Őszihálaadási istentisztelet 2006. szeptember 17- 24.
Az MTV1 2006. szeptember 17-én rögzítette és 2006. szeptember 24-én közvetítette unitárius őszihálaadó Istentiszteletünket és úrvacsora osztásunkat a Bartók Béla Unitárius Egyházközség templomából.
 

A szószéki szolgálatot Rázmány Csaba püspök tartotta:

 

TEXTUS: ZSOLTÁROK  50, 12, 23 versek.

    Szent Mihály vasárnapján, Őszi hálaadásnak ünnepén, Istennek tiszteletére egybegyűlt hívek, kedves testvéreim, szeretett Atyámfiai! Hallgassátok meg a azokat a bibliai verseket, melyeket ünnepi beszédem alapjául kiválasztottam és melyek írva találhatók az 50-ik Zsoltár 12-ik, és 23-ik verseiben az alábbiak szerint: „Hálával áldozzál az Istennek… Aki hálával áldozik, az dicsőit engem”.

EGYHÁZI BESZÉD:

    Mint a Magyarországi Unitárius Egyház püspöke, a magam és Egyházam nevében a legnagyobb tisztelettel és szeretettel köszöntelek a Bartók Béla Unitárius Egyházközség templomának áhítatában, köszöntöm a képernyők előtt ülő unitárius híveinket és a Magyar Televízió Egyházi adását néző, más vallású testvéreinket. Őszi Hálaadásra gyűltünk össze, hogy úrvacsorával éljünk, és hálát adjunk az Istentők kapott drága ajándékokért. Ezen drága ajándékok között megtalálható a kenyér és a bor, a búza és a szőlő végterméke, melyeket Jézus az utolsó vacsora alkalmával hálaadás közepette osztott ki a tanítványoknak, miközben megjegyezte: „valahányszor ezt cselekszitek az én emlékezetemre, tegyétek”.

    Mai istentiszteletünkön tehát örök példaadónkra és követendő példánkra, a Názáreti Jézusra és a hálára, a hálaadásra kell összpontosítanunk, ugyanis mindinkább kifogyóban van ez a valamikor nagyon szép és értékes emberi tulajdonság.

Ez ünnepen így hangzik Isten üzenete a Zsoltáríró által: „Aki hálával áldozik, az dicsőit engem”.

    Ha visszatekintünk a fejlődő emberre, aki a kultúrhistoria áldott és küzdelmes harcában végre eljut a hithez, aztán felemelkedik a hit azon fokára, hogy logikusan tud már következtetni, akkor rájön, hogy ha valakitől valamit kapott azért köszönettel tartozik, vagyis érte ki kell, fejezze háláját és köszönetét. Mi következett ebből?  Mivel én lenn lakom a földön és nem tudok a mennybe Isten közelébe férkőzni, hálámat csakis füst vagy valamilyen más áldozat formájában tudom hozzá eljuttatni. Oltárt épített hát az ember, melyen égette a jobbnál jobb tárgyakat és szebbnél szebb állatokat, kalászokat, gyümölcsöket. Ilyen volt Mózes áldozata a Sinai hegyen a Tízparancsolat vétele előtt, a Káin és Ábel füstje melyből megszületik az első testvérgyilkosság, vagy Ábrahám, aki odáig jutott, hogy saját fiát is képes lett volna feláldozni, ha ebben Isten meg nem akadályozza. Később eltűnnek az áldozati oltárok és marad csupán egy a jeruzsálemi templom, melynek áldozati oltárát, hogy mivé változtatták az állatokkal kereskedő és pénzváltó kufárok, azt tudjuk a virágvasárnapi szomorú történetből, amikor Jézus valódi emberségének nyomatékot adva életében egyszer felháborodva kénytelen volt korbácsot venni a kezébe, és kikergetni azokat, akik latrok barlangjává változtatták az imádság házát. Történt mindez az után, hogy Isten Ézsaiáson keresztül már évszázadokkal előbb belekiáltotta a nép lelkébe: - megelégeltem véres áldozataitokat, majd még később Hózseáson keresztül mondta ki a végszót: „Szeretetet kívánok és nem áldozatot, Istennek igaz ismeretét, mintsem égő áldozatot”. Igen a fentiekből levezethető, hogy mi emberek igenis hálával kell áldozzunk Istennek! Smiles a nagy angol gondolkodó mondta: „A hála érzete a műveltség fokmérője”. Lássam mennyire, tudsz hálás lenni, és én megmondom, hogy ki vagy. De nézzük meg, előbb az áldozat értelmezését, aztán azt, hogy mit jelent a hála.

    Áldozat = az áld ige gyakorító alakja, és nem más, mint az istenségnek oly célból felajánlott adomány, hogy az áldozó magának a felsőbb lény kegyét segítségét elnyerje, vagy legalább haragját, magáról elhárítsa. Az áldozat lényegében mindig ott található az ember életében később az istentiszteletben is, mint a felsőbb lénytől való függés tudatának cselekvő kifejezése.

Spinoza értelmezésében a hála: „a szeretetnek az a vágya v. törekvése, melynél fogva, aki a szeretet hasonló indulatából velünk jót tett, azzal mi is jót tenni iparkodunk”. A hála tehát a szeretetnek és jótéteménynek hasonlóval való viszonzása. Minthogy a jótétemények gyakorlása önmegtagadással jár, nyilvánvaló, hogy az emberek hajlamosabbak a bosszúállásra, mint a jótétemények viszonzására. Turgenjevnek van egy szép meséje, hogy egy égi összejövetelen az erényeknek az Úr két olyan erényt mutatott be, melyek a földön soha sem találkoztak: a Jótékonyságot s a Háládatosságot.

Már Káténk is felhívja rá a figyelmet, hogy a gyermek is akkor tiszteli és szereti szüleit igazán, ha hálás nekik. Hálásnak lenni annyi, mint tisztelni valakit, felmérni valakinek, vagy valaminek a mélységeit és érdeme szerint értékelni azt. Így vagyunk, vagyis így kellene lennünk szüleinkkel, testvérünkkel, barátunkkal, népünkkel, hazánkkal és nem utolsó sorban az élettel és eszményeinkkel is. Akkor minden áldások Istenét miért próbáljuk kizárni életünkből?

Manapság egyre többször szembesülünk azzal a kitétellel, hogy Európában de főleg Magyarországon az emberek nem követik az egyházak tanításait, még azok sem, akik vallásosnak mondják magukat. Kétségtelenül az állításban van igazság, még akkor is, ha ebben a neoliberális világban ezt az érvet egyesek az emberek elbizonytalanítására használják fel.

    Vasárnapról vasárnapra mind kevesebben vagyunk a templomban. Nem azok hiányoznak, akik napról - napra egyre szűkülő anyagi körülményekkel kell szembe nézzenek, hanem leginkább a szülők a hitoktatásban és konfirmációi előkészítésben részesülők,  gyermekeink, rokonaink és barátaink maradnak távol istentiszteleteinktől. Lehet, hogy nem kellene vádaskodni, hanem inkább felmérni, hogy milyen emberpróbáló korban élünk, melyben a bűn, a békétlenség, az embertől és Istentől való eltávolodás vonzóbb és népszerűbb, mint a jó, miközben naponta vagyunk tanúi emberek erkölcsi haldoklásának, a mérhetetlen önszeretet gátlástalan diadalának. Miért csodálkozunk hát, hogy megannyi értékhordozó mellett az Egyház is remélhetőleg pillanatnyi válságba sodródott? Ha igen bizonyára a percnek és a magának élő kor miatt, de talán inkább az Istentől és embertől való folyamatos elszakadás miatt, amire sajnos a tudatalatti  felhasználásával vezették rá a társadalom sokszor nemkívánatos erői! Ebből következik, hogy nem csupán embertársaink és szeretteink iránt maradunk érzéktelenek és háládatlanok, hanem mind gyakrabban Istennel szemben. Ha csak ezt az évet veszem alapul mennyi értékes dologért, kellene hálásnak lennünk. A családot, a népet, a társadalmat melyben élünk és a hazát, továbbá a határon túlikat már imámban megemlítettem, de itt van ennek az évnek a két kiemelkedő eseménye, melyeknek szereplőiért mi unitáriusok különösen hálásak, kell legyünk Istenünknek, hogy azok a nagy-szerű emberek, akikről hálás szívvel kell, megemlékezzünk valamikor óriási értékeket termeltek ki önmagukból és adtak át a társadalomnak, annak megújulása érdekében. Egyik érték a zene a másik a szabadság!

    Mindenek előtt a legnagyobb tisztelettel és hálával kell megemlékezzünk Bartók Béláról e jubileumi évben, születése 125-ik évfordulóján, aki élve az első magyar alapítású vallás alaphittételével, miszerint a hit Isten ajándéka, a vallási és lelkiismereti szabadság felbecsülhetetlen értékű törvényével, hogy mindenki azt a vallást gyakorolja mely hitével, megegyezik, önként lett unitárius, aki miután megismerte ezt a toleráns vallást a maga mélységeiben, csodálkozva, de határozottan jelentette ki: „A magyarság számára talán a legszomorúbb, hogy az egyetlen magyar alapítású egyház, az Erdélyben a XVI. században szüle-tett unitárius – amely humanizmusával, a vallásszabadság 1568-ban kimondott törvényesítésével és haladó szellemével kiemelkedő lehetne – állandó szálka volt és az ma is, a többi keresztény felekezet szemében. Kis létszámuk miatt igen sokan nem is ismerik őket, és az időnként nyilvánosságra kerülő híradásokat idegenkedve, vagy értetlenül fogadják”. E jubileumi évben mindenek előtt hálával szeretnénk megköszönni a Bartók Béla által felfedett zenei igazságot, mert zenéje szépséget ad életünkbe. Isten visszfénye a szépség, és milyen nagyszerű ajándék, hogy az ember gyönyörködhetik a világban, a természetben, az ifjúságban, az őszben, az elmúlásban, a halálban, éppen úgy, mint a tavaszban vagy a feltámadásban. Igen, mert ezt sugallja számunkra Bartók Béla csodálatos zenéje, miközben megerősít magyarságunkban és Egy Istenbe vetett hitünkben. Ezt adta nekünk Bartók Béla és mi késői utódok ezért vagyunk neki hálásak, ugyanakkor büszkék, hogy ahhoz az egyházközséghez tartozhatunk, mely nevét viseli.
    2006 év második nemzeti eseménye melyre hálával kell, emlékezzünk az 56-os forradalom és szabadságharc 50 éves évfordulója. Október 23-a, az 56-os forradalom és szabadságharc emlék-napja, mely nemcsak nekünk, de a 20-ik és 21-ik század világtörténetében számos nép közös ünnepe. Az említett nap a terror és az elnyomás elleni hősi küzdelemre, a szabadság szeretetére emlékeztet. 1956 nélkül ma Európa sem lenne az a szellemi, gazdasági és politikai közösség, melyben Magyarországnak ismét helye van!  Ezt a küzdelmet idézik fel, Albert Camus-nek híressé vált sorai: "A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt 20 esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a leckét megértse a fülét betömő, a szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia — s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok az életüket adták, és soha, sehol — még közvetve sem — igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra."

    Isten kijelenti a Zsoltáríró által: „Aki hálával áldozik, az dicsőit engem”. Méltó képen csak hálaadással tudunk Istennek tetsző áldozatot bemutatni. Aki hálás Istenének, az komoly kapcsolatot tart fenn vele, ugyanis vele van örömben és bánatban, egészségben és betegségben, éjjel és nappal, hétköznap és ünnepnap egyaránt. Az Istennek hálás ember megköszön neki minden egyes napot, órát, kenyeret otthont, meleget ölelést, csókot, kézfogást, füvet, fát, virágokat, tengereket és csillagokat, amit ingyen ad nekünk Istenünk, és amikkel sokszor oly háládatlanul bánik az ember.

    Őszi hálaadásnak napját ünnepeljük. Nekünk unitáriusoknak egyik legszebb ünnepünk. A város kőrengetegének rohanásában sokan nem is tudják, hogy ma ünnep, hálaadásnak ünnepe van. Hálával áldozzatok az Istennek és hallgassátok meg az ő üzenetét: Aki hálával áldozik, az dicsőit engem! Ámen!