Imádkozunk az öregek, az ünnepeltek hangján:

Légy áldott, nagy Isten, hogy a mögöttünk álló éveket nekünk adtad; s légy áldott, hogy ezeknek az éveknek ünnepei és hétköznapjai, sikerei és kudarcai, örömei és bánatai bennünket nem megtörtek, nem lesújtottak, nem megterheltek, hanem megerősítettek a hitben, felemelték lelkünket tehozzád és könnyűvé tették azt, hogy szárnyalhasson a bölcsesség magaslatain.

Nem volt könnyű, sokszor mondjuk. És soroljuk: a szegénység, a nyomorúság, a háború embertelen világa, az elnyomás, az elhidegülés, az elmagányosodás. Nem volt könnyű – panaszkodunk oly gyakran, ha van valaki, aki meghallgasson bennünket. De ma ezen az ünnepen előtted megállunk és érezzük: bűn, ostobaság, hálátlanság részünkről, hogy mindig csak a terheket, a hiányt, a fájdalmat látjuk, hangoztatjuk és arra emlékezünk. S bűn a mellettünk élő, fiatalabb embertársainkat mindig csak a panasszal keseríteni. Bűn megfeledkezni a gyermekkor felhőtlenségéről, az ifjúkor vakító hajnaláról, a felnőttkor deléről, a családi élet megnyugtató, oltalmazó sugarairól; és bűn megfeledkezni arról, hogy a mi mai, öregkori életünk, amelyet annyiszor rossznak, tehernek, nehézségnek mondunk – ez az öregkor mégis szép: szép a teljes életutat bejárt ember bölcsességével tekinteni e világra, szép felfedezni gyermekeink és unokáink életében az erényeket és gyengeségeket, melyek bennünket is vezettek, szép egy-egy találkozáskor felemlíteni a számtalanszor elemlegetett régi szép élményeket.

Most mikor bennünket ünnepelnek kérünk: oldozz fel állandó panaszkodásunk, sötét-látásunk, elégedetlenségünk, hálátlanságunk vétke alól, s add, hogy szemünk és lelkünk meglássa a szépet, s szívünk ne keseregjen a múlt fölött, hanem hálálkodjon minden tőled kapott jótéteményért.

S ahogy ebben az életben megtanultuk és sokszor gyakoroltuk: másokért is imádkozunk. Imádkozunk értük, akiket nekünk adtál, hogy megtalálják az utat, amelyet nekik szánt a Te végtelen bölcsességed. Légy az ő segítőjük, ahogy a miénk voltál; mutass nekik ösvényt, ahogy nekünk is mutattál; őrködj az ő életük fölött, ahogy őrködtél fölöttünk is.

Hallgasd meg a Te öreg szolgáid csendes imádságát. Ámen.

Imádkozunk a gyermekek, az ünneplők hangján:

Légy áldott, Atyánk, hogy nekünk adtad őket, s megtartottad őket közöttünk; légy áldott mindazért a jóért, igazért, nemesért, amit ők hordoztak, s amit ők adtak át nekünk szerető szavaikkal, szolgáló és áldozó életükkel; légy áldott azokért a pillanatokért, melyekben szigorúaknak, kegyetleneknek tűntek nekünk, mert azóta megéreztük, elhittük, hogy bennünket oltalmazó jó szándék vezérelte őket. Légy áldott, hogy megtanítottak becsületesnek, munkásnak, szülőnek, embernek lenni, s hogy megtanították nekünk a lelkünket hozzád irányító imádságos szót.

Szolgáló, munkás kezükön keresztül kaptuk a Te áldásodat: mégis hányszor lázadtunk ellenük. Szülői, nagyszülői, dédszülői gondoskodásukon keresztül öleltél gondviselésedbe: mégis hányszor akartunk kitörni oltalmukból. Emberi szívükön keresztül mutattad meg nekünk szeretetedet: mégis hányszor vesztettük el türelmünket irántuk.

Most, amikor őket ünnepeljük, arra kérjük őket, arra kérünk téged: oldozzanak, oldozz föl az irántuk mutatott tiszteletlenség és türelmetlenség vétkei alól, melyekről ez ünnep hatása alatt úgy érezzük, hogy a legnagyobbak, s lelkünket leginkább terhelik.

Imádkozunk értük: adj nekik szép, tiszteletben és megbecsülésben múló öregkori napokat. Adj nekik meggyengülő testükhöz, benned bízó, s a benned való bizalomban egyre erősödő lelket. Áldd meg őket a mi kezünk által, viselj gondot ránk a mi gondoskodásunk által, szeresd őket a mi gyermeki szeretetünk által, hogy így váljon teljessé és boldoggá az ő életük, a mi életünk. Ámen.

Szabó Előd

2008. október 12