- pünkösdi beszéd -
„Örül hát szívem és nyelvem énekel, sőt testem is reményben nyugszik el. Az élet útját mutattad meg nekem, és örömmel töltesz el színed előtt.” ApCsel 2,26. ,28.
Kedves Atyámfiai, szeretett ünneplő Testvéreim! Amennyiben figyelmesen elolvastátok a megjelölt szentleckét, akkor szinte egyértelműnek hallottátok az élet, az örök életre vonatkozó megjegyzését. Nem tévesztettem ünnepet. Igenis tudom, hogy 2008. pünkösdjét üljük. S azt is kijelentem, hogy tudatosan választottam köszöntő beszédem alapgondolatát. Az igaz, hogy nem a megszokott pünkösdi eseményekből származik a bibliai vers, de éppen ezért kedves számomra, s bizonyára az lesz számotokra is, amennyiben sikerül közösen felfedeznünk benne az ünnepre szóló üzenetet.
Igen érdekesnek találtam a szentleckét, amikor olvastam a pünkösdi események sorában. Jól olvassátok, hiszen Péter ismétli az első pünkösd alkalmával a 16. Zsoltár sorait. Akkor került említésre, amikor elhangzott a sokat emlegetett pünkösdi beszéd, amikor mintegy három ezren megtértek, megkeresztelkedtek, s így megalakult a keresztény egyház. Mindennek ünnepén hivatkozott Péter a zsoltárosra, s mondta el hallgatóságának az örömhírt.
Az a kérdés, hogy ma, debreceni, magyarországi, erdélyi, az egész nagyvilágban élő unitáriusok készek vagyunk-e megismételni Péterrel, a zsoltárossal a fenti szentleckét, s megtaláljuk-e benne a ma üzeneteként az igazi örömforrást, mely boldogságot, reményt és élet utat biztosíthat az Istenben bízó embereknek?
1). Arra kérlek ünneplő testvéreim, hogy álljunk át lélekben az ünnepi hangulatra, s ha rövid időre is, de feledjük életünk minden olyan megpróbáltatását, mely megakadályozhat boldogságunkban, örömünkben. Annyira megnyugodott a szívem, amikor olvastam a szentleckénk megállapításait. Elképzeltem egy olyan embernek magam, akinek soha, semmi gondja, törődése, bánata. Magam mellé képzeltelek benneteket is, hogy hasonlóan az én szívemhez, csordultig megteljen örömmel a tiétek is. Magam mellett éreztem a zsoltárost, s lelki szemeim elé képzeltem az apostolokat, az őskeresztényeket, de kiváltképpen Pétert. Az ő hangján hallottam a bizonyságtevéssel fűtött mondatot: Örül hát a szívem, és a nyelvem énekel. Sőt testem is reményben nyugszik el. Mi tagadás, ebben a bizonyos mértékig elragadtatott állapotban magam mellé képzeltem mindazokat, akik részi voltak, s ma is alkotó elemei életemnek. Akikkel ugyan elválasztanak kilométerek, akik nem adnak okoskodó tanácsokat, de akikre mindig számítok, ha tanácstalanná válnának bizonytalankodásom egyes órái. A lélek hangján kérdezem meg őket, úgy, ahogyan ismerem őket, s minduntalan felteszem távollétükben is a kérdést: Vajon mit szólnának újabb és újabb döntésemhez, viszonyulásomhoz?
Ne akadjon el félúton az örömöd, Testvérem. Ne mondd nekem, hogy nem örül a szíved, de nem is énekelsz, mert nincs neked arra semmi kedved. Ne mondd, hogy elveszítetted azt a kis reményt is, mely elegendő lenne egy újabb nap folytatásához. Nem kell mondanod, mert én elhiszem neked, hogy igen sok jogos panaszod van egész életedre. A felsoroltakat is szinte teljes egészében elhiszem neked, mert nem tudsz egyik napról a másikra gondnélkülivé válni. Elhiszem, hogy napjaid sok bút, bajt hoztak neked, de nem olyan sokat, hogy utolsó cseppnyi reményed is elhagyjon. Elhiszem, hogy sok mindenért fáj a szíved, talán még értem is, s ma még úgy érzed, hogy nincs emberi szó, mely kellőképpen megvigasztalhatna.
A mai nap nemcsak nekünk virradt. Az ünnep hangulata nemcsak ránk vár. Pünkösd ünnepe nemcsak számunkra tartogat újabb napokra szóló reményt. Lám Te is itt vagy közöttünk! Ez a nap tiéd is! A pünkösdi ének érted is zengett, s amikor olvastam Péter szavait, akkor rád is gondoltam, hiszen tudjuk mindannyian, hogy Isten mindig tartogat gyermekeinek egy kis örömöt, mindig újabb reményt nyújt a csüggedés idején.
2). Emlékszünk, amikor Péter megtagadta Mesterét. Elönt a szégyen, ha arra gondolunk, hogy mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe, amikor megtagadunk valakit. Ne gondoljuk, hogy az eltelt idő alatt nem roskadt magába Péter. Ne gondoljuk, hogy számára könnyű időszak volt az, melyet húsvéttól el kellett töltenie a mai napig. Gondoljuk csak át még egyszer az esetét, s képzeljük bele magunkat a helyébe! Mondjátok meg nekem, hogy volt-e legalább egy ember az elmúlt hetek alatt, aki mindvégig mellettetek állt? Aki ne vetetette volna szemetekre, hogy tagadóvá váltatok, amiért meg kell bűnhődnötök. Nem lehet nehezebb sors annál, mint, amikor ilyen elutasítóan viszonyul hozzánk környezetünk. Ennek ellenére Péter, pünkösd első napján kiáll a tömeg elé, s elmondja örök életre szóló beszédét. S mit gondoltok, hogy miért? Azért, mert idejében felfigyelt arra, aki csakugyan ott volt és maradt mellette Istenre. S mindez történt, azután is, hogy bizonyíthatóan Jézus tagadóvá vált.
Úgy érzem egyfajta hála csendül vissza a zsoltáros szavainak megismétlésében, amikor Péter kihangsúlyozza, hogy köszönöm Istenem. Neked köszönhetően örül ma a szívem, s ezért nyelvem hangosan énekel. Örülök, Istenem, mert tagadó, tétova életemben megmutattad nekem az élet útját. Köszönöm neked, Istenem, hogy gyarló emberi létemben örömmel töltesz el engem, hogy ujjongjon a szívem, s testem is reményben nyugodjon el, ha üt az óra.
Kedves Testvéreim! Most már értitek úgy-e, hogy miért választottam Péter szavait? Előfordulhat, hogy tagadókká minősítenek minket. Lehet, hogy erőt vett csakugyan rajtunk életünk egy-egy döntésre álló pillanatában az emberi gyengeség. Mindennek ellenére jól tesszük, ha nem támadunk vissza, de bizonyosnak tartjuk, hogy sokkal nagyobbat vétkezik, ki be sem ismeri gyengeségét, ki Júdás-arccal fordul mindig a világ felé, de hiába keressük őt a bizonyságtevő embertársaink között, mert „tű a szénakazalban”. Ő még nem ért el arra a fokra, mint Péter, s a hozzá hasonló emberek, akik belátták tévedéseiket, emberi gyengeségüket, de ott vannak a bizonyítások porondján.
Meggyőződésem az is, hogy nem kell rosszaknak sem lennünk ahhoz, hogy hosszú időre úrrá legyen rajtunk a szomorúság. Annyi váratlan gondot tartogat számunkra az élet, hogy, ha nem lenne a gondviselő Isten vigasza, segítsége, akkor bizony öröm, reménység nélküliek maradnának ünnepléseink is. Jó volt velünk most is Isten, amikor megmutatta az új élet útját, s megengedte, hogy örömmel, boldogsággal ünnepeljünk.
Arra kérem a gondviselő Istenünket, hogy adja meg a bizonyságtevés bátorságát, s ne a csodákkal díszített ünnep, hanem a lélek örömeivel fűszerezett áldás legyen minden ember osztályrésze ennek az esztendőnek pünkösdi ünnepén is. Ámen.
Debrecen, 2008. pünkösdje.
Atyafiságos tisztelettel:
Pap Gy. László