Útjelző évszámok az Erdélyi Unitárius Egyház múltjából (2).
1579. Június 1-2. napjain tartott gyulafehérvári országgyűlésen a fejedelem, a
hitújítás ellen hozott törvény alapján, Dávid Ferencet "mások példájára" holtig tartó várfogságra ítélte és Déva várába záratta.
Július 2.-án tartott kolozsvári zsinaton, Blandrata György és párthívei egy olyan hitvallást fogadtattak el, amelyben Jézus imádása és segítségül hívása is szerepelt. Az egyházi ügyek intézésére egy 24 tagból álló egyházi tanácsot szerveztettek. A megüresedett püspöki tisztségre Hunyadi Demeter kolozsvári lelkészt ajánlották, akit a fejedelem meg is erősített hivatalában.
November 9.-én Karádi Pál temesvári lelkipásztor levelet irt a kolozsvári lelkészekhez. Levelében állást foglalt Dávid Ferenc tanításának igazsága mellett; Blandrata Györgyöt és párthíveit, akik elősegítették Dávid Ferenc elitélését, árulóknak bélyegezte. A megalkuvó új teológiai és egyházi irányt visszautasította, a bánsági és alföldi egyházközségekkel együtt, elszakadt az erdélyiektől. A különvált egyházközségeknek Karádi Pál lett a püspöke.
November 15.-én Dávid Ferenc töretlen lélekkel, a dévai vár börtönében, meghalt. Halálának körülményei és temetési helye ismeretlen.
Dávid Ferenc személyében az unitáriusok a tiszta jézusi kereszténység helyreállítóját, a lelkiismereti szabadság és vallási türelem prófétáját, az unitárius reformáció mártírját és egyházalapítójukat tisztelik.
Dávid Ferenc halála a vallási szabadelvűség megállását jelentette a továbbhaladás útján, valamint az ellenreformáció és ortodox protestáns reakció fokozott térhódítását.
1582. Ez év táján készítette el Bogáti Fazekas Miklós (1548-1592) lelkész híres
zsoltárfordítását. Ö ültette át először magyar versekbe az egész zsoltárkönyvet. Bármennyire törekedett fordításában arra, hogy az eredeti szöveghez hü maradjon, mégis korszerű társadalmi vonatkozásokat is beleszőtt fordításába.
1592. Ebben az évben választották püspöknek Enyedi Györgyöt (1555-1597).
Dávid Ferenc mellett ö az Unitárius Egyház második nagy teológusa a 16. században. A kolozsvári főiskola tudós tanára, híres prédikátor és író volt. Öt tekintjük az unitárius hitelvek ésszerű és tudományos alapon való értelmezése megalapítójának. Életművét halála után 1598-ban adták ki Kolozsvárt latin nyelven. Magyarul 1619-ben jelent meg "A szentháromságot bizonyító ó- és újszövetségi helyek magyarázatai..." címen Toroczkai Máté püspök fordításában és részbeni átírásában. Munkájában nagy tudományos felkészültséggel mutatta ki, hogy a szentháromság dogmáját a Bibliából nem lehet bizonyítani. Ugyanakkor megmagyarázta azoknak a bibliai helyeknek igaz jelentését is, amelyekkel a szentháromságot igazolni szokták. A vallási türelmetlenség következtében könyvét a forgalomból kitiltották és 1599-ben sok példányát nyilvánosan elégették. 1670-ben a németalföldi Gröningenben munkáját másodszor is kiadták. Enyedi György műve, mely Európa-szerte nagy érdeklődést és vitát váltott ki, a 16. század bibliatudományának magas fokán állott s mint ilyen fontos szerepet töltött be az unitárius vallás védelmében és ismertetésében.
1600. Október 25. és November 4. között tartott lécfalvi tábori országgyűlés vallásügyi
határozatában találkozunk először vallásunk "unitárius" elnevezésével. Egyházunk az "unitárius" nevet hivatalosan az 1638. évi ún. "dési egyezségben" fogadta el és használta először.
1618. A november 11.-i erdöszentgyörgyi zsinaton az unitáriusok tisztázták magukat a szombatosság gyanúja alól.
A szombatos vallásos mozgalomnak megalapítója Ösi András, szervezője Pécsi Simon volt.
1626. Radeczki Bálint püspök összeállította és kiadta az első egyházi rendtartást, melyet Almási Gergely Mihály püspök átdolgozva 1694-ben újra kiadott.
1638. A dési egyezség éve.
Július 1-7. napjain, az országgyűlés által kiküldött bizottság Désen tartott ülésében, a hitújítással vádolt egyházunkra kényszerítette az ún. dési egyezséget. Ez az egyezség arra kötelezte az unitáriusokat, hogy Jézust isteni tisztelettel imádják, az Atya, Fiú és Szentlélek nevében kereszteljenek, vallási könyveiket pedig bocsássák fejedelmi cenzura alá.
A dési egyezség Beke Dániel püspök és Ráv Mátyás kolozsvári lelkész közötti viszálykodás, valamint a vallási türelmetlenség következménye volt. A szombatos mozgalom elfojtására vonatkozó 1638. évi országgyűlési végzést nemcsak a szombatosokra, hanem az unitáriusokra is alkalmazták. A szombatosság elnyomása címen megkezdődött az erőszakos térítés és templomelvétel.
1660. A lengyelországi unitáriusok gyászéve.
Az országgyűlés, az ellenreformáció sugalmazására, az unitáriusokat áttérésre vagy az ország elhagyására kényszerítette. Az unitáriusok közül sokan áttértek. Egyrészük azonban hazájukat elhagyva Erdélybe menekült, ahol az unitáriusok testvéri szeretettel fogadták. Legtöbben közülük Kolozsváron telepedtek le, ahol önálló lengyel unitárius egyházközséget szerveztek, amely 1793-ig állott fenn. Utolsó lelkészük Szaknovics Izsák volt, akinek halála után (1792) beolvadtak a magyar unitárius egyházközségbe.
1661. Ebben az évben halt meg Árkosi Tegzö Benedek, a kolozsvári főiskola tudós
tanára, a 17. század kiváló unitárius teológusa. A dési egyezségben foglalt szigorú könyv-cenzúra miatt munkáit nem lehetett kiadni. Az egyház kötelezte a lelkészjelölteket és tanítóikat, hogy Árkosinak imádságait és elmélkedéseit tartalmazó munkáját másolják le és tanulják meg.
1663. Október 21.-i ádámosi zsinat Koncz Boldizsár kolozsvári lelkészt választotta
püspökké, aki a szellemi elnyomás és a háborús pusztítások következtében súlyosan megpróbált egyházban új életet törekedett teremteni. Az egyházépítés és hitvédelem érdekében kátét irt, amelyet azonban csak 1698-ban lehetett kinyomtatni. A káté öt kiadást ért meg, az utolsó 1854-böl való.
1669. A Kissároson tartott első, képviseleti alapon szervezett zsinat éve.
Az új egyházszervezeti reform Koncz Boldizsár azon rendeletéből eredt, hogy ezentúl a zsinaton az egyházköröknek csak meghatározott számú képviselője köteles részt venni.
1691. A Lipót-féle hitlevél kihirdetése.
A Lipót-féle hitlevél alapján indult meg az ellenreformációnak és a Habsburg uralkodóknak az a közös és tervszerű támadása, amelynek távoli célja a reformáció eredményeinek felszámolása, közvetlen célja pedig az Unitárius Egyház megsemmisítése volt. Ez az egyenlőtlen küzdelem több mint másfélszáz évig tartott és egyházunkra súlyos megpróbáltatásokat hozott.
1692. Február 26.-i rendeletével Bánffy György kormányzó visszaadta egyházunknak a
háromszéki egyházközségek felügyeleti jogát, amelyet 1622 óta, jogtalanul, a református püspökök gyakoroltak.
November 6.-i szabédi zsinat Almási Gergely Mihály (1654-1724) főiskolai tanárt választotta püspökké. Püspöksége alatt élte át egyházunk a legszomorúbb időket: az ellenreformáció megkezdte templomainknak és iskoláinknak elvételét, híveinket pedig kizárta a közhivatalok viseléséből.
1693. Almási Gergely Mihály püspöki vizsgálatot tartott a háromszéki unitárius
egyházközségekben. Ennek eredményeként elrendelte az egyházközségi gondnokok választását és a templomi perselyes gyűjtést.
Október 10.-én az unitáriusok elveszítették a kolozsvári főiskolájuk óvári épületét. A diákság a piac nyugati oldalán, a nagytemplom bejáratával szemben levő, erre a célra átépített magánházakba költözött át.
1696. Február 6.-án állították fel a kolozsvári unitárius nyomdát. A nyomda beszerzését
özv.Kmita Andrásné szül. Wilhelm Krisztina jótevő segítsége tette lehetővé. A nyomda első kiadványa Koncz Boldizsár kátéja és az egyházi énekeskönyv voltak. A nyomdát 1716-ban, a többi egyházi javakkal együtt elvették.
1697. Május 6.-án leégett a város nagyobb részével együtt a kolozsvári új főiskola,
a piaci nagytemplom és más egyházi épületek. Olyan nagy volt a kár, hogy a leégett egyházi épületeket csak évek múltán, a németalföldi protestánsok segítségével tudták felépíteni.
1711. Augusztus 22.-én Tasiczki Ákos lengyel unitárius adományt tett a bethleni és kolozsvári lengyel egyházközségek felsegítésére.
1716. Március 30.-án a Habsburg hatalom katonai erővel elfoglaltatta a kolozsvári
egyházközség valamennyi templomát, a hozzátartozó javakkal együtt. Hasonló templomfoglalások máshol is történtek. A templomaitól megfosztott kolozsvári unitáriusok közel 80 éven keresztül csak magánházaknál és imaházakban tarthattak istentiszteleteket.
1718. Április 2. A kolozsvári főiskola új épületének elvesztése. A főiskola az egyházközségnek egyik Magyar utcai házába költözött át, amelyet erre a célra átalakítottak.
Április 8. A világi hívek bekapcsolódásának kezdete az egyházmentés és kormányzat munkájába. A Kolozsváron tartózkodó világi hívek tanácskozást tartottak és az ellenreformáció támadásával szemben a következő védelmi intézkedéseket hozták:
1. Felhívást bocsátottak ki, melyben a főiskola fenntartása érdekében adakozásra szólították fel az egyházközségeket és a híveket.
2. A püspök mellé főgondnoki, az esperesek mellé pedig felügyelőgondnoki tisztséget szerveztek. Bíró Sámuel és Simon Mihály személyében választották az egyház első főgondnokait. Főgondnokhelyettesnek választották: Sándor Gergely, Dániel Ferenc, Gidófalvi Gábor, Bongardus János és Teleki Ferenc egyháztagokat. Kijelöltek 13 felügyelőgondnokot is.
3. Megkezdték a kolozsvári egyházközség és az egyetemes egyház vagyonának szétválasztását és felügyelet alatti külön kezelését. Ez a megoldás a világi hívek nagy számát vonta be az egyházmentés szolgálatába és fokozta az egyházért való felelősség tudatát.
1723. Ebben az évben kezdődött egy pénzalap gyűjtése, mely mint "egyházi közalap" az általános egyházi szükségletek fedezésére szolgált.
1724. Az árkosi zsinat, a kolozsvári vezető egyházi és világi tagokból egy állandó
testületet szervezett, melynek feladata az egyház kormányzása volt. Ebből fejlődött ki közvetlenül az egyház életét ma is irányító Egyházi Képviselő Tanács.
1729. Január 15.-i kissárosi zsinat megvetette alapját az egyház ma is működő két,
vegyes jellegű, törvényhozó testületének: a Zsinati és Egyházi Főtanácsnak.
1737. Augusztus 24.-i kövendi zsinat Szentbárahámi Lombárd Mihály (1683-1758)
rektort választotta püspökké. 21 évre terjedő püspöksége alatt apostoli munkát végzett a vallásos élet megelevenítése, a hitvédelem, az egyházépítés és a nevelésügy terén. Mint kiváló képzett teológus ö kezdette először az unitárius vallást minden részletében tudományos módon tanítani. Életműve, a latin nyelven irt "Keresztény teológia rendszere"; ez az első rendszeres, nagy tudományos felkészültséggel megirt unitárius hittan. A nevelés szívügye volt. Önfeláldozó munkásságának köszönhető a főiskola megmentése és működésének biztosítása. Minden ténykedését az egyház sorsa iránti felelősségérzés hatotta át. Különböző tárgyú, nagyszámú műveit könyvnyomda hiánya és egyházunk elnyomása miatt nem lehetett kiadni, s így azok kéziratban maradtak fenn. Sokoldalú munkásságával bebizonyította, hogy méltán mondhatták róla: "ö az unitáriusok szeme, szíve és szája". Szentábrahámi L. Mihály a 18. század legnagyobb unitáriusa, az egyház második alapítója.
1767. Ebben az évben kezdte írni Kénosi Tözsér János bágyoni lelkész az
"Erdélyi Unitárius Egyház története" c. munkáját. Mivel 1772-ben elhunyt, munkáját újraírta és összegyűjtött adatainak felhasználásával továbbfolytatta Uzoni Fosztó István bágyoni lelkész, akinek 1778-ban bekövetkezett halála után Kozma Mihály szentgericei és fia Kozma János csókfalvi lelkészek folytatták ezt a történeti munkát. Kozma János halála után (1840) a munka befejezetlen maradt. Az Uzoni Fosztó István neve alatt ismeretes munka nélkülözhetetlen forrása az unitárius történetírásnak.
1773. Június 26.-án Agh István püspök, Kovács Tamás főjegyzővel, kihallgatásra jelentkezett
a Kolozsváron tartózkodó József trónörökösnél. A püspök előadta a sok sérelmet és bántalmazást, mely az unitáriusokat érte. A kihallgatás során József ezt a nyilatkozatot tette: "Mi azt mondjuk, hogy senki sem üdvözülhet, aki nem él a római hitben, de nem lenne rossz megengedni azt a képességet, hogy mindenki választhassa azt az utat a mennybemenetelre, mely neki tetszik."
1778. A "papmarasztalás" megszüntetése.
Az egyházközségek és a belsőemberek között az a viszony állott fenn, hogy minden évben ki kellett nyilatkoztatni mind a belsőembereknek: maradnak-e tovább, mind az egyházközségeknek : marasztalják-e vagy nem őket. A papmarasztalást az egyház a "rendelés" rendszerével helyettesítette, mely szerint a belsőembereket a konzisztórium rendelte ki, az egyházközségek minden befolyása nélkül.
Ebben az évben tartott szentábrahámi zsinat választotta meg P. Horváth Ferencet főgondnoknak. Gondviselésszerű személy volt, ki 26 éven keresztül önzetlenül, nagy odaadással szolgálta egyházát. Személyes áldozatkészsége, a világiaknak az egyházépítés szolgálatára való összefogása és bölcs egyházkormányzása által nagymértékben hozzájárult az egyház belső és külső megújhodásához.
A "Marosvásárhelyi Consistorium" megalakulása. A szentábrahámi zsinat szervezte meg az ún. "Marosvásárhelyi Consistoriumot". A zsinat a marosvásárhelyi consistoriumot azzal a joggal ruházta fel, hogy a kolozsvári konzisztorium intézkedéseit felülvizsgálja. Elnöke P. Horváth Ferenc főgondnok volt. A marosvásárhelyi consistorium a 19. század elején szűnt meg.
Iskolai felügyelő-gondnoki tisztségek szervezése. A szentábrahámi zsinat a kolozsvári és tordai iskoláknál felügyelő-gondnoki tisztséget szervezett. A felügyelőgondnok teendője kezdetben csak az iskola anyagi ügyeire vonatkozott.
1781. A "Türelmi rendelet" megjelenésének éve. II. József ezzel a rendelettel az
ellenreformáció önkényeskedéseit kívánta korlátozni és a felekezetek közötti békét szolgálni.