2004. július 4.-én a marosvásárhelyi rádióban elhangzott beszéd :
„ Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten lelke bennetek lakik ? …az Isten temploma szent és ez a templom ti vagytok.” 1Kor.3,16-17/b
„ …Nem szeretném, ha nem tudnátok, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át …” 1Kor. 10,1
Kedves keresztény testvérem !
A felolvasott bibliai versek a tudásról és az önismeretről szólnak.
Először vizsgáljuk meg az elsőt, a tudást. A diákok a napokban az érettségin a felvételi vizsgákon kell bizonyságot tegyenek tudásukról. Ha megfelelő a tudásuk, akkor ismereteiket feltudják használni, gyakorlatba tudják ültetni. Ha az ismeret a tájékozottságot, akkor a tudás a tájékoztatás képességét jelenti. Felmerül a kérdés, hogy azokat az ismereteket, amelyek tudásunk képezik, miként tudjuk a leghasznosabban, a legérthetőbben átadni. Sokszor a kevés, de jól előadott, rendszeres tudás többet ér, mint a sok, de szétfolyó, rendszertelen ismeretek halmazából előhozott rosszul előadott tudás. A lényeg azonban mindkettő esetében nem is annyira tudás felmutatása , hanem a gyakorlatba ültetése. Érdemes kissé elidőzni, és megvizsgálni egy pár bibliai vers alapján, mit érthetünk tudáson…
A tudás akkor értékes ha beépül a gyakorlatba, ha a jó és a rossz tudásának a fájának a gyümölcse az édenből való kiűzetés után már nemcsak az izére emlékezet a gyümölcs, de táplál is. A szenvedő Jóbtól ezt kérdi Elifáz „Szólhat-e a bölcs, ha tudása légből kapott, és csak keleti széllel fújta fel magát?” Jób pedig így sóhajt fel : „Bárcsak tudnám hogy hol találhatom meg Istent, mert csak Ő tudja milyen úton járok!” „Ki olyan bölcs, hogy meg tudja számlálni a fellegeket, és ki tudja kiüríteni az ég tömlőit –olvassuk ugyanitt A Zsolt. 46,11-ban olvassuk: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.” A Példabeszédek a. 15,14-ben arról beszél, hogy „Az értelmes szív tudásra törekszik ...” A Prédikátor. 8,8, a tudásról azt állapítja meg, hogy : „Az ember nem tudja hatalmában tartani a szelet, bezárni sem tudja a szelet, és senkinek sincs hatalma a halál napja fölött.” Jeremiás pedig ekképp kesereg az emberi tudatlanságon : „Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, mikor kell megjönnie, csak az én népem nem ismeri az ÚR törvényét.”
Jézus az Istennek, mint gondviselő szerető Atyának arról a tudásáról beszél, amivel teremtményeit vigyázza: „Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” János, a szeretett tanítvány pedig a
tudásról, mint a szeretet világosságáról beszél: 1Jn. 2,10-11-ben : ”Aki szereti a testvérét, az a világosságban van, és nincs benne semmi megbotránkoztató, aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét”.
A Szentírás tehát sok helyen ír a tudásról. Nézzük meg most a mai bibliai vers milyen tudásról beszél :
Nem tudjátok…? Indul a kérdés. Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok ?És itt már eljutottunk az önismeret kérdéséhez. Amikor megkérdi valaki tőlünk, hogy nem tudjuk-e azt, hogy mi kik vagyunk, akkor az önismeretünk felől faggatózik. Nem tudjátok, hogy az Isten Lelke bennetek lakik? Kérdi. Vagyis akkor tudhatjuk, azt, hogy mi kik vagyunk, ha felismerjük a
bennünk lakózó szentlelket.
A továbbiakban a helyes önismeretnek az érdekes képét vetíti elénk: ” az Isten temploma szent és ez a templom ti vagytok.” Vagyis mi vagyunk az Isten temploma – ha a helyes önismeret útján közelítünk önmagunkhoz. Boldog az az ember akinek helyes az önismerete, aki meglátja saját hibáit és erényeit, gyengeségeit és tehetségét is. Hiszen a helyes önismeret az egyik út a boldogság fele . Ha ismerem önmagam és helyesen ítélkezem önmagam fölött, akkor tudhatom, hogy mire vállalkozhatom ahhoz, hogy sikeres legyek. Ez a legnehezebb, mert az ember állandóan változik, fejlődik vagy visszaesik. Mi lehet tehát a helyes önismeret. „Ismeret nélkül az igyekezet sem jó …” figyelmezett a Példabeszédek könyve.
Pál apostol itt most az önismeretnek egy másfajta útjára vezet. Itt nem az erényeink gyakorlásában való megerősítésről, vagy a hibáink elleni küzdelemről van szó. Ez az önismereti út az eredeti jóság felől közelít az ember felé, áhítattal és alázattal. A teremtés hajnalának fényénél vizsgálja az embert, olyan jónak, mint amilyen jónak teremetett mindent az Isten. Ekképpen Pál apostol az önismeret kérdésére a válasz, abból a vallásos ismeretből fakad, ami minden általánosság és bizonytalanság ellenére igaz marad mindig. Isten teremtette
a világot és az embert, akibe az ő szentlelke fényét és melegét lehelte, hogy az ember élő lélekké legyen. Az ember tehát Isten teremténye, akkor kik lehetnénk mások, mint amivé Isten formált bennünket, az Ő templomává, a bennünk lakozó szentlélek által ? Ez a tudás tart meg bennünket, valahányszor az általánosságokba vagy bizonytalanságokba feledkeznénk.
Templomok vagyunk mindannyian, ahol lelkünkben visszhangzik az imádság, amikor szeretteinkhez szólunk. Templomok, akik tornyos munkás vágyainkkal növekedünk az örökkévalóság fele és életünket méri a megkonduló idő. Templomok vagyunk, mert megkondulnak szívünk harangjai, templomok, mert befogadunk mindenkit, aki csöndesen érkezik hozzánk és helyet foglal reménységünk padsoraiban. Templomok vagyunk, mert erkélyeinken gyerekek zsoltároznak és mert orgonahang szépíti dalainkat. Templomok vagyunk, mert besüt az ablakainkon a nap és mert az úrasztala körül testvérek vesznek körül az utolsó vacsorán. Templomok vagyunk, mert visszhangzik bennünk a prédikáció és templomok vagyunk, mert vigyáz ránk, aki felépített, aki megformált minket. Isten templomai vagyunk, mert látogatnak minket az emberek.
Pál apostol a második felolvasott bibliai versben nem kérdez, hanem felvilágosít, hogy tudásunkat frissítsük fel, hogy ne feledkezzünk el a számunkra fontos dolgokról. ..” atyáink mindnyájan a felhők alatt voltak…” figyelmeztet Pál apostol. Atyáink a szolgaságból a felhők alatt közösen mentek az Ígéret fele. Ha elfeledkeznénk atyáinkról, akkor elfeledkeznénk arról is hogy honnan jöttünk, s ez önismeretünk széfoszlásához vezetne. Ha elfeledkeznénk arról, hogy atyáink hányszor, de hányszor vonultak a sűrű sötét felhők alatt, akkor ha sűrű sötét felhő szállana életünk egére, akkor az atyáinktól kapott, de elfelejtett tudás hiánya miatt megismételjük atyáink szenvedéseit…
Testvérem! Gondolkoztál-e el valaha azon, hogy atyáink a felhők alatt miért építettek templomokat ? Miért emelték magasra a falait és miért kondultak meg a harangok a toronyban ?
A válasz amit Pál apostoltól megtanulhatunk egyszerű: azért építettek atyáink templomot a felhők alatt, mert ők nem felejtették el, hogy ők Isten templomai és önmagukat építették fel a templomokban.
Valahányszor felhőről olvasok, vagy beszélek az első gondolatom, ami a felhőről eszembe jut, az Néhai Csongvai Attila volt szentgericei unitárius lelkész immár szállóigévé lett mondása: „Felhők fölött mindig süt a Nap.”
Felhők fölött mindig süt a Nap … akkor is, amikor a sötétség a felhők alatt minket és mindent betakar …akkor is, amikor a felhők alól nincsen módunk kibújnunk …akkor is, amikor csak az eső, a hideg az amit érzünk, és nem a felhő fölötti meleg … Felhők fölött a Nap ragyog, de mi a felhők alatt élünk …és ha eltakarja a felhő a Napot … mit érünk azzal, hogy süt s mi nem érezzük …Nem érezzük … tényleg olyan sötét lenne a világ …? A Nap a felhőkön át nem szórja ránk sugarát…? Dehát … mi közünk a felhők fölötti napfénnyel … Csak az a jó, ami onnan hozzánk ér el. Felhők fölött mindig süt a Nap, meleg világos sugara arcunkra hull nap mint nap, ekkor érezni mellettünk mindazokat, akik felhők fölé költöztek, kiknek lelke már az örök fényben fürdik, hol mindig süt a Nap, ekkor érezni velünk mindazokat akik a napfénnyel szórják tele életünket, ekkor érezni azt , hogy élünk … S ha már érezzük azt hogy élünk, felhők árnyaitól nem félünk, mert tudjuk, hogy az árnyak felett mindig süt a Nap és a felhőkön is átküldi sugarát, s arcunkra ejti a meleget s a fényt. Gyűjtsük hát össze arcunk fényét, ne homályos tükörrel … gyűjtsük össze szívünk melegét, ne titok-tudó ismerettel … Gyűjtsük össze a felhőkből ránk sugárzó Nap fényét, Mit tehetnénk ennyi fénnyel, ennyi meleggel ? … kérdezhetnéd kedves testvérem. Építsünk e fényből templomot ! Építsünk templomot a felhők fölött Istennek mindig melegítő Napjának fényéből! Építsünk templomot, hogy a felhők fölött mindig ragyogó fény alászálljon … alászálljon az ima szárnyán, ránk ragyogjon a megmaradás és hogy arcunkról a fény, a meleg sose hervadjon le, hogy ne hiába süssön a Nap a felhők fölött, ahol mindig süt és hogy nekünk is süssön, felhőkön át is szórja ránk sugarát.
Isten templomai vagyunk, építsük hát fel önmagunkban és a világunkban is látható templomát. Ámen
Sándor Szilárd
Látogassák meg a www.lorinfo.ro/unitárius honlapunkat.