A legnagyobb tisztelettel és szeretettel üdvözlöm a hagyományos Szejkei találkozó minden résztvevőjét, azon örömkifejezéssel, hogy a tegnap és ma két nagy élményben volt részem. Az első tegnap az Udvarhelyi Művelődési házban ért, mégpedig a Pécsi L. Dániel jelképtervező kiállításán, amikor Bartók Béla nyomában elindulhattunk a címerek és zászlók tömkelegében, hogy végre elérkezhessünk Énlakára, Firtos Váraljára, Homoród Keményfalvára, Abásfalvára, Oklándra, Kőhalomba, és Siménfalvára, ahol az Unitárius Egyházközségek saját jelképükkel és saját zászlójukkal büszkélkedhetnek. Remélem, hogy nemsokára mind a 117 Egyházközség meglengetheti zászlaját, és címerén ott díszeleghet a történelmi múlt.
A második élmény pár perccel ezelőtt ért, amikor Dr.
Szabó Árpád püspök úr összefoglalva Unitárius Egyházunk történelmét, végre nagy
nyilvánosság előtt is kimondta a történelmi igazságot a Csíksomlyói Búcsúval
kapcsolatban, mellyel szemben a történelmi igazságtalanság évek óta félre vezeti
a magyarországi és az elcsatolt részek keresztény és nem keresztény
lakósságát! Megrendítően szép és felejthetetlen pillanat előttetek
megszólalnom. Lelkész vagyok, sok-sok beszéd van mögöttem, s most mégis
elszorult szívvel, elakadó lélegzettel állok itt, amikor először e történelmi
helyen a természet templomában szólók hozzátok. Még 2000 előtt a Magyarországi
Unitárius Egyház Elnöksége főgondnoki privilégiummá tette a Szejkei
megszólalást, és mivel Elekes Botond főgondnok úr akadályoztatva van, így rám
hárult a mai megszólalás megtiszteltetése.
Mindenek előtt engedtessék meg nekem, hogy a Magyarországi Unitárius
Egyház Elnöksége, továbbá Elekes Botond főgondnok nevében is a legnagyobb
tisztelettel és szeretettel köszöntsem az Erdélyi Unitárius Egyház püspökét Dr.
Szabó Árpádot, főjegyzőjét, főgondnokait, közügyigazgatóját és az Elnökség
minden egyes tagját. Üdvözlöm továbbá a Szervező Bizottság élén nagytiszteletű
Kedei Mózes esperes urat és munkatársait, azokat a világiakat, akik mindent
megtettek annak érdekében, hogy e találkozó felemelkedjen az előzőek szintjére,
üdvözlöm a találkozón megjelent igen tisztelt lelkészeket és családjukat,
üdvözlöm Szász Jenő polgármester urat mint Udvarhely város vezetőjét, a
megjelent Egyházi méltóságokat, az RMDSZ-ben vezető tisztségét betöltő
jelenlevő képviselőket és szenátorokat, továbbá mindenkit, aki közelből és
távolból eljött megtisztelni jelen találkozónkat.
Én őszintén szeretnék beszélni, olyan
őszintén, ahogy talán életemben nem beszéltem, olyan őszintén, mint ahogy a
füvek és a fák, a hegyek és a madarak beszélnek, akik közé oly nagyon
kívánkoztam az eltávozásom után eltelt tizenegy évben.
Pontosan egy
évvel ezelőtt amikor ti itt önfeledten örvendtetek az egymással való
találkozásnak, én kényszeredetten utaztam Budapestre azzal a lehangoló orvosi
jóslattal, hogy még pár hónapom van az életből. Hála drága jó Istenemnek és belé
vetett hitemnek nem így lett, amire a legjobb bizonyíték, hogy ma veletek
lehetek.
Én azt, hogy itt állok és élek olyan
nagyon nagy ajándéknak érzem, amit nem fogadhatok el viszonzás nélkül, s amikor
most veletek beszélgetek úgy érzem, nem teszek egyebet, mint törlesztek -
törlesztem az adósságom, amivel tartozom annak a Valakinek, akit én alázattal
Gondviselő Istenemnek nevezek, és aki az életemmel újból megajándékozott.
Ezért hát örömmel jöttem közétek, mondhatnám így is, hogy haza, és ráadásul nem
jöttem üres kézzel, mert hoztam valamit a Pesti kőrengetegből, a bűnös városból.
Hazahoztam a hitemet, mint egy nagy, jó szagú meleg kenyeret, amit most
szeretnék szétosztani köztetek. Haza hoztam a hitemet, hogy érdemes élni, hogy
érdemes családban, méghozzá nagycsaládban élni, olyanban, melyben az emberek egy
nyelven beszélnek, és egy nyelven imádkoznak.
És elhoztam a meggyőződésemet, hogy
van egy törvény, ami így szól: semmi, ami történik veled, benned vagy
körülötted, nem véletlen, hanem minden tetted és gondolatod előidézője te és
csakis te vagy, vagyis minden, még életed is attól függ, hogy milyen erős hittel
próbálod azt megélni.
Ahol a hit erősödik ott erősödik az egyén, a
közösség az egyház.
Aztán elhoztam a legnagyobb törvényt, a törvények királyát a Szeretetet, ami
mindennek a megoldása, célja és értelme – ami itt lakik bennem, benned,
mindnyájunkban, a füvekben és a fákban, a virágok illatában a kavicsokban és a
hegyekben, a csillagokban, a zümmögő méhekben, a búzádra hulló esőben és a
gyermekedre hulló könnyekben, az igazi dalban, az igazi csókban, mindenben, ami
van, amit látsz és amit csak sejtesz, mindenben a szeretet él - mert a szeretet
az maga Isten.
Szegény, mondjátok most rám, milyen naiv és
megszállott a hitével. És látom azt, aki fenyegetően dünnyögi magában: - Istent
mer emlegetni nekem, nekem, aki annyi szörnyű kínon és megaláztatáson mentem át?
Hát hol van az az Isten, aki eltűrte ezt a pokoli sok szenvedést, vagy halált?
De látom azt a néhány kifényesedő szemet és kisimuló arcot is, akik a saját
lelkük halkan éneklő hangját hallják visszhangozni, amikor elsóhajtom a szót:
Isten. És mindez nem más mint egy igazi jel !
Mosolyogsz testvérem? Nem hiszel a jeleknek? Kár - nagy kár, mert a Jelek és
Csodák vezethetnek már csak ki bennünket abból a sötét és félelmetes
rengetegből, ahová az emberi értelem bevezetett s ottfelejtett minket, ahova
december 5-ike süllyesztette nemzetünket.
S most te figyelj, te, aki már nem
érzed jól magad a világban, aki nyugtalan vagy, ingerült, rosszkedvű, mert
állandóan hiányzik valami. Te, aki Istent keresed, de Tamás-lelked jelt kíván,
és csodát követel ahhoz, hogy hinni tudjon. Te - aki én is voltam valaha -
figyelj ide! Tudod-e, mi a csoda?
A Csoda az, hogy élünk, hogy élsz!
Nézz magadba és halkan, csendesen mondd ki a szót: Köszönöm. - S a pillanatban,
mikor ezt kimondtad, megtelsz hittel, megtelsz örömmel, megtelsz hálával,
megtelsz erővel, megtelsz szeretettel: betelsz az Istennel. Ezért jöttem ide,
hogy ez beteljesüljön! És még azért, hogy a ma megtörtént kézfogásokban ne
csupán tenyerünk melegsége legyen, hanem legyen benne szívünknek dobbanása is,
amiből megtudhatjuk, hogy a szeretetet adni is kell, hogy kapjunk bőven belőle.
Igen adni kell mindent, mindent odaadni. Munkát, erőt, életet. Pénzt, ruhát és
kenyeret. Könnyet, mosolyt, simogatást. Jó szándékot, jó akarást, imádságot,
egészséget. Melegséget, élő hitet. Egységet éltető hitet, minden
egyházközségeket alapítani akaró álpróféták és prédikátorok erőlködése ellenére,
akik unitárius egységet meg akarják bontani. Szeretettel mindent adni és érte
semmit sem kívánni. Így kell élni. De főleg hálatelt és imádságos érzéssel, amit
mindenkinek szívemből kívánok egy testvéri találkozás reményében!
Székelyudvarhely / Szejke 2006. augusztus
12.
Rázmány Csaba, püspök