Karácsonyi beszéd 2004.

Mt. 2, 14.”Dícsőség a magasságos mennyekben Istennek, a földön békesség az emberek közt jó akarat”!

Nincs még egy olyan születésnap, amelyre két évezred múltán is olyan sokan és olyan örömteli ünnepélyességgel emlékeznének évről évre, mint Jézus születésére. Az egész földkerekségen, ahová eljutott az evangélium, és ahol kétmilliárd keresztény él, megtelnek a templomok, s zeng a Jézus születésén örvendező ének. Nem csak a templomokban, de a rádiók és tévék is ezerszámra sugározzák a világba: „Meg született Jézus, örvendezzünk, neki öröméneket zengedezzünk".

Karácsonykor még azok közül is sokan eljutnak a templomba legalább valamelyik templom éjféli szentmiséjére, akiket meg sem kereszteltek, csak tanácsi névadón vettek részt, akik különösen hitük gyengesége miatt, vagy a hatalomtól való félelemből nem vállalták a rendszeres templomlátogatást. Akikben még Jézus születésének ünnepén sem ébred fel a vágy, hogy együtt ünnepeljenek és énekeljenek a keresztények közösségében, azok remélhetőleg a karácsonyfa fényénél, az ajándékozás örömszerző szeretetével családi körben teszik ünnepélyessé az estét. Jézus születésének ünnepléséből sokaknál csak a családi ünneplés maradt meg.

De marad-e valami ebből az ünnepek utáni hétköznapokra? Jó pár évvel ezelőtt megkérdeztem a vallásórára járó gyermekeket, hogy melyik unitárius szertartást szeretik jobban? Volt, aki a keresztséget, volt, aki a konfirmációt, és volt, aki az úrvacsorát választotta. Egy kislány kissé szégyenkezve az esküvőt említette. Miért – kérdeztem kissé meglepődve? Azért, mert akkor olyan szép minden: a fehér fátyolos menyasszony, a vőlegény, a koszorúslányok, a kivilágított és feldíszített templom. És meddig tart mindez, kérdeztem? A kislány szomorúan lehajtotta a fejét s így felelt: Csak egy napig, mint a tiszavirágok, amikor kirepülnek, és fehér felhőkbe borítják a Tiszát.

A karácsony is sajnos sokak számára csak egy napig tart, pedig Jézus nem csupán egy napra jön. Ha elfogadjuk tanításait, akkor azok képessé teszik a gyarló embert, hogy mindig a karácsonyi öröm közösségében éljen, de nem csak az egyén, hanem a család, a szomszéd, a munkaközösség, sőt a népek, és nemzetek is. Miért van ez így? A természetben, a bolygók és csillagrendszerek világában ugyanazok a törvények érvényesülnek és maradnak érvényesek nemcsak egy napra, hanem évezredekre, évmilliókra. Az ember számára is vannak hasonló érvényű törvények. E törvényeken át, adott Jézus biztos alapot, egyének és közösségnek egyaránt. Igaz, szabad döntés kell ahhoz, hogy el is fogadja mindenki. De ahol elfogadják, ott egy egész életre szóló karácsony, vagyis egység, összetartozás lesz a lelkekben. Ahol Jézus isteni törvényeit, tanítását nem fogadják el, mindig a megosztottság, és a széthúzás veszélye fenyegeti a lelkeket, aminek elengedhetetlen következménye a családi szentség szétverése. A kereszténységet 2000 éven át, a családi szentség és a válások ritkasága jellemezte. Mára mindez egy hiú ábránd, köszönhetően a liberális szabadosságnak, mely nem csupán a család szentségét alázza meg, és teszi azt tönkre, hanem ugyanígy tesz a másik családdal, a nemzettel is. A görög mitológia szerint, amikor Isten megteremtette az emberpárt, csak egy szívet teremtett. Kettévágta, és felét a férfi, felét a nő keblébe helyezte. Azok lesznek a boldog házasok, akik megtalálják szívük másik felét, amely szív hűséges teremtőjéhez, hűséges élettársához is. A Teremtőhöz Jézus, és törvényei, által tartozik minden ember. Ha ettől elszakadnak az emberek, akkor a korok szerint változó világnézetek, vallási és erkölcsi ideológiák, megosztják a családot, melyben a résztvevők képtelenekké vállnak egymást boldogítani. Ezt a következő képen írta le a Notre Dame párizsi templom, jelenlegi híres szónoka, Lacordaire: „Csak egy napig szeretni, állati. Csak egy évig szeretni, emberi. Egész életen át csak egyet szeretni, isteni." Jézus isteni törvényekkel kapcsolja össze a lelkeket a házasságban is, mert ez ott hozza meg gyümölcsét, ahol egész lélekkel fogadják be Jézust Karácsonykor. Az ilyen családban a hétköznapokra is jut a karácsonyi örömből és hangulatból. Az ilyen emberek készséggel tudják vállalni egymás természetét, amelyet nem is fognak igazán tehernek érezni, mert megtapasztalják, hogy igaz Jézus ígérete: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű" (Máté XI. 30). Az ilyen családban teljesebb lesz a karácsonyesti öröm is, ahol az Istentől elfogadott gyermekek veszik körül a karácsonyfát, s unokák teszik édessé az öregedő szülők, nagyszülők életét. Nemcsak a családok bensőségében, hanem a nagyobb közösségekben is, mint szomszédságok, települések, nemzet tagjai, sőt országok, más nyelvet beszélő népek között is békés kapcsolat forrása lehetne a karácsony, és nemcsak egy napra. Karácsonykor még az államfők is köszöntik egymást. De ha a politika teljes egészében elfogadná a Jézusi tanításokat, azok erkölcsi rendjét, a szeretet és igazságosság törvényét, akkor nem lennének háborúk, és nemcsak karácsonykor jutnának szóhoz a béke és a jókívánságok jelei. Az I. Világháború egyik karácsonyán az ellenség repülői ajándékcsomagokat szórtak a lövészárkokba. Ilyen csak karácsonykor fordulhat elő, mert ez a karácsony szelleme, és titka, és ez kellene legyen az örök értékű törvény, de nem csupán egy napra. Ez kellene érvényes, legyen mindenkor, hogy elhallgassanak a fegyverek, hogy a népek, és országok kapcsolatában is érvényesüljön az igazság, a jogok tisztelete. Hogy kötelező törvényként tisztelje mindenki az isteni, és erkölcsi rendet – a kisnépek, a kisebbségek jogait is. A Jézus által megszületett kereszténység legfőbb tanítása: „Szeresd az Urat a te Istenedet, teljes szívedből, teljes elmédből és minden erődből, él szeresd felebarátodat mint magadat”.

Ilyen értelmezésben mindenki testvér, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél, hogy milyen a bőrszíne, vallása, vagy milyen kultúrában nőtt fel és milyen civilizációhoz tartozik.

Egy Isten van mindenki felett, a Gondviselő édes Atya, és u-gyanez az egyetlen Isten atyja, minden népnek, nevezzék Izrael Jáhvéjának vagy Adonájának, a mohamedánok Allahjának vagy India Buddhájának, vagy egy szekta szerint tévesen olvasott Jehovának. Nincs külön Isten egyik vagy másik nép fölött, és minden nép számára ugyanaz a törvény érvényes.

Ha idegenben vagyunk, más nyelvűek között és meghalljuk, hogy valaki a mi anyanyelvünkön beszél, bizonyos vonzalom melegével fordulunk feléje. Az Atyához kapcsoló testvériség tudata ennél mélyebb kapcsolatot hoz létre a népek és lelkek között, valahogy úgy, mint az első pünkösdkor, amikor az apostolok beszédét mindenki a saját nyelvén hallotta.

A Jézusi evangélium vállalása olyan egységet, megértést, rendet, fegyelmet jelent a keresztények között, mint amelyet megcsodálhatunk a csillagrendszerekben éppúgy, mint a flóra, és fauna életvilágában, ahol a természeti, vagyis isteni törvények érvényesülnek.

Ennek tudható be az örökérvényű angyali szózat: „DICSÔSÉG A MGASSÁGOS MENNYEKBEN ISTENNEK, A FÖLDÖN BÉKESSÉG, AZ EMBEREKHEZ JÓ AKARAT”.

Ezt a dicsőséget hirdeti a természet. Ez a dicsőség lenne valóság az ember részéről is, népek részéről is, olyan mértékben, amilyen mértékben érvényesül a jóakarat az isteni erkölcsi rend elfogadására.

Nemrégiben kezembe került Babits Mihály Karácsonyi ének c. verse. Az első négy szakasz gyermekeknek szól (barika, boci, rídogálás szerepel benne), de a Jézushoz intézett, megrendítő záró fohász, pogányok szívét is megdobogtatja: „Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat. / Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk / törékeny játékunkat, a reményt."

Talán nem árt, ha mai gyermekek tudják, hogy a szülők számá-ra mennyire „törékeny játék" volt a remény. Bizonyságul idézek egy kordokumentumot. A Magyar Nemzet 1995. december 29-én hibaigazításban követte meg olvasóit, amiért a karácsonyi számában Móra Ferenc, Zengő ÁBC című versben egy sort így jelentetett meg: „jó az anyja, jót akar”. A hibás szöveget sajnálatos módon egy olyan, kommunista időben megjelent kiadványból vették át, amikor az Isten szót nem volt szabad leírni" – mentegetőzik a szerkesztőség, és jóvátétel végett közli az eredeti változatot: „jó az Isten, jót akar."

A mi nemzedékünknek minden évben külön felemelő, adventi élmény, hogy nagy költőink eladdig szigorú tilalommal száműzött karácsonyi verseit olvashatjuk. A ma embere nem érti, és jó, hogy számára természetes, ami nekünk 1989 előtt képtelenségnek tűnt: hogy nagy íróinkat, költőinket, zeneszerzőinket, megismerhetik vallásos mivoltukban, a betlehemi üzenet tolmácsolóiként is. Ezért volt öröm számomra megismerni Szécsi Margit Szép jelen, szép csillag cím alatt megjelent versét, mely mintha a mának szólna, melyben indulatosan lázad amiatt, hogy a politika profanizálja, a vallást, az egyházat és nagyon sokszor meghitt ünnepeinket is:

„Ki e megterült dzsungelben kószál – / megdöbbent ennyi Cézár, / ennyi ön-igazoló nagyság, / ennyi falánk ravaszság, // ennyi sikeres alku a mennyel, / ennyi páncélba burkolt Gólem. / Bár verne kívül a szívem. // fogok-e hinni annak, / ki jóságos kezében altat, / ki életre ily szókkal ringat: / – Szép jelen, szép csillag!" - József Attila Karácsony című verse sem volt megtalálható iskolás könyveinkben, most újra közkincs, mintha befejező soraival ezt a szerencsés fordulatot jósolná: „Fölöttünk csengő, tisztán énekel az ég / S az újszülött rügyező ágakkal / Lángot rak a fázó homlokok mögé." Ám, ahogy kutatok emlékeim között, váratlanul prózai sorok bukkannak elő. Tolnay Klári színművésznő panaszkodik egy nyilatkozatában (Adventi kalendárium. Bp., 1990):

„… Azon töprengek, hogy az a sok család Európában és a keresztény világban valóban ünnepli-e, amiről ez az este szól. Sajnos, már régóta karácsony szent ünnepéből »perzsavásárt« csináltak, ajándékozási versenyt. Abban reménykedem, hogy lassacskán visszatér karácsony eredeti tartalma: egymás szeretete a jézusi szeretet jegyében"

Karácsony napja van – döntse el ki-ki magának, hogy „törékeny játékunkat, a reményt" mikor képzeli oda, a család karácsonyfája alá, hogy egy legyen a család a magyar nép és nemzet!

És végül mondjuk mindannyian boldogan az evangélistával: „DICSÔSÉG A MAGASSÁGOS MENNYEKBEN ISTENNEK, A FÖLDÖN BÉKESSÉG, AZ EMBEREKHEZ JÓ AKARAT”. Ámen!