A betlehemi csillag tekintélye /Karácsonyi Ágenda/ 2004.

A Betlehemi első karácsony éjszakáról jövendöl a Bibliában, Mózes IV-ik könyve: „Csillag tűnik fel a Jákob törzséből”.(IV.Móz,24,17). A Jelenések könyvében Jézus magáról mondja, hogy: „Én vagyok a Dávid gyökere és sarja, fényes hajnalcsillag”.(Jel. 22, 16). A pásztorokat Lukács evangélistánál égi fény árasztja el. Máté ezeket írja Jézusról: ”Igazi világosság, mely minden embert megvilágosít”. Zakariás mondja: ”Meglátogat minket, hogy világosságot adjon az embereknek”.

Jézusban olyan csillag tűnt fel az emberiség történelmében, amely isteni tekintéllyel tud utat mutatni az emberi lét, a vallásos hit, a valláserkölcs kérdéseiben. Joggal mondja önmagáról: „Én vagyok a világ világossága”- és ez a világosság két évezred elmúltával sem veszített fénye erejéből. A tudományok különösen a bölcselet foglalkoznak az emberi lét kérdéseivel. A legnagyobb bölcselők eljutnak ahhoz a meggyőződéshez, hogy az emberi lélek halhatatlan, és van élet a halál után is. A kétségek azonban nem oszlanak! Egy angol bölcselő halála előtt vallotta: „Kétségekben éltem, bizonytalanságban halok meg, hova jutok, nem tudom".

Ezzel szemben Thierry Ágoston francia történészhez így vall: „Az emberiség történelméből arra a meggyőződésre jutottam, hogy a hitetlenség nem magyarázza meg a világot. Én egy fáradt racionalista vagyok, ki hosszú bolyongásom után ma már szívesen vetem alá magamat a kereszténységnek, az egyház tekintélyének. Látom a tényeket. Látom a történelemben, hogy szükség van egy Isteni tekintélyre! Minden, ami a kereszténységen kívül áll, nem számít..., abban nincs tekintély. Az egyház az egyedüli tekintély, amelyet keresek, annak vetem, alá magamat s elfogadom credóját". A Jézustól származó tekintélyre azért van szükség, mert az emberek nagy többsége „képtelen követni a vallási bölcseletnek meredek útjait". Az eszményi az volna, hogy az ember a hittudomány által erősítse meggyőződését!

A vallási meggyőződésnek van egy nagy hiányossága, mégpedig az, hogy a mai emberből hiányzik a tekintély tisztelete, aminek legősibb iskolája a család, a szülő gyermek kapcsolata. Érdemes megfigyelni a tekintélytisztelet evolúcióját:

-négyévesen – Az én apukám mindent tud.;

-ötévesen – Az én apukám nagyon sokat tud.;

-hatévesen – Az én apukám okosabb, mint a tiéd.;

-nyolcévesen – Apu nem mindent tud jól.;

-tízévesen – Apu gyermekkorában biztosan minden másképp volt.;

-tizenkét évesen – Á, apunak erről fogalma sincs! Olyan öreg, hogy már nem is emlékszik a gyerekkorára;

-tizennégy évesen – Ne is törődj a faterommal! Olyan régimódi;

-huszonegy évesen – Hogy ô? Ugyan már, képtelen haladni a korral;

-huszonöt évesen – Na igen, tud ezt-azt, de hát ennyi idő alatt nem is csoda, ha ragadt rá valami;

-harmincévesen – Talán kérdezzük meg apa véleményét is. Elvégre ő a legtapasztaltabb;

-harmincöt évesen – Egy lépést sem teszek, míg apámmal nem beszéltem;

-negyvenévesen – Kíváncsi vagyok, apám hogyan csinálta volna ezt? Olyan okos volt és elképesztően tapasztalt.;

-ötvenévesen – Bármit odaadnék, ha most itt lenne apám, és megbeszélhetném vele ezt a dolgot. Kár, hogy annak idején nem értékeltem az eszét. Sokat tanulhattam volna tőle.

Hála Istennek ma is van szülői tekintélyt tisztelő gyermek, és nemcsak a családban, mert ismereteink nagy részét a nálunk képzettebb emberektől, orvosoktól, gyógyszerészektől, csillagászoktól, közgazdászoktól, matematikusoktól, történészektől stb. sajátítjuk el.

Így van ez a vallási igazságokkal is. A hittudomány legtöbb igazságát tekintély alapján fogadjuk el. A kereszténység tekintélyének súlyosabb az alapja, mint a egyetemi katedráé. Alapja isteni tekintély. És ami rendkívüli, nem lesz belőle sem diktatúra, sem despotizmus. Alaptanítása szerint mindenki testvér, mintha vérrokonok volnánk.

Mécs László írja a családi karácsonyok láttán: „Olyan jó álmodozni: Mi volna, ha egyszer
a vérrokonság vasárnapja ráragyogna a világra:
és minden orvos minden betegét
úgy kezelné, minthogyha vérrokona volna
és minden csendőr minden vétkezőt,
úgy vinne, mintha vérrokona volna
és minden börtönőr minden rábízottal,
úgy bánna, mintha vérrokona volna
és minden nemzet minden nemzetet,
úgy féltene, mintha vérrokona volna!

Ha így lenne, nem juthatnának szóhoz a diktátorok, a terroristák, Heródesek. Meg lehetne bízni a politikai tekintélyekben, professzorokban, orvosokban, jogászokban, kereskedőkben, munkásokban stb., ha ők maguk is elfogadnák annak a tekintélynek erkölcsi rendjét, amely változatlan érvényű és két évezred tapasztalataival hitelesített. A kereszténységben, vagyis a Jézusban és evangéliumában testet öltött isteni tekintély áldott védelme, a vérrokonságnál is erősebb közösségbe kapcsolna össze minden családot, minden embert, minden népet, és nemzetet. Ámen!