Lekció: 37 Zsolt 1-11

Textus: Mt 5,5 Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.

Néhány éve történt, a seattle-i Paraolimpiai játékokon, Kilenc, testileg vagy szellemileg sérült versenyző állt fel a 100 méteres futás rajtvonalánál. A pisztolylövésre mindnyájan nekilódultak, ha nem is éppen vágtában, de mindenképpen azzal a szándékkal, hogy végigfussák a döntőt és nyerjenek. Mindnyájan, pontosabban egy fiút kivéve, aki megbotlott az aszfalton, néhányat bukfencezett, majd sírni kezdett. A többiek meghallották a fiú sírását. Lelassítottak és hátranéztek. Azután mindnyájan megfordultak és visszamentek. Mindannyian… Egy Down-kóros lány lehajolt, megcsókolta a fiút és így szolt hozzá: ettől majd elmúlik! Aztán mind a kilencen kart karba öltve a célvonalig sétáltak.

A stadionban mindenki felállt, percekig tartott az éljenzés. A jelenlévők azóta is mesélik ezt a történetet. Azért mert a lelkük mélyén tudják, az életben nem az a legfontosabb, hogy mi magunk nyerjünk. Ami igazán fontos, az az, hogy segítsünk másoknak nyerni, még akkor is, ha ehhez le kell lassítanunk, és irányt kell változtatnunk.

Rendes olimpiai játékokat is végignéztünk, de ott ilyesmi nem történt meg. Ott nagyon élesben folyt a küzdelem, minden játékos magának akarta megszerezni az első helyet, sőt örömmel könyvelték el, ha egy játékos kiesett a mezőnyből.

Hogyan lehet tehát érzelmileg és logikailag hozzáállni a dolgokhoz?.

Ha Jézus tanításához az emberi logika útján közelítünk, könnyen felébred bennünk az ellenkezés szelleme. Míg hallgatjuk szavait, értelmünk tiltakozik: nem, ez nem így van, nem így történik a valóságban. Például: egy verseny alkalmával miért lassítsak le, és segítsek máson? Elveszíthetem a helyezésem. A másiknak eleste pedig nekem még kedvez is. Hiszen nem más az élet, mint szüntelen küzdelem, melyben nekem győznöm kell. Igen, ez így van, csak nem mindegy, hogy hogyan győzünk!

Amíg nem emelkedünk ki az evilági gondolkodás völgyéből, addig értetlenül állunk Jézus tanítása előtt. Csak fejcsóválva hallgatjuk a harmadik boldogság ígéretét: boldogok a szelídek: övék lesz a föld?

Hallatára kérdőjelek állnak elénk. Tiltakozunk e kijelentés ellen, amikor a tapasztalat egészen másról beszél. A történelem tanulmányozása mindenkit meggyőzhet arról a roppant erőfeszítésről, amit az ember folytatott és folytat a föld birtoklásáért. Ez robbantotta ki a véres háborúkat, ez állította szembe a megtévesztett népeket. És a harcmezőkön nem a szelídek, hanem az erőszakosak győztek. Ellenben: az úgynevezett nagy hódítók csak azért uralkodhattak ideig-óráig a föld egyes darabjain, mert az erőszakot alkalmazták.

A megértés kulcsát keresve el kell oszlatnunk a szelídségről alkotott téves fogalmakat. Egyesek azt hiszik, hogy a szelíd embereknek vér helyett víz folyik az ereiben. Szinte még arra is képtelenek, hogy jogos haragra lobbanjanak. Nem kedveli a harcot, alaptermészete a gyávaság és mindig visszavonulót fúj. Nem hozható ki a sodrából és birkatürelemmel viseli a megaláztatásokat.

Pató Pállal vallja: Ej, ráérünk arra még!

Így gondolkoznak sokan a szelídségről. Helytelenül. Hiszen ilyen jellemű emberekkel Isten sem tudna mit kezdeni. Ilyen lelkülettel nem lehet végrehajtani az evangélium küldetését.

A boldogítónak mondott szelídség egészen más. Milyenségét Jézus példájából tanulhatjuk meg. Róla biztosan tudjuk, hogy nem tartozott a gyávák, a megalkuvók, a mindent megértők és mindent elnézők közé. Nemegyszer haragra lobbant és keményen ostorozta a farizeusi képmutató magatartást. Ostort ragadt és kikergette az Isten házából a kereskedőket. Malomkövet kívánt azok nyakába, akik a gyermekeket megbotránkoztatták. Jézus tanítása és élete állandó tiltakozás volt az önmagával megelégedő lelkület ellen. Tüzet jött bocsátani a földre, kardot hozott, hogy kiharcolhassuk vele belső, lelki szabadságunkat. Az Isten országa- hangoztatta- erőszakot szenved és az erőszakosak ragadják magukhoz azt. Jézusnak kemény emberekre van szüksége, akik semmit nem engednek meggyőződésükből. Azt azonban megkívánja, hogy Isten ügyének szolgálatát a szelídség szellemében végezzük. Unitárius címerünkben is ott van a kígyó és a galamb, amelyek az okosságot és a szelídséget jelképezik: kiküldelek titeket mint bárányokat a farkasok közé, legyetek okosak mint a kígyók és szelídek mint a galambok.

Vajon mit jelent ez? Jézus azoknak a szelídeknek ígéri boldogságát, akik talán a szenvedélyek vulkánját hordozzák szívükben, de a szelídség gátjaival a jobb élet szolgálatába fogják. Nem csak önmaguk, nem egyéni célok, vagy egy csoport céljainak érdekében munkálkodnak, hanem minden ember boldogságáért. Úgy törekszenek a cél felé, hogy mindenki célba érjen és nyertesnek mondhassa magát. Az erőszak megfosztja ezt az eszmét hitelességétől és gátakat állít elébe, csak a szeretetből fakadó szelídség teszi szíveket hódító hatalommá. Lásd a paraolimpiai versenyzők példáját.

A szelídség semmiképpen sem jelent gyávaságot és lemondást igazunkról. Szelíd ember az, aki uralkodni tud támadó ösztönein, de szilárdan ragaszkodik igazságához. A szelíd ember ezt az erényét elsősorban Isten akaratával gyakorolja. Odasimul hozzá és ezzel szívét teszi Isten földjévé, és istenországa támaszpontjává változtatja. Tanul Jézus figyelmeztető szavából: tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű! És nem hagyja figyelmen kívül, hogy a föld nem az embereké, hanem elsősorban Istené: ő teremtette, ő viseli gondját: és így Isten a birtokosa minden földnek, s csak azután az ember. És Istennek van elsősorban joga földet adni, annak aki megérdemli, például a szelídeknek.

Másképpen nincsen haszna a birtoklásnak. Ha evilági, földi perspektívákban nézzük a dolgokat akkor is azt tapasztaljuk, hogy a jog nélkül megszerzett föld soha sem hozott békességet és megelégedést az embereknek. Milyen nagy gondjaik voltak még nemrég nagyapáinknak a föld elosztásával kapcsolatban: csak a fiúgyermek örökölte a vagyont, a földet, a lánygyermek nem.

A másik szomorú példára is emlékezhetünk a múlt század elejéről: hogy ne kelljen feldarabolni az örökösök között a földet, csak egy gyereket vállaltak a paraszt családok. A rokon családok gyerekei pedig egymás között házasodtak, nősültek, hogy gyarapítsák a földet. Mi volt a haszon belőle? Semmi! A földet nem lehet földarabolni az egyre szaporodó emberiség között. Mi a tanulság?

Mindinkább háttérbe kell szoruljon az enyémnek, hogy helyet adjon a miénknek. Az is nyilvánvaló, hogy a földet nem lehet csak úgy egyeseknek kisajátítani, diktátorok birtokává tenni. Dzsingisz kán, Szolimán pasa, Napóleon, Hitler, Sztálin napjai meg voltak számlálva. Hol vannak ők és hol van a föld melyet egykor birtokoltak? Rövid ideig birtokolták, mert a föld nem lehet az erőszakosoké.

Ha nem akarunk atomhamuvá változni, akkor le kell mondanunk az erőszak alkalmazásáról.

Mind több és több Holywood-i film úgy mutatja be a földet, mint amely újból kietlen és puszta s az élet egy burokban, mesterséges levegőt használva zajlik tovább. Ahol az emberek nem esznek többé a természet adta gyümölcseiből, ahol nem is ismerik például az almát, hanem vegyileg előállított élelmiszereket fogyasztanak.

Ennek tudatában ragyog új fényben Jézus igazsága: boldogok a szelídek, mert övék a föld.

Erre a szelídségre nagy szükségünk van egyéni, családi, munkahelyi életünkben. Sok házasság éppen azért bomlik fel, mert hiányzik a szeretetből fakadó szelídség. Történt valahol, hogy egy házaspár összeveszett valamiért. Szó szót követett és a heves természetű asszony arcul vágta a férjét. A pofon elcsattant és nagy megdöbbenés követte, mi lesz a válasz? Ám a férj szelíden csak ennyit mondott: drágám, nem ilyen célra kértem meg a kezedet. És ezt a jelenetet lehetne sok formában érteni, mert sok megjelenési formája van. A mai erőszakos életben, amikor egy parányi ok is mekkora kellemetlenséget szülhet, nyilvánvaló számomra, hogy a szelídség gyakorlásához több lelki erőre van szükség, mint az erőszakhoz. A verseny és minden áron való győzelem világában könnyen elragad bennünket is a hév, a lendület és sodor magával a cél felé. És sokszor az elkövetett rossz tett mennyi lelki furdalást és megbánást okoz, lelki betegségeket.

S az élet hevében nem veszünk annyi fáradtságot és erőt hogy visszanézzünk és meglássuk elesett, síró barátainkat. Pedig nem kellene mást csináljunk, mint megálljunk és visszamenjünk hozzájuk és még megbánnunk sem kellene a szelídségből végzett cselekedeteinket. Ekkor tapasztalnánk meg igazán hogy mennyire gazdagok vagyunk: miénk a föld, miénk az egész világ. Ámen!

Léta Sándor ( a dőlt betűs részek, György Attila „Vasárnapi kenyér” című prédikációs kötetéből vannak)