunk. „Pünkösdi királyok” a magunk gondterhelt, megpróbáltatásokkal dúsított életében. Életünket szép, csodás, Isten adta lehetőségnek tartjuk, s mint ilyenért imádkozunk is megtartásáért. Na, és vannak életcéljaink, melyek rég túlléptek a világi gondolkodásra jellemző határmezsgyén. Vállaljuk az ünneplést, de vállaljuk a megalázást is. Téves döntéseinkért vállaljuk keresztjeinket. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk - mondjuk a Szentírással és indulunk életünk Golgotája felé. Óriási előnyünk van Jézussal szemben. A mi életünk előttünk van és utunk Isten kezében található. Sőt, ha jól tudom, a „feszítsd meg” kiáltásokat csak sejtjük.

Megnyugtatlak, hogy egy szép belátással lettünk gazdagabbak: Isten gondviselésével igaz útra terelt minket. Időnkénti imádságainkban arról emlékezünk, hogy Isten segítsége nélkül még mindig nehézségben vesztegelnénk. Istennek tulajdonítjuk, hogy igaz útra vezetett minket. Tehát, nem őseink meggyőződését követő hitünket, nem saját elképzeléseinket, nem az új világ megannyi követelményeihez igazodó gondolkodásunkat, hanem Isten gondviselő szeretetét részesítjük előnyben. Így nem az emberi, koholt, vélt igazságok útja vezet, hanem az örök, megmásíthatatlan és kifordíthatatlan isteni igazság. Jézus Isten igaz útjára vezérelt, ahol lépten-nyomon belekapaszkodhatunk Isten atyai gondviselésébe.

Isten gondoskodása velünk is marad ezen az úton. Kijelentem, hogy Isten érezhetően velünk van vándorutunkon. Csak használ nekünk, ha egy ilyen felismerés nyomán hasonló tapasztalatokat élhetünk át. Ne legyünk csalók a megpróbáltatásokkal teljes életutunkon. De, lássuk be, hogy meg-meggyengülő, jellemben ingadozó emberekként sokszor tévedünk Istennel és embertársainkkal szemben. Ez azonban sosem jelenti azt, hogy Isten és felebarátjaink elfordulnának tőlünk. Ellenkezőleg. Tévedéseink után sokkal több reményünk lehet arra, hogy megbántott szeretteink és Isten is visszafogadjanak szeretetükbe. Természetesen ezért hálásak is lehetünk nekik.

Érezzük szívünkben a ránk áradó gondviselés állandó tevékenységét? Jézus erről az isteni gondviselésről szólt, amikor kihangsúlyozta tanítványainak, hogy ismerik az utat, ahová ő menni fog: Isten gondviselő szeretetébe. Ez a mi ünnepléseinknek járható útja! Nehéz, de áldásos. Akkor van ünnep számunkra, amikor megtaláljuk egymást Isten gondviselő szeretetében.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok boldog ünneplést minden székelynek és magyarnak az államalapítás ünnepén.

Atyafiságos tisztelettel és szeretettel:

Pap Gy. László unitárius lelkész

Debrecen 2008. augusztus 20.-án.