Vajon?

Text: Mik 6,6-8

Örömmel és jókedvvel gyújtottuk meg az utolsó gyertyát az adventi koszorún. Örömmel, jókedvvel, s talán még inkább várakozással telve jönnek a következő hét napjai, karácsony nagyhete. Mert mindenki, aki a keresztény világon él bevallottan vagy titokban vár valamit az ünneptől, a legkisebb gyermekektől a legöregebbekig: mert mindannyian visszatérnek, visszatérünk lélekben egy kicsit a gyermekkorhoz: lelkünkben a gyermeki, tiszta hang csendül, s gyermeki csodálkozással tudunk mi is rábámulni a csodaszép fenyőfára. Várakozunk, de tudjuk már azt, hogy ez a várakozás nem lehet tétlen, hanem cselekvő kell legyen. És cselekszünk is mindannyian a karácsonyt megelőző hetekben, sőt talán a karácsony nagyhetének napjain válik csak igazán cselekvővé ez az időszak. A múlt héten arra figyelmeztettük egymást, hogy nehogy túlrohanjunk Betlehemen, most is maradjunk a rohanás képénél: s, ha így teszünk, azt mondhatjuk, hogy a karácsony előtti rohanásunkban most érkeztünk az utolsó száz méterre, amikor mindent bele kell adni, amikor már semmi nem tűr halogatást, amikor már nincsen mire tartogatni az energiát. Mi is rohanunk: jövő héten iskolába, dolgozni megyünk, majd délutánonként készülünk: takarítunk, rendezünk, sütütnk-főzünk, ajándékokat vásárolunk, készítünk, karácsonyfát díszítünk. Még felsorolni is sok mindezt, nemhogy megtenni. Én magam is összeállítottam egy listát azokról a dolgokról, amelyeket a jövő héten el kell végezzek, és, mondhatom, eléggé tekintélyes mérete lett. De bizonyára ti is érzitek, hogy emellett a lista mellett még lenne szükségünk egy másik listára is, melyekre azokat a dolgokat írjuk fel, melyekkel nem külsőleg, hanem lélekben készülünk karácsonyra. És azért fordultam Mikeás prófétához, aki a helyes istentiszteletről beszélve hangsúlyozza azt, hogy bármely külsőség és szertartás feleslegessé válik akkor, ha nincsen mögötte fedezetként a jószándék, a tiszta, őszinte szív, egyszóval ha nincsen mögötte maga az ember teljes valójában. Erre utal Mikeás próféta, amikor kérdés-válasz formájában fogalmazza meg álláspontját. Az Istennek hálálkodni akaró ember kérdi, hogy mi lenne a méltó szertartás: „Mivel járuljak az Úr elé?...életemért?” És jön a válasz, amely megnyugtatja az embert: bármely szertartás elegendő akkor, ha az ember szíve és életmódja támogatja azt: „Ember, ...szemben.”

Lássuk hát, hogyan kell lelkileg készüljünk a karácsonyra az adventi futópálya utolsó száz méterén? Ugyanúgy kell belsőleg, lelkileg is készülni, mint külsőleg, ugyanazt kell tegyük lekileg is, mint testileg. Nézzük hát végig, mit jelent ez?

1. Először is rendezésre, takarításra, tisztaságra van szükségünk, ahogy a szobánkban, úgy a lelkünkben is. S hogyan, mitől kell megtisztítsuk a lelket? A szeméttől, a szennytől: a bűnöktől, a gyűlölettől, az önzéstől, az irigységtől. Mindezek felgyűlnek bennünk a hétköznapokban, mint a por az asztal lapján. Ezektől kell megszabadulnunk: úgy, hogy őszinte hittel imádkozunk; úgy, hogy megbocsátunk; úgy, hogy megbékélünk; úgy, hogy megérezzük a mellettünk lévő emberben a testvéri szív dobbanását. Így lesz tisztaság, rend, harmónia a lelkünkben és várhatjuk nyugodt lelkiismerettel a kis Jézus megszületését.
2. A takarítás mellett sütünk-főzünk, hogy jobbnál-jobb falatok kerüljenek az ünnepi asztalra. Ezt kellene lélekben is tenni: jobbnál-jobb falatokat készíteni a léleknek és azzal tápáláni. Olyan falatokkal, olyan táplálékkal, amelyet máskor ritkán adunk meg neki. Mi lehet ez a különleges táplálék: megint csak az őszinte imádkozás, s az imádkozás mellett Jézus tanításának, aBibliának az olvasása; vagy más, szép karácsonyi történetek felelevenítése; és elmélkedés azon, vajon mit jelent a mi életünkben a karácsony, a karácsonyi örömüzenet, Jézus és az ő tanítása és életpéldája. Elmélkedés olyan dolgokról, melyeket máskor mellőzünk, elhanyagolunk, de most itt az alkalom arra, hogy előtérbe hozzuk.
3. Az ajándékozás is fontos karácsonykor, s talán mindenkinek megfelelő ajándékot találni – ez a legnehezebb feladat adventben. De készítsük el a mi gondviselő Atyánknak, Istennek is az ajándékot. Ez az ajándék sokféle lehet; lehetne például egy fogadalom: fogadalom arra, hogy igyekszünk ezentúl jobbnak lenni, jobb gyermekek, jobb testvérek, jobb tanulók – vagy egyszerűen jobb emberek.
4. És végül karácsonyhoz hozzátartoznak a díszek, a fények, a világosság. És mi legyen ez a fény, mely feldíszíti a mi lelkünket, ami megvilágítja azt? Természetesen a szeretet, mely akkor szép, ha, mint Pál apostol mondja a Szeretet-himnuszában, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr, és ami a legfontosabb – soha el nem fogy. És ennek a dísznek, ennek a fényforrásnak, ennek a karácsonynak is attól függ az értéke, hogy meddig tart a mi lelkünkben.

Mert a takarítás után a por újra felgyűl; a sütés-főzés eredményét is elfogyasztjuk; az ajándékok is felhasználódnak; és a fények is előbb-utóbb kihúnynak és a díszek is eltűnnek a padláson, egy-egy sötét doboz mélyében.

Vajon a mi lelkünkben is por lepi-e majd ezt az ünnepet? Vajon ugyanúgy elfogynak a lelki táplálékok, mint a karácsonyi kalács? Vajon úgy feledésbe merülnek fogadalmaink, mint az ajándékok? És végül: vajon ugyanúgy kialusznak szívünkben a szeretet lángjai, mint a karácsonyfa gyertyái? És vajon ugyanúgy elrejtjük-e majd a karácsonyi élményeket, mint a fa csodált díszeit? Vajon? Ámen.

Szabó Előd

2007. december